Hanyatlik az amerikai politika, de ami történik, egy általános amerikai hanyatlás terméke. Nem meglepő tehát, hogy Hillary Clinton és Donald Trump színvonala is elmarad a korábbi korszakok amerikai elnökjelöltjeitől − írja Andrew J. Bacevich a The American Conservative oldalán.

Egyre hanyatlik az amerikai politika színvonala, és ennek ékes példája Hillary Clinton demokrata párti és Donald Trump republikánus párti jelöltsége Andrew J. Bacevich szerint. A szerző a The American Conservative oldalán megjelent esszéjében gyerekkora Amerikáját idézi fel, hogy milyen is volt a korabeli politikai klíma. Emlékszik még az 1956-os választásra, amikor Dwight D. Eisenhower elnök, a 2. világháború győztes generálisa indult a második ciklusáért, vele szemben pedig a demokrata Adlai Stevenson állt. A szerző gyerekfejjel egyértelműen látta, hogy az ötcsillagos tábornok egy igazi államférfi, és vele szemben Stevenson túl puhának tűnt.

Bacevich elismeri: gyerekként nem látta még a politika árnyoldalait, de az akkori amerikai demokrácia erősebbnek, önbizalommal telibbnek, stabilabbnak tűnt a mainál. Az emberek bíztak a rendszerben, amely a világ legnagyobb és leghatalmasabb demokráciáját védte. A vesztes Stevenson később az USA ENSZ-nagyköveteként lépett fel keményen, államférfiként a kubai válság idején. Eisenhower jó elnök volt, de az is igaz, hogy az ő idején a CIA durván beavatkozott más államok belügyeibe, ráadásul ő kezdte bevonni Amerikát a vietnami konfliktusba.

De ettől függetlenül a 2016-os jelöltek Bacevich szerint világosan mutatják az amerikai politika hanyatlását. 1956-ban két felnőtt embert indított a két párt elnökjelöltnek − szerinte 2016-ban csak az egyiknek sikerült ez. 1956-ban két kedvelhető, népszerű jelöltet állítottak a pártok − 2016-ban mindkét jelölt inkább a népszerűtlenségben versenyzik. 1956-ban senki nem kételkedett a demokratikus rendszerben − szemben 2016-tal, amikor is bármely jelölt nyer, azon a másik tábor fel fog háborodni és a rendszert fogja megkérdőjelezni.

Bacevich felteszi a kérdést: miként lehetséges, hogy Eisenhower pártja egy nárcisztikus, kontrollálatlan tévésztárt indít? És hogyan indíthat Franklin Delano Roosevelt pártja egy ilyen népszerűtlen, tömegek által nem megbízhatónak ítélt, sumákoló politikust? A szerző szerint egy Trump-elnökség magában hordozza a lehetőségét annak, hogy az Egyesült Államok leesik egy szikláról, míg Clinton-elnökségét olyannak képzeli el, mintha valaki rendre a falba verné a fejét, és nem értené közben, miért fáj ez annyira.

Az American Conservative szerint Trump és Clinton nem csak önmagukban alkalmatlanok: a körülmények tették őket most jelöltté. A szerző úgy látja, a nagy pénzek eltorzították a politikai életet, a vezető jelöltek mindig kollaborálnak a status quo erőivel. Továbbá: az identitáspolitika túlzottan rányomja a bélyegét a szakpolitikákra. Egy Clinton vezette Amerika a mai progresszió nézeteit próbálná különféle eszközökkel ráerőszakolni a világra.

Ezen túlmenően Bacevich szerint fontos tényezője a romlásnak az amerikai tömegek valóságérzékelésének torzulása: a nagyrészt Amerika által megteremtett posztmodern világban a tömegek egy megalkotott „realitásban” élnek, és azt el is akarják hinni maguknak. Az illúziók befolyásolják a tömegek tapasztalatait. Maguk az elnökválasztási kampányok is ilyen pszeudoesemények, amiket mégis el akarnak hinni a tömegek. Ez a látvány- és élménytársadalom távol van már Eisenhower ötvenes évekbeli Amerikájának világától.

Bacevich szerint nem önmagában Trump és Clinton a probléma. Az a gond, hogy az amerikai társadalom alapjait jelentő törvények, habitusok, kulturális előfeltevések megváltoztak, és ezzel eltorzult az amerikai politika is. Az önkormányzás eszméje is egyre inkább már csak a fantázia terméke.

A szerző úgy látja: ami történt, az nem haladás. De azt se higgye senki, hogy nem jöhet még ennél is rosszabb.

RG