A törtető elefánt és a kiütött szamár – A republikánusok és a demokraták evolúciója

2016. december 01. - Danube Institute

republikanus_demokrata.jpg

A demokraták most elveszítették a hatalmat: az egyetlen erőt, ami eddig összetartotta őket. A republikánusok pragmatikusabbá váltak, míg a demokraták dogmatikus, ideológiai irányt vettek fel. A pártok „stílusbeli közeledése” a konzervatívoknak kedvez. A gazdag, fehér, idős hölgyek vezette progresszivisták jövőjét a sötétebb bőrszínű bázisuk fogja meghatározni – írja Kevin D. Williamson a National Review-ban.

Habár sokan a Republikánus Párt válságáról beszélnek, Williamson szerint korántsem biztos, hogy annak a pártnak a jövője miatt kell aggódni, amelyik megnyerte az elnökválasztást, győzött az államok többségében a kormányzói és képviselői választásokon, és többséget szerzett a Kongresszus mindkét házában.

A Republikánus Párt egy érdekes ideológiai kísérlet volt eddig, amit a libertarianizmus, a társadalmi tradicionalizmus és a nemzetbiztonsági asszertivizmus elemei kötöttek össze. Azonban ezek az ideológiák, habár eddig túlélték a hidegháborút, úgy tűnik, hogy a jövőben nem lesznek elég erős alapjai a párt kohéziójának. Ezt mutatja Donald Trump érezhető távolsága a konzervatív értékektől.

Amíg a republikánusok „érdekcsoportok laza koalíciójának” modelljéhez térnek vissza, a Demokrata Párt sokkal határozottabb ideológiai vonalat vett fel. Ahogyan egyre inkább dogmává válik a progresszivista gondolat, „a Demokrata Párt egyre kevésbé lesz demokratikus” – állítja Williamson.

Az amerikai progresszivisták a közvetlen és tömegdemokrácia hívei voltak, viszont ugyanezen elvek ellen kitartóan küzdöttek, ha a népakarat szembekerült a víziójukkal. Williamson szerint keményen dolgoztak a bürokrácia, a bíróságok és más intézmények átpolitizálásán, hogy bebiztosítsák magukat a választások elvesztésére is. A föderalizmussal szemben az erős központi kormányzást képviselték. Obama elnöki rendeletekkel való kormányzása a republikánus törvényhozással szemben olyan utat nyitott meg, amit a demokraták mostanra biztosan megbántak.

„A republikánusok egy kissé olyanná válnak, mint a Demokrata Párt eddigi önérdek vezette koalíciója, és a Demokraták az eddig ideológus Republikánus Párthoz lesznek hasonlóvá – és ez a republikánusok malmára hajtja a vizet, de koránt sem biztos, hogy ez mindig így lesz.” A szerző szerint a Republikánus Párt valószínűleg továbbra is megtartja erős ideológiai jellegét.

Williamson kiemeli, hogy Hillary Clintonra 2012-höz képest szignifikánsan kisebb arányban szavaztak a fekete (férfi) és a spanyol ajkú választók. A pártot diplomás és gazdag, „idős, fehér hölgyek” irányítják, miközben a munka és a pénz jelentős része „fiatalabb és barnább emberektől” származik, ez pedig instabilitást indukál. A demokraták ugyanazzal a kihívással szembesülnek, mint a republikánusok: a szavazóbázisuk sokkal radikálisabb, mint a pártvezetés.

A demokraták jelenleg elveszítették a hatalmat: az egyetlen erőt, ami eddig összetartotta őket. A szerző szerint a párt hosszútávú kihívása az lesz, hogy megtanuljanak a saját maguk által teremtett identitás-alapú politika szabályai alapján játszani.

Szemlézte: Szászi Áron