Lehet, hogy Németországnak nem tetszik, de talán van valami abban, amit Macron mond. Elvégre mit sikerült elérni a szövetségnek a hidegháború után? – teszi fel a kérdést Patrick Buchanan, a The American Conservative újságírója frissen megjelent véleménycikkében.

Összeültek a NATO tagállamainak vezetői, hogy megünnepeljék a szövetségi rendszer hetvenedik évfordulóját. Ezzel szemben ez korántsem egy nagyszabású NATO csúcs volt, sokkal inkább egy kicsi találkozó.

Trump sokakat megzavarhat „udvariatlan modorával”, amikor számon kéri, hogy európai szövetségesei miért nem teljesítik a katonai szövetségbe való belépéskor vállalt kötelezettségeiket, és miért hagyatkoznak teljesen mértékben az amerikai katonai támogatásra (úgy, hogy a katonai kiadások már így is jelentős részét teszi ki az amerikai költségvetésnek.)

És Trump nincs egyedül a NATO-val szembeni kritikus hangvételében. Macron francia elnök például az első világháborút lezáró fegyverszünet századik évfordulóján például azt nyilatkozta, hogy a NATO „agyhalottá” vált. Macron épp emiatt már teljesen nyíltan kritizálta Amerika elköteleződését a szövetség iránt, és egyre inkább pedzegeti egy önálló európai hadsereg gondolatát, azt hangoztatva, hogy Franciaország nukleáris potenciálja már önmagában elegendő a lehetséges katonai kihívók elijesztésére.

Ellenben Merkel, Németország kancellárja, azé a Németországé, amely GDP-jének pusztán 1,4%-át költi fegyveres védelmi kiadásokra, és amelyik már a hidegháború kezdete óta amerikai segítségre hagyatkoztak az oroszok távoltartásában, felháborodott Macron „megosztottságot előidéző” nyilatkozatán.

Továbbá az Egyesült Királyságban is választások lesznek most decemberben. Míg a Munkáspárt és annak vezetője, Jeremy Corbyn ugyan NATO-párti, azért ő sem egy Clement Attlee, aki anno beléptette az angolokat a szövetségbe. Corbyn ugyanis többször megkérdőjelezte a katonai blokk létezésének szükségességét egy hidegháború utáni világban. A munkáspárti kormányzás egyik másik potenciális támogatója, Nicola Sturgeon pedig a skóciai brit tengeralattjáró-kikötő bezáratását követeli politikai támogatásáért cserébe.

Az évfordulós gyűlésen Erdogan török elnök is részt vett. A 2016-os puccskísérlet óta Erdogan folyamatos politikai tisztogatásokat hajt végre, több újságírót börtönöztetett be, mint akármelyik másik autoriter vezető, valamint Putyintól vásárolt S-400-as légelhárító rakétákat. Mindennek tetejébe még szövetségesét, az Egyesült Államokat is félreállíttatta, hogy behatolhasson Észak-Szíriába, ahol aztán elkezdte lemészárolni a kurdokat, akik addig végig Amerikát segítették a terror elleni harcban.

A hidegháború alatt a NATO érthetően nagy népszerűségnek örvendett az Atlanti-óceán mindkét oldalán. Mindez nem meglepő, hisz a Szovjetunió 20 divíziót állomásoztatott Németországban, körülzárta Nyugat-Berlint, valamint megszállta az Elba bal partját, ahonnan akármikor offenzívát indíthatott volna a Rajna-vidék felé.

A hidegháborús napok azonban régen leáldoztak. Berlin ma az újraegyesült Németország fővárosa. A Varsói Szerződés megszűnt létezni, a tagjai pedig majdnem kivétel nélkül mind csatlakoztak a NATO-hoz. A Szovjetunió 15, Jugoszlávia pedig 7 független államra esett szét. A kommunizmus harcra buzdító szelleme sem járja többé be Európát, de akkor viszont mit keres Amerika még mindig itt?

Sőt, épp ellenkezőleg, a NATO mérete a hidegháború vége óta megkétszereződött, például csatlakoztak a Baltikum országai, Litvánia, Lettország és Észtország, míg Svédország és Finnország viszont nem. A katonai társulás tagjai elkötelezték magukat, hogy harcolni fognak Szlovénia, Horvátország, Albánia és Montenegró függetlenségéért, de Szerbiáért, Boszniáért vagy épp Észak-Macedóniáért viszont már nem állnak ki. Románia és Bulgária jogosult a tagságra, Moldova és Belorusz nem.

George W. Bush távol tartott országát az Észak-Oszétiáért és Abháziáért vívott orosz-grúz összecsapástól, Obama pedig megtagadta a halálos fegyverek kézbesítését Ukrajna számára, akármennyire is szerette volna McCain szenátor, hogy Amerika mindkét harcban tevékenyen részt vegyen.

Az amerikai diplomaták is az „orosz agressziót” valamint ukrán „szövetségesük nemzeti biztonságának” veszélyben létét emelték ki a közjogi felelősségre vonási eljárás során.

Mikor lett azonban Ukrajna az Egyesült Államok szövetségese, akinek a területi háborúit az Amerika köteles katonai segélyekkel támogatni, vagy akár közvetlen intervencióval is? – teszi föl a kérdést az író. Mióta kritikus nemzetbiztonsági érdek Amerika számára az, hogy a kijevi kormány uralja a Krím-félszigetet vagy a donbaszi régiót, amikor az orosz állam nagyjából a 18. századi Nagy Katalintól egészen a 20. század végéig amúgy is folyamatosan ellenőrzése alatt tartotta az egész területet.

Trump is részben annak köszönhette elnökké választását, hogy fel mert tenni ilyen és ehhez hasonló provokatív kérdéseket a NATO és Oroszország hidegháború utáni kapcsolatáról. Ezeket a kérdéseket más nemigen tette fel, hiszen az amerikai külpolitika a Szovjetunió végnapjai óta egyszerűen csak autópilóta üzemmódban van. Pedig ezek halálosan komoly kérdések.

Valóban száz százalékig biztosak vagyunk abban, hogy ha Oroszorszég Észtország megszállását készítené elő, akkor az Egyesült Államok kérdés nélkül elkezdené megsemmisíteni egy atomnagyhatalom regülőgépeit és hajóit? És a többi szövetséges? Olaszország, Spanyolország és Portugália is hadat üzenne Oroszországnak?

1914-ben és 1939-ben Kanada hadat üzent Németországnak anyaországa, Anglia kedvéért, és azért, hogy szolidaritását kifejezze. Justin Trudeau hajlandó lenne Észtország vagy Lettország kedvéért hadat üzenni a putyini Oroszországnak?

Amerika jelenleg 28 nemzet háborúihoz lenne köteles csatlakozni. És az intervencionista politikusok, akik kilobbizták az iraki, szíriai és a líbiai háborút, azt akarják elérni, hogy még több nemzet háborúit tekintsük a sajátunkénak, beleértve Oroszország akár közvetlen szomszédságát is.

Egyszer, egy napon, valamelyik NATO-tagállam be akarja majd hívni Amerikát a háborújába. És lehet, hogy az amerikai nép nagyon rá fog csodálkozni, hogy mit is vállaltak, és inkább úgy döntenek majd, hogy nem csatlakoznak be egy atomhatalommal vívott fegyveres konfliktusba.

Szemlézte: Faragó Bence