2017. február 28-án Donald Trump először állt a Kongresszus elé, és megtartotta kongresszusi beszédét. Jacob Heilbrunn a National Review-ban megjelent írásában kifejti, hogy hasonlóságot lát Trump és Ronald Reagan között. Az American Conservative-ban Daniel Larison a külpolitikai törekvésekre való utalás hiányát emeli ki, Kristofer L. Harrison pedig a beszédben elhangzott ígérgetésekben Barack Obamát vélte felfedezni.
Donald Trump kongresszusi beszéde nagyban eltért a januári beiktatási beszédtől – véli Jacob Heilbrunn. Február 28-án nagyobb hangsúlyt kaptak az amerikai jövőt illető optimista jelzők, amelyek a korábbi republikánus elnök, Ronald Reagan mentalitását tükrözték. Ám a volt elnök valószínűleg zavarban érezte volna magát, amikor Trump a szabadkereskedelmet negatív színben tüntette fel – tette hozzá Heilbrunn. Donald Trump bírálattal illette a korábbi elnökséget a külföldi háborúkban való részvételért, és bejelentette a nem kevesebb mint egybillió dolláros infrastruktúra-fejlesztésre vonatkozó tervét. Daniel Larison a cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy a beszédben az elnök nem tért ki az egymillárd dollár forrására. Ez különösképp nehezen elképzelhető, ha a Kongresszus elfogadja Trump adócsökkentő tervezeteit.
Az elnök a bevándorlás kapcsán egy érdemi alapon működő migrációs rendszert készül kiépíteni, amely hatékonyabban tudja kontrollálni az országba vándorló embereket. A déli határon uralkodó „törvénytelen káoszt” pedig a sokat emlegetett fallal oldaná meg. Heilbrunn érdekesnek véli, hogy Oroszországról, a Brexitről, illetve az Európai Unió gyengeségeiről nem tett említést Trump. Larison pedig rámutat arra, hogy a beszéd azon csekély részében, amelyben Trump a külpolitikáról beszélt, elkövetett egy hibát, valamint szerinte etikátlan eszközökhöz is folyamodott.
Egyfelől az elnök elköteleződését fejezte ki a NATO iránt, amely szerinte „a két világháborún keresztül kovácsolódott össze”. Másfelől Trump megszólította a Jemenben szolgálatot teljesítő haditengerészeti elit alakulat elhunyt tagjának özvegyét a beszéd közben, hogy a drámai hangulat fokozásával politikai haszonra tegyen szert. Az elnök a saját maga által elrendelt akció következményei alól kihátrált azáltal, hogy az elődjére és tábornokaira hárította a tragédia felelősségét. A drámai hatáskeltés ellenére Trump nem kötelezte el magát esetleges csapatkivonások vagy létszámcsökkentések mellett semelyik országban, ahol amerikai alakulatok vannak jelen. Larison szerint valószínűleg azért nem, mert egyáltalán nincs is szándékában az elnöknek az efféle külpolitikai magatartás.
Kristofer L. Harrison a beszédnek a belpolitikai vonatkozását bírálja, és csupán megalapozatlan ígérgetésnek tartja Trump hangzatos kijelentéseit. Az elnök a kábítószer terjedésének lassulását, majd megállítását, valamint az emberek egészségügyi kiadásainak csökkentését ígéri. A cikk írója felidézi Barack Obama 2008-ban – a demokrata előválasztások megnyerése után – tartott beszédét, amelyben Obama kijelentette: „teljesen biztos vagyok abban, hogy innentől fogva a generációk el tudják mondani gyermekeiknek, ez volt az a pillanat, amikortól ellátást biztosítottunk a betegnek…”. Harrison továbbá kiemeli, hogy nem a különböző minisztériumok költségvetéséről kéne vitázni, hanem a politika megvalósításáról. Az emberek ugyanis nem a Trump-adminisztráció nagyravágyásáról akarnak hallani, hanem a politikai célok megvalósításának módjairól.
Szemlézte: Pastrovics Martin
