2016. június 04. 08:01 - Danube Institute

Trump és Sanders balra tolják az amerikai politikát

trump_sanders.jpg

A két populista jelölt megjelenése és váratlan sikere erősen balra tolta Hillary Clinton programját és vele együtt az ország közéletét is – írja Rich Lowry a Politicónak.

Bernie Sanders már a demokrata jelöltségért folyó kampány elejétől kezdve hangoztatja Clintonnal való szembenállását, és ezzel elérte, hogy a mérsékelt politikai hagyományokat követő ellenfele, ha visszafogottabb formában is, több elemet átvegyen programjából. Már Clintontól is hallhattunk homályos, de erős érzelmi töltetű megszólalásokat a Wall Street és a bankok ellen. Sőt, Clinton már a többek között általa megtárgyalt transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodástól is megvonta támogatását. Persze Obama elnök nem sokkal ezután kezdett erősebben kampányolni a megállapodás mellett, úgyhogy könnyen lehet, hogy felvállalja a népszerűtlen feladatot a távozó elnök.

Donald Trumpot sokan nevezik jobboldali populistának, talán mert megszoktuk, hogy ehhez a táborhoz kötjük az ilyen hangos, kirekesztő, autoriter retorikát. Azonban még ha kultúrpolitikájában és nacionalizmusában követi is a jobboldali hagyományokat, gazdaságpolitikája leginkább mérsékeltnek nevezhető, ha ideológiai fogalmakkal szeretnénk leírni. A legpontosabb azonban talán az lenne, ha ettől eltekintenénk és opportunista populistának neveznénk, hiszen a jelek szerint programját nem klasszikus ideológiai elköteleződések, hanem inkább pillanatnyi döntések formálják.

Lowry szerint Trumpnak egyelőre sikerült az, amit a demokraták hiába próbáltak éveken át: a háttérbe sodorni a Tea Party-t a nemzeti szintű politikában. Szerinte véget ért a korszak, melyben a párt retorikája viszonylag egységesen a visszafogott kormányzásra illetve a szigorú és konzervatív alkotmányosságra épült. Trump programjából mindkét elem hiányzik, mégis elsöprő lelkesedéssel álltak be mellé a republikánus szavazók. Lowry ahhoz hasonlítja Trump megjelenését a republikánus pártban, ahogy Napóleon uralmával lezárult a francia forradalom.

Ha valóban Clinton nyeri ezt a választást, mandátuma valószínűleg nem fog drámai változást hozni, körülötte azonban olyannyira átrendeződött a politikai térkép, hogy a következő választási ciklusban talán még a mostaninál is több meglepetésre számíthatunk. Sokak szerint már az USA hagyományos kétpárti rendszerének válságát éljük, amely akár a Republikánus Párt feldarabolódásával érhet véget.

Szemlézte: Daniel Corsano

komment
süti beállítások módosítása