Miközben a Fehér Ház épp egy bizalmatlansági eljárás elleni stratégiát próbál kidolgozni, Trump Lindsey Grahamhez, legmegbízhatóbb szövetségeséhez fordul a Szenátusban segítségért – kezdi cikkét David A. Graham a The Atlantic portálján. Trump célja az, hogy betartassa a pártfegyelmet a Szenátusban, azonban ez nem megy olyan könnyen, mint szerette volna.
Graham bejelentette, hogy beterjeszt egy határozatot, melyben elítéli a Képviselőházban indított bizalmatlansági eljárást. Azonban a határozatból végül egy egyszerű kérvény lett, melyben átláthatóbb eljárást követel. Ez minden bizonnyal azért alakult így, mert a Republikánus Párt szenátorai nem kívántak ilyen messzire menni a határozattal, mint Graham szerette volna. Péntek reggelre pedig ezt a határozatot is épp csak 44 szenátor írta alá az 53-ból. A gesztus, amely a szenátorok szolidaritását volt kifejezni, inkább az elnöki gyengeség jelképévé vált.
Trump tervei szerint a Szenátusnak kellett volna a tűzfal szerepét játszani az Ukrajna-botrányban, és még mindig nem tűnik valószínűnek, hogy a 67 szenátorból elegendő szavazna az elnök elmozdítására. Mivel pedig a Képviselőházban a bizalmatlansági eljárás már majdnem egy előre eldöntött ügy, a Trump-adminisztráció most a Szenátus felé fordul. Azonban ez sem egy annyira biztos pont, mint amennyire azt Trump szerette volna.
Ahogy a New York Times közölte: „Hétfő este, miután Mitch McConnell és Trump újabb privát találkozón vettek részt, Trump, mint többségi vezető elkezdett arról panaszkodni, hogy szerinte a Szenátus nem tesz eleget, hogy megvédje. Az utóbbi napokban Trump legidősebb fiának, Donald Trump Jr.-nak a szövetségesei is például twitter-hadjáratot indítottak, amiben Graham demokratákkal szembeni aktívabb fellépését követelik”.
A legfőbb problémát persze nem Graham jelenti. Ő többször is elkötelezte már magát Trump mellett. A Fehér Ház kihívóit a többi képviselőben kell keresnünk. Néhány republikánus például nyíltan támogatta a bizalmatlansági eljárást, sokan viszont gyanúsan hallgatnak. Egyesek azt az ősi kifogást használják, hogy mint objektív bírák, nem kívánnak túlságosan maguk is belemerülni az ügybe, mások pedig egyszerűen kikerülik a kellemetlen kérdéseket. Viszont semmiképp sem próbálják meg az elnököt akárhogy is megvédeni vagy igazolni. A Daily Caller jelentése szerint az 53 republikánus szenátorból csak 7 volt hajlandó Trump elmozdításának lehetőségét kizárni.
A republikánus szenátorok mindig is kevésbé voltak nyomon követhetőek Trump számára, ami ironikus, mert Trumpnak épp a Szenátusban van többsége, a Képviselőházban nem. Ráadásul a Képviselőházban amúgy is több elvakult követője van az elnöknek, amellett, hogy nyomást gyakorolni is könnyebb rájuk, ha netán el akarnának ütni a Fehér Ház akaratától. A floridai Francis Rooney például, aki Trump legélesebb kritikusa volt az ukrajnai botrány óta, nemrég jelentette be visszavonulását a politikától. A szenátorok sokkal jobban el vannak zárva a direkt politikai irányzatú nyomásgyakorlástól, sokkal inkább a washingtoni rendszerbe és a pártstruktúrába vannak betagolva, és úgy általában is kevésbé mondhatóak az elnök híveinek.
Mindettől függetlenül persze még így is jelentősen több Trump elleni bizonyítékra, vagy a közvélemény-kutatásokban közölt eredmények éles változására volna szükség, hogy a republikánus szenátorok Trump elmozdítására szavazzanak. De Trump ettől még kiemelt figyelmet fordít a szenátok véleményére. Például Trump néhány tervének teljesen váratlan lemondása is arra vezethető vissza, hogy el akarta kerülni a szenátorok felháborítását. Korábban ilyesmi nem érdekelte volna, de ezek az idők elmúltak.
Trump talán arra játszik, hogy egy egységes republikánus front a Szenátusban majd eltántorítja a demokratákat is a bizalmatlansági eljárás megszavazásától. A szerző viszont nem hisz osztja ezeket a reményeket. Vagy talán attól tart Trump, hogy ha a Szenátus rábizonyítja a vádakat, akkor annak súlyos politikai következményei lesznek, még akkor is, ha nem feltétlenül a helyéről való elmozdítás lesz az. Már 4 republikánus átszavazó is elég lenne, hogy a Szenátus megszavazza Trump elítélését.
Erre az esetre pedig Andrew Johnson esete egy jó példa. Őt egy híján nem tudta elmozdítani a Szenátus, így csak a bűnösségét sikerült megszavazni, Johnson elnöksége azonban ezt sosem heverte ki. Valamint Bill Clintont sem ítélték el, ettől függetlenül azonban a Demokrata Párt igencsak megszenvedte az ügyet a 2000-es választáson. A demokraták 2020-as választásában elég komoly fegyvertény lenne, ha a bűnösséget republikánus támogatással sikerülne megszavazni, tehát Trump félelme nagyon is racionális.
Grahamnek végül talán még sikerül is rávenni a többi szenátort, hogy írják alá a határozatot, amelyben elítélik a Képviselőházban elindított eljárást. Azonban nem is a végső szavazás a legfontosabb az egészben, hanem a Szenátus kiállása Trump mellett, az üzenet viszont így is egyértelmű – zárja szatirikusan cikkét az író.
Szemlézte: Faragó Bence
