Christine Rosen a Trump szükséghelyzetről szóló bejelentése mögötti lehetséges motivációkat elemzi a Commentary Magazine-ban.

Trump amerikai elnök országos szükséghelyzetről szóló bejelentése senkit nem ért meglepetésként, aki követi a határvédelemmel kapcsolatos híreket. Az esemény átlagos politikai színjátszás volt csupán, ahogyan az a kijelentés is, hogy az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé fog kerülni.

Az eddigi elemzések döntően arra fókuszáltak, hogy valóban rendkívüli állapotok vannak-e a déli határnál (nem), vagy a tényre, hogy az elnök a törvényhozást megkerülve, végrehajtói hatáskörben döntött. A kritikusok azt is kiemelik, hogy Trump magatartása veszélyes precedenst teremthet az elnöki jogkörre és a szükséghelyzet értelmezésére vonatkozóan.

Megfeledkezni látszunk azonban egy döntő tényezőről: az elnököket nem érdeklik a precedensek. Első ciklusában egy elnök az újraválasztásával foglalkozik, a másodikban pedig az örökségével, aminek sokkal több köze van a mítoszteremtéshez, mint az elnöki hivatal integritásának megőrzéséhez.

A precedensek a bíróságokat érdeklik, és Trump nem téved sokat, amikor előrevetíti a jogi következményeket. A szükséghelyzetre vonatkozó elnöki hatalmával kapcsolatos attitűdje azonban nem kevésbé őszinte, mint elődjeié. Mint mondta: „Mindenki aláír ilyeneket, és ez senkit nem érdekel”. 

Ez azonban nem teljesen igaz. Az amerikaiakat régóta foglalkoztatja az elnöki hatalom pontos természete, és a '60-as évek óta létezik a „birodalmi elnökség” kifejezés, ami azt a jelenséget írja le, hogy az elnöki hatalom meghaladta az alkotmányos kereteket és ellenőrizhetetlenné vált.

Különösen ironikussá teszi a pénteki bejelentést, hogy egy olyan törvényre hivatkozik, amelynek célja pontosan az volt, hogy visszaszorítsa az elnöki hatalmat azáltal, hogy pontos terv elkészítését várta el a szükséghelyzet kikiáltása feltételéül. Azt is érdemes viszont megemlíteni, hogy a bejelentést nem csak veszélyes hatáskörtúllépésként lehet értékelni, ugyanis Trumpot minden bizonnyal jobban érdekli, hogy benne legyen az esti hírekben, mint az elnöki hatáskör kérdésének finomságai.

Emiatt van az is, hogy az olyan szakpolitikai kérdések, mint a határellenőrzés, döntően egy háborús retorika részeként kerülnek elő. Trump azonban valójában nem az állítólagosan beözönlő bűnözőket akarja legyőzni, hanem a Kongresszust, akik elszabotálták a falépítés projektjét. Ez megnyugtathatja azoknak, akik az elnöki hatalom túlterjeszkedésétől tartanak, de talán produktívabb lenne, ha a kritikáinkat a hatalom egy másik ágára irányítanánk, a törvényhozásra, ami szintén nem tölti be megfelelően az alapító atyák által elképzelt feladatkörét.

Szemlézte: Bálint Janka