Miközben elmosódnak az európai nemzetállamok közötti határok, és egyre inkább eltűnnek a nemzeti kultúrák az Európai Unió egységesülési folyamataiban, a nemzetek új identitást keresnek maguknak – írja William S. Lind az American Conservative-ban megjelent cikkében.

A szerző az Európában egyre inkább erősödő szeparatizmust a dél-európai országok tendenciával indokolja: a spanyolok katalánok szeretnének lenni, az olaszok pedig szicíliaiak, lombárdok vagy velenceiek. Lind megjegyzi, a tendencia az Egyesült Államokat is elérte, a szövetségi kormányzatát megvető kaliforniaiak egy része is szívesen elszakadna Amerikától.

A publicista szerint a szeparatizmus megerősödésének fő oka az állam, mint intézményi rendszer legitimitásának válságában keresendő, hozzátéve, hogy a szeparatisták gyakran olyan régiókkal azonosulnak az állam helyett, amelyek korábban maguk is államok voltak. Mindazonáltal a jelenség erősödésének számos további oka is megmutatkozott, beleértve az etnikai és a vallási hovatartozás kérdését is.

Lind hozzáteszi, hogy három tendencia húzódik a szakadárpártiság támogatottságának növekedésében.

Először is, az államok egy része már nem képes ellátni az állam alapvető funkcióit, elsősorban a rendfenntartást és az állampolgárok biztonságának védelmét. Ez főképp az afrikai országokban mutatkozik meg, de az Újvilágban is van rá példa – politikai és gazdasági tekintetben.

A második tendencia, hogy az egyes állami elitek már nem az államnak felelnek, hanem olyan nemzetközi entitásoknak, mint az Egyesült Nemzetek Szövetsége vagy az Európai Unió, illetve olyan utópiáknak, mint a szabadkereskedelem és a világbéke. Az elitek azt várták, hogy a népeik követni fogják ezt a globális elkötelezettséget, de az emberek ehelyett kevésbé absztrakt célokra vágynak – írja a szerző.

A harmadik, elsősorban a nyugati világban jelenlévő tendencia pedig az ideológia – egy olyan társadalmi erő, aminek célja az államiság aláásása, valamint a konzervatív eszmerendszer legrégebbi ellensége. Ez az ideológia a kulturális marxizmusban keresendő, amelyet napjainkban közismerten politikai korrektségként és multikulturalizmusként ismerünk. Ez az ideológia megveti a vallást, a hagyományokat és a tradicionális nemi szerepeket.

A szerző megjegyzi, hogy a Donald Trumpra szavazó amerikai állampolgárok részben emiatt szavaztak az akkori republikánus elnökjelöltre: a kulturális marxizmussal szembeni ellenszenv az azt népszerűsítő elitek elleni szavazat formájában nyilvánult meg.

Végső soron, a kulturális marxizmus visszavezet minket a szeparatizmus erősödésének első okára, az állam működésképtelenségére. A kulturális marxisták ugyanis a tömegmigráció támogatásával próbálják gyengíteni az állam cselekvőképességét, mivel a bevándorlás a bűnelkövetést is magában hordozza – írja a szerző.
Mindezen fejlemények pedig Martin van Creveld izraeli történész szavaira emlékeztetik a szerzőt, aki a globális elitekre utalva úgy vélte, hogy „ezt [a folyamatot – szerk.] mindenki látja, kivéve a nagyvárosban élők”.

Szemlézte: Istrate Dominik