Oroszország nagyhatalmi befolyását ezúttal nem a kelet-európai államokra, hanem a volt szocialista tagköztársaságokra próbálja kiterjeszteni a Kaukázus térségében. Grúzia évek óta közeledni próbál az Európai Unióhoz, azonban a csatlakozási tárgyalásokra a közeljövőben sincsen kilátás. Moszkva földrajzi közelsége, valamint a médiában szerzett orosz befolyás a grúzokat végérvényesen elfordíthatja Európától, írja Felix Kartte a Politicón megjelent cikkében.
„A legtöbb grúz számára Európa kicsit több mint egy Tbiliszi turistanegyedében életre kelt álom. Az előkelő bárok, és üzletek mögött ott van a kemény valóság: gyerekek cigarettáért lopnak. Félig felépített toronyházak, melyekben egész családok élnek szegénységben, orosz műsorokat fogó parabolaantennákkal vannak kipontozva. Erőteljes üzenetet közvetít a grúzoknak: hozzánk tartoztok.”
Grúzia és Oroszország között a kulturális köteléket nem csak az ortodox vallás, de az orosz mint legtöbbet beszélt idegen nyelv is erősíti. „Európa lehet, hogy csak vágy, de Oroszország a család, a fájdalmas viták ellenére is”, írja elemzésében Kartte. Moszkva mindig is fegyverként használta fel a vallást és a kulturális kötödéseket a határain túli befolyásszerzéshez, és most Grúzia lett a célpontja, amivel megbomlaszthatja az Európa-párti grúz konszenzust.
David Aprasidze, az Ilia State University politológus professzora szerint a grúzok 60 százaléka még mindig támogatja az Unióhoz való csatlakozást. Aprasidze úgy látja, „sokan elkezdtek azon gondolkodni, vajon Európa komolyan veszi-e még őket”. Brüsszel részéről pozitívumként említi a monopóliumok megszüntetését a grúz energiaszektorban, az élelmiszerekre vonatkozó minőségi előírásokat. Azonban ezekkel az intézkedésekkel az EU nem tudja megnyerni a grúz embereket, „nem elég azt mondani, hogy legyél olyan mint mi, az jó lesz neked”.
Az elemzés kiemeli, hogy míg Európa a demokrácia Kaukázusba történő exportálására helyezi a hangsúlyt, ugyanakkor elutasítja Grúzia közeljövőben történő csatlakozását. „Habár a váltakozó grúz kormányok nyíltan kifejezték szándékukat, hogy Grúzia tagállam legyen, az országnak sosem adták meg a jelölt státuszt.” Tovább rontotta az európai integráció megítélését Jean-Claude Juncker azon kijelentése, miszerint az EU-nak időre van szüksége az új tagállamok „elhelyezésére”.
A szerző úgy látja, az Unió által meghirdetett Keleti Partnerség kevés ahhoz, hogy ellensúlyozza az Oroszország környezetében lévő országok feletti befolyásnövelő próbálkozásait. A 2009-ben indított reformintézkedéseket magába foglaló program legnagyobb hiányossága az, hogy nem tartalmaz ígéretet a csatlakozási tárgyalásokra vonatkozóan.
„Grúzia nyugatosítása egyszer már megkötött egyezségnek tűnt. Mihail Szaakasvili volt államfő elképzelésének része volt, hogy Európát ráerőlteti országára”, aminek látványos eleme volt az EU-zászló kitűzése a kormányzati épületekre, valamint az orosz-párti orgánumok kitiltása a médiából. Kartte szerint azonban az Unió nem viszonozta ezeket az erőfeszítéseket, és egyfajta csalódottság alakult ki a grúz társadalomban. A 2012-ben kormányra került Grúz Álom koalíció ugyan az európai ösvény mellett kötelezte el magát, azonban ígéretet tett az orosz kapcsolatok felélesztésére is.
Ezek az események megnyitották a kapukat Oroszország előtt: gyorsan szövetségre lépett a konzervatívokkal, miközben pénzt öntött az oroszbarát médiába. Azóta úgy tűnik, a régóta a grúz társadalomban gyökeret vert üzenetet még jobban felerősíti Moszkva, mégpedig azt, hogy „Oroszország hagyományos és természetes szövetséges, míg a Nyugat a dekadencia temploma”. Mindezek ellenére elemzésében a szerző úgy véli, az EU-nak van még eszköze arra, hogy Grúziát a csatlakozás ígéretével magához csábítsa: a vízumkényszer eltörlése és a schengeni övezetben való utazás lehetővé tétele. A földrajzi és pszichológiai távolságot leküzdve a turizmus és a gazdasági kapcsolatok élénkebbé válását várják a vezetők.
Ugyanakkor az EU menekültválsága és a nemrég elkövetett terrormerényletek Párizsban és Brüsszelben, valamint a belső határellenőrzés kiszélesítése veszélyeztetheti a vízummentes utazást. A cikk szerint így az oroszbarát populisták Európa ellen tudnák fordítani a grúz közhangulatot. Már jelenleg is kiépített szervezeti hálózat és intézmények dolgoznak e cél elérése érdekében: az ún. Eurasian Institue az Európa-ellenes lobbi gerincét alkotja. Az intézet konzervatív és orosz-párti szervezetek széles hálózatával áll kapcsolatban, többek között a propagandacélokra létrehozott Sputnikkal.
Milan Antonijevic emberi jogi ügyvéd szerint Szerbiában is csökken a csatlakozást támogatók aránya, és a menekültválság kezelése „sem nyűgözi le a szerbeket”. Azonban a csatlakozási tárgyalások folyamatban vannak az Unió és Szerbia között, valamint a politikai és gazdasági kapcsolatok is szorosabbak, így a Moszkva felé történő nyitás nem túl valószínű, írja Kartte. Azonban egy olyan sebezhető ország esetében, mint Grúzia, az európai tárgyalások közel sem ilyen egyszerűek. Az országban a korrupció elleni harcra és a rendszer átjavítására van elsődlegesen szükség.
