Amerika széttöredezett

2016. május 25. - Danube Institute

amerika_tarsadalom.jpg

A régi, konszolidált életforma nem élte túl a modernitást és soha nem tér vissza már. Nem tudta túlélni a globalizáció, a feminizmus és a szexuális forradalom, az erősödő bevándorlás és a nagyobb fogyasztói szabadság hatásait. Az amerikai társadalom ötvenes és hatvanas évekre gazdasági egyenlőségére és kulturális kohéziójára vonatkozó nosztalgiáját dolgozza fel Yuval Levin új könyve, amelyet David Brooks ajánl a The New York Times hasábjain.  Brooks szerint Yuval Levin „The Fractured Republic” című könyve azok közé tartozik, amelyek alapvető fontosságúak korunk Amerikájának megértéséhez.

Levin kiindulópontja Brooks értelmezésében az, hogy a mai amerikai politikai viták és általános gondolkodásmódok az ötvenes és a korai hatvanas évek élményében gyökereznek. Ennek egyik alapja az akkori viszonylagos gazdasági egyenlőtlenség és – kiváltképp a jobboldal számára – a kor kulturális kohéziója. Levin szerint a kor ma is ideálként hat, amikor a sikeres Amerikáról gondolkodunk.

Ezzel együtt ma már éppen a decentralizáltság és a töredezettség korában élünk emlékeztet Brooks és Levin. Az USA kongresszusának pártpolitikai polarizáltsága 1910 és 1940 között erőteljesen csökkent, azóta viszont erőteljes emelkedő tendenciát mutat. A nemzeti jövedelem elosztása pedig az 1925 és 1975 közötti évtizedekben egyenlősödött, azóta viszont éppen ellenkező folyamatok zajlottak le. Amerika tehát mind politikai és gazdasági értelemben veszített kohéziójából.

Hasonló mintázat tapasztalható a bevándorlással kapcsolatban is: 1910 és 1970 között egyre csökkent a külföldön született amerikaiak száma, azóta viszont a bevándorlók aránya 4.7 százalékról 14 százalékra nőtt. Tehát Brooks szerint Amerika ma sokszínűbb és demográfiailag kevésbé egységes ország. Levin érvelésében és Brooks interpretációjában ezzel párhuzamosan az amerikaiak „nagy beágyazott intézmények” helyett lazább és rugalmasabb hálózatokhoz kezdtek kapcsolódni. Levin szerint „ezen individualista, diffúz társadalomnak az internet nem az oka, hanem a fontos megtestesülése” – húzza alá Brooks.

Ezek a változások pedig kellemetlen következményekkel jártak, legalábbis Brooks szerint. Levin könyvében elválasztja egymástól a centralizáció és a konszolidáció fogalmait. Amerika ma gazdasági, kulturális és társadalmi értelemben kevésbé centralizált, mint néhány évtizeddel ezelőtt – hangzik az érvelés. Emellett viszont koncentráció alakult ki a széleken, ezért a koncentrált szegénység és gazdagság területei alakultak ki, miközben a középszint egyre inkább eltűnt. Társadalmilag, politikailag és gazdaságilag kétfelé oszló koncentrációban élünk – állítja Brooks Levin gondolatai nyomán.

Igaz ez például a vallásra is: az elmúlt évtizedekben a templomlátogatás kétszer olyan gyorsan csökkent az érettségi nélküliek között, mint a főiskolát végzetteknél. Minden egyes oktatásban töltött év 15 százalékkal növeli a vallásgyakorlás valószínűségét. Emellett pedig az emberek kevésbé vesznek részt „szűk, lélekformáló” intézményekben. Itt Levin újabb, Brooks szerint fontos különbségtételt tesz: egy közösséghez, például egy felekezethez való tartozás korlátokkal és időáldozattal jár. Ezzel szemben önmagában valamilyen identitás felvállalása nem követeli ezt meg. Ma Amerika kultúrája a közösség helyett az identitásra összpontosít.

E problémákért egyes politikusok másokat hibáztatnak: ki-ki a bankokat, a bevándorlókat vagy éppen a hülyéket (például Donald Trump miatt). De a régi, konszolidált életforma nem élte túl a modernitást és soha nem tér vissza már. Nem tudta túlélni a globalizáció, a feminizmus és a szexuális forradalom, az erősödő bevándorlás és a nagyobb fogyasztói szabadság hatásait.

Alapvető problémáink azon döntések árnyoldalai, amelyeket jó okkal hoztunk meg – magyarázza Brooks Levin nyomán. Ilyen ok például, hogy szeretjük a világ olcsó termékeit – a fogyasztói döntés viszont kevésbé stabil amerikai munkahelyekhez vezet.

Levin válasza minderre a zavarba ejtő, frusztráló nosztalgia helyett a helyi közösségek megerősítése. Ezzel szerinte mind a merev centralizáció, mind az elidegenítő individualizmus elkerülhető – írja Brooks. A hatalommal felruházott helyi szomszédsági szervezetekből születhet egy tanulásra alkalmas társadalom, ahol új megoldásokat kísérleteznek ki, és a problémamegoldás alulról épül – hangzik az érvelés.

A Levin által hangsúlyozott helyi közösségek és szubszidiaritás Brooks szerint fontosak, de nem elégségesek. Szerinte ma egy „aranyláncban” élünk, amely összekapcsol minket a családdal, a faluval, a nemzettel és a világgal is. E láncot pedig mindenhol javítani kell, nem csupán a helyi szinten. „Ma nem 1830-ban élünk. Nekünk, amerikaiaknak, van nemzeti öntudatunk” – magyarázza.

Emiatt pedig a konzervatív publicista szerint nagyobb szerepet kell adni Washingtonnak, a kormánynak annál, mint amit a hagyományos republikánus gondolkodás megenged. Ilyen lehet szerinte például egy nemzeti kezdeményezés a helyi irányítású korai fejlesztési programok megvalósítására, vagy nagy infrastrukturális beruházások megvalósítása. „Ahogyan az antik Görögországban és Rómában volt, a helyi közösségek nem élik túl a nemzeti projekt szétesését. Szerkezeti problémáink nemzetiek és globálisak, megoldásuk pedig ezért nagy és kis reformokat is igényelnek” – zárja esszéjét David Brooks.

Szemlézte: Zulik Ákos