Felejtsük el Skandináviát! Svájc gazdagabb, ennek ellenére mégis meglepő, mennyire egyenlően oszlik szét a vagyon – kezdi véleménycikkét Ruchir Sharma a New York Times hasábjain.

Mint sok más progresszív és liberális értelmiségi, Bernie Sanders is jobban szereti a saját gazdasági paradicsomáról szövögetett elképzeléseit Skandináviához kötni, semmint e szociáldemokráciák furcsa, távoli unokatestvéreikhez, a szocialista diktatúrákhoz, mint például Venezuela. Ezekben az országokban a skandináv modell ugyanolyan életszínvonalat és demokratikus jogokat biztosít, mint az Egyesült Államok, csak épp a vagyoni eloszlás egyenlőbb, valamint ingyenes a felsőoktatás és az egészségügyi szolgáltatások ára megfizethető.

Azonban van egy ország, amely ezeknél is sokkal gazdagabb, és legalább ugyanolyan igazságos, mint Svédország, Norvégia vagy Dánia. De valahogy mindenki elsiklik felette.

A 700 milliárd dolláros GDP-vel rendelkező európai ország a világ húsz legnagyobb gazdaságának egyike, és sokkalta erősebb, mint a skandináv államok akármelyike. Ugyanolyan kiváltságokat biztosít lakosai számára, mint a már említett északi országok, azonban engedékenyebb adóztatással, kisebb kormányzattal, továbbá nyíltabb és stabilabb gazdasággal. A fix növekedés nemrégiben a világ második leggazdagabb országává tette, épp hogy Luxemburg mellett, átlagos 84 ezer dolláros évi bevétellel, ami 20 ezer dollárral előzi meg északi társait. És bár a pénz nem a siker végső mérőszáma, ez a nemzet szintúgy rajta van a világ tíz legboldogabb helyének listáján.

Ennek kevésbé szocialista, de annál sikeresebb utópiának a neve Svájc.

Az átlagbevételek tekintetében Svájcnak csak az utóbbi években sikerült jelentősen lehagyni Skandináviát, de a vagyontárgyak egyenlőtlen eloszlását sikeresen orvosolta. Mára ugyanolyan fair módon oszlanak el, mint Skandináviában, és a középréteg az összvagyon körülbelül 70%-át birtokolja. A jelentős különbség pedig ez: egy átlagos svájci család körülbelül 540 ezer dollárnyi vagyoni értékkel rendelkezik, ami csaknem a skandináv átlag kétszerese.

Svájc legutoljára 2010-ben kapott jelentős figyelmet, amikor az Obamacare még friss volt. De akkor is csupán az egészségügyi rendszere miatt, amelynek értelmében a svájci lakosoknak kötelező jelleggel a magánszférától kell egészségbiztosítást vásárolnia, ha valaki pedig ezt nem tudja megtenni, akkor állami segítséget kap hozzá. A rendszer csodálóit lenyűgözte, hogy a rendszerben van egy kicsi mindenből. Liberális univerzális egészségügy, elkeverve privát szférával és döntési lehetőséggel a konzervatívok számára.

De az értelmiség azért javarészt elveti Svájcot mint gazdasági modellt, nem kis részben a róla szóló pletykák miatt, melyek szerint az ország nem több, mint afféle alvilági adóparadicsom, ahol a banki titkosítás mögött náci arany és ki-tudja-még-mi rejtőzhet. 2015-ben végül nemzetközi nyomás hatására Svájc közrebocsátotta az adatokat a külföldi adóhatóságoknak, de ez kicsit sem lassította le az egyébként dübörgő gazdaságot. Svájc elvégre mindig is több volt, mint pár titkolózó bankocska.

Mint egy igazi velejéig kapitalista ország, Svájc sokkal kisebb adókat vet ki a magánszemélyekre és a vállalatokra, mint az észak-európai szociáldemokráciák. 2018-ban például a legmagasabb jövedelmekre kivetett adó szerte Európában a legalacsonyabb volt 36 százalékkal, ami jelentősen kisebb a skandináv 52 százaléknál. Az állami kiadások is csupán a GDP harmadát teszik ki, szemben Skandináviával, ahol ez az arány 50%. Svájccal még kereskedni is könnyebb, ami az exportokban is látszik, amely területen kétszer jobb eredményeket tud felmutatni a skandináv államoknál.

Ez az úgymond áramvonalas kormányzás és a nyílt határok mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a hepehupás, tenger nélküli kis állam globálisan versenyképes vállalatok melegágyául szolgáljon, mindenki legnagyobb meglepetésére. A vagyon felhalmozásához persze kifinomult dolgokat kell gyártani, és az exporttermékek komplexitásának vizsgálatában Svájc világviszonylatban a második helyen áll, Japán mögött. Ez bőségesen megelőzi a skandináv országokat.

Svájc az olajon kívül nagyjából minden jelentős iparágban jeleskedik, gyakran olyan precizitást igénylő technológiákra fektetve a hangsúlyt, mint a biotechnológia vagy a mérnöki tudományok. Svájc ad otthont Európa 100 legjelentősebb vállalatából 13-nak, ami kétszer annyi, mint a skandináv országoké együttvéve. Azt pedig már ne is említsük, hogy a svájci vállalatokhoz képest a skandinávok eltörpülnek. A Nestlé például, amelynek számított tőzsdei értéke csaknem 320 milliárd dollár, 15-ször nagyobb, mint északi riválisa.

Míg a legnagyobb multik természetesen a városokban koncentrálódnak, a svájci piac csaknem olyan decentralizált, mint maga a politikai rendszer. Zurich városából délnyugatra, Genf felé utazva például meglepődtem, mennyi ikonikus svájci termék származik az egyéb területekről is: svájci bicskák Schwyzből, órák Bernből, bernáthegyi kutyakölykök Wallis kantonból és csokik Fribourgból. A kisvállalkozások szilárd alapokra helyezik a gazdaságot, a munkahelyek kétharmadáról ezek gondoskodnak. Csak minden hetedik svájci dolgozik a kormányszférában, szemben minden harmadik skandináv lakossal.

Mindezeken túl egyik másik ország valutájának értéke sem növekedett oly' mértékben vetélytársaival szemben, mint a svájci frank. És bár általában a növekvő valutaértékek vissza szokták fogni az exportokat (hisz kevesebben fogják tudni megfizetni őket) Svájcban nem ez történt, mert a fogyasztók készek sokkal többet is megfizetni a svájci termékeknél azok hírneve és minősége miatt. Skandináviában az előbb említett mechanizmus következményeként viszont valóban csökkent a globális export.

Ez az extra, amit a világ hajlandó a svájci termékekért kifizetni, segít benntartani a tőkét, és stabilizálja a gazdaságot. Svájcot nem sújtotta belföldi gazdasági válság már 1970 óta, míg északon különösen kemény válságok következtek be a '90-es években. Még a 2008-as nagy gazdasági válság is jobban elkerülte Svájcot.

Ha van egyáltalán negatív oldala a történetnek, akkor az az, hogy miközben a svájci frank értékemelkedését próbálták lassítani, a banki kamatokat minimálisra szorították vissza, ezáltal hitelezési fellendülést okozva, ami némiképp megnövelte a vállalati és az otthoni adósságokat. De hát semmi sem lehet tökéletes.

Minden bája ellenére Svájc meglepően emberarcú maradt. Mind egy igazi többnyelvű keveréke németeknek, olaszoknak és franciáknak, a népesség döbbenetesen sok nyelven beszél. A külföldi gyökerekkel rendelkező lakosság aránya is végig növekedett az utóbbi században, jelenleg a népesség negyedét teszik ki.

Igaz persze, a bevándorlásellenes pártok ideológiája Svájcban is képviselteti magát. Svájc mindig is válogatós volt, és inkább a szakmai önéletrajzuk alapján fogadott be új jövevényeket, semmint humanitárius kérelem vagy családi kapcsolatok okán. Ugyanakkor Kanada és Ausztrália is megszűri a saját bevándorlóit, és ők ezzel modelljévé váltak a fenntartható, nyugati berendezkedésű, elöregedő, de mégis megújuló társadalmi modellnek.

Svájc bevándorlókból is többet fogad be, mint Skandinávia. 2015 és 2020 között például 250 ezer bevándorló talált új otthonra Svájc hegyei között, ezáltal 3%-al növelve meg a népességet. Ez a migrációs ráta a kétszerese a skandinávénak. A Svájcba bevándorlók viszont sokkal jobban el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, hiszen legtöbbjüktől azt várják el, hogy azonnal munkába is álljon, amint megérkezik.

A svájci munkaerőből a meritokratikus iskolarendszer segít a legtöbbet kihozni, ami már 12 éves koruktól kezdve elkezdi a nebulókat erősségeik fejlesztésének irányába terelgetni. A világhírű egyetemek is csupán évi 1000 dolláros tandíj befizetését várják el, amelynek eredményeként az iskolából kijőve sokkal kisebb adósságok nehezednek a diákok vállára.

Az igazi keményvonalas Skandinávia-rajongók könnyen szemet hunynak a tény fölött, hogy már ezek az országok is igyekeznek újragondolni gazdaságaikat a '90-es évekbeli kemény válságaik miatt. Svédország például csökkentette az adóterheket, a költségvetést a GDP 70%-ról 50-re szorították vissza. És ahogy a növekedés újra beindult, a kormányzás módja is elkezdett inkább Svájcra hasonlítani.

Svájc sikerének igazi tanulsága az, hogy a politikusok által kínált döntés a magánvállalatok és a szociális programok kivitelezése között igazából egy tévedés. Egy pragmatikus országnak lehet egyszerre üzletpártoló gazdasága társadalmi egyenlőség mellett is, már ha jól ki tudja azokat egyensúlyozni. Svájc a világ egyik leggazdagabb országává vált az egyensúly megtalálásával, és példájuk itt hever az orrunk előtt.

Szemlézte: Faragó Bence