Németország B-tervet készít elő az Egyesült Államokkal kapcsolatban. Emily Schultheis és Uri Friedman az Atlantic hasábjain fejtik ki, milyen nehezen érinti a német külpolitikát a Trump-adminisztráció politikai szlalomozása.
Németország Egyesült Államokkal való kapcsolata folyamatos felülvizsgálat alatt áll, de az elmúlt hónapok váratlan bejelentései – mint például az amerikai csapatok kivonása Szíriából és feltehetőleg Afganisztánból – kemény próba elé állítják a német politikusokat. Januárban a Bundestag külpolitikai bizottsága ezekre az ügyekre fókuszált ülésén.
„A legrosszabb nem is maga a döntés volt, hanem az a mód, ahogyan történt – nem lehetett rá felkészülni” – nyilatkozta Stefan Liebich, a baloldal külpolitikai szószólója. Liebich „amerikai szlalomozásként” jellemezte a jelenlegi amerikai külpolitikát, és hozzátette, a német politika még mindig csak tanulja, hogyan kezelje ezt az új helyzetet.
Az elmúlt két évben pedig már bőven volt alkalom arra, hogy hozzászokjanak a meghökkentő kijelentésekhez.
Lassan a németeknek is el kell fogadniuk, hogy akár egy meghökkentő Twitter-üzenet is elég az amerikai politika fejre állításához, illetve hogy a politikai hagyományok tisztelete sem a régi már – gondoljunk Trump fenyegetésére, hogy kilép a NATO-ból, vagy arra, hogy ténylegesen visszavonta az Egyesült Államok aláírását a párizsi klímamegállapodástól.
A német-amerikai viszony azért aktuális, mert Mike Pence amerikai alelnök és Angela Merkel német kancellár sort kerített egy találkozóra a Müncheni Biztonsági Konferencián. Amerika hagyományosan a szülő vagy legalábbis egy nagy testvér funkcióját töltötte be Németország számára, hiszen segített újjáépíteni az országot a II. világháború után, támogatta a német egységet, de ez a szerep az utóbbi években megrendült.
A németek nem bíznak már annyira az amerikaiakban, mint rég. Persze nem minden változott meg, de a kapcsolat dinamikája biztosan. Az elmúlt két évben több kulcsember – Rex Tillerson külügyminiszter, H. R. McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó, és Jim Mattis védelmi miniszter – távozott a Trump-adminisztrációban betöltött posztjáról, és a német politika számára nehézséget jelent érdemi kapcsolatot kiépíteni a cserélődő tisztségviselőkkel.
„Képesnek kell lennünk együttműködni az Egyesült Államokkal, de azt is tudomásul kell vennünk, hogy a korábbi kiszámíthatóság már nem jellemző” – mondta Almut Möller, a Külügyi Kapcsolatok Európai Tanácsának berlini irodájának igazgatója.
A bizalom megrendülését mi sem mutatja jobban, hogy a szociáldemokrata párt (SDP) nyíltan megkérdőjelezte Németország politikai elköteleződését egy esetleges nukleáris háború estén. A baloldaliak szerint Németország nem kellene, hogy együttműködjön az amerikaiakkal az amerikai nukleáris töltőfejek kontinensre való telepítése esetén, ha nukleáris háború törne ki. A meglepő fordulat azután történt, hogy szintén váratlan módon Trump bejelentette, kivonna az USA-t egy olyan Oroszországgal kötött egyezmény alól, amely a kontinensen lévő nukláris fegyverek számát hivatott csökkenteni. A Merkel vezette kereszténydemokraták persze kiálltak az Egyesült Államok és a „nukleáris megosztás” szerződés mellett, de nagy jelentőséggel bír, hogy a legnagyobb pártok egyike ennyire nyíltan szembe menne a jelenlegi amerikai vezetéssel.
De nem csak a politikai szereplőknek vannak fenntartásaik az Egyesült Államokkal szemben. A transzatlanti Atlantik-Brücke intézet felmérése szerint a német közvélemény is lesújtóan vélekedik az országról. Mintegy 85%-nak negatív volt a véleménye az Egyesült Államokról, és csak 10%-nak volt pozitív. Egy összehasonlításban, hogy kit tartanak megbízhatóbb partnernek, az Egyesült Államokat vagy Kínát, a válaszadók 42%-a Kínát választotta, 23% az USA-t és mintegy egyharmaduk nem tudott választ adni. A kérdésre, hogy az elnök helyesen cselekszik-e, 10% vélekedett úgy, hogy Trump jól végzi a dolgát, szemben Obama 86%-ával.
Hogyan reagál tehát Németország és Európa a kiszámíthatatlan, hagyományokat felrúgó amerikai külpolitikára?
Heiko Maas német külügyminiszter szerint az „Amerika az első” mottóra az „Egyesült Európa” lenne a megfelelő válasz. Ezt azonban nem könnyű megvalósítani, főleg a kontinensre járó nehéz időkben, amikor a populizmussal, a menekültválsággal, a rettegett gazdasági lassulással és a Brexittel is meg kell küzdenie Európának.
A szerzők szerint mindenképpen érdekesek Kaeser kommentjei, hiszen Németország történelmi múltja miatt eddig elzárkózott a globális vezetéstől és szerepvállalástól, de ez most változhat az amerikai külpolitika függvényében.
Ugyanakkor nem mindenki ért egyet Kaeser premisszáival. Emily Haber, az amerikai német nagykövet szerint a kínai versenyképességre és az orosz katonai előtörésre nem a „Németország az első” a helyes reakció. „Ne ámítsuk magunkat. Mindannyian tudjuk, hogy az Európai Unió hosszú árnyékára van szükségünk ahhoz, hogy érvényesíteni tudjuk érdekeinket. Tehát, nem »Németország az első«, meg nem »Luxemburg az első«, nem »Franciaország az első«. Ez mind-mind a hatalom elherdálását jelenti.”
Ugyanakkor azt elismeri, hogy az Egyesült Államok felől érkezik kritika az európai integrációval kapcsolatban, ami az európaiak számára létfontosságú. De ettől függetlenül még mindig inkább szövetségesként, mintsem versenytársként tekint az USA-ra.
A szerzők figyelmeztetnek, a Trump által beindított politikai trendek valószínűleg túlélik az elnökségét, és bárki is üljön az elnöki székbe 2021-ben, az elindított folyamatokat ő sem fogja megállítani. Tehát hosszú távon készülhetünk a most kialakult helyzetre.
„A jelenlegi helyzet kissé mérséklődhet vagy ismét változhat, de folytatódni fog a Közel-Keletről való csapatkivonás, a nemzetközi ügyek melletti elköteleződés lazítása, és a nemzetközi egyezményekből való kilépés trendje” – mondta a szociáldemokrata párt szóvivője, Nils Schmidt. „Nem fog minden gyorsan visszarendeződni.”
Szemlézte: Gyarmati Emese
