Hillary Clinton és Bernie Sanders több mint egy hónap után újra vitába szállt és ezúttal közvetlenül egymást támadták. Sanders jó formában volt és többször védekezésre kényszerítette ellenfelét, de nem sikerült olyan egyértelmű győzelmet aratnia, amely reményt adhatna Clinton egyre növekvő előnyével szemben.
Viszonylag hamar kiderült, hogy Sanders és Clinton között fog eldőlni, ki lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje, de eddig kerülték az erős konfrontációt. A jelöltek a kampány kezdetén általában saját kommunikációjukra koncentrálnak és hangsúlyozzák, hogy az igazi ellenség a másik párt. Donald Trump megjelenése és a republikánusok egyre erősödő belviszálya miatt pedig még fontosabb lett a demokraták számára, hogy egységet mutassanak és kerüljék a negatív kampányt. A hajrá közeledtével azonban tetőpontjához ér Clinton és Sanders szembenállása és előveszik hónapok óta tartogatott ütőkártyáikat.
A csütörtöki vita rendkívül szenvedélyesre sikeredett; a moderátor Wolf Blitzer egyszer rá is szólt a felekre, hogy ha egyszerre kiabálnak, akkor a nézők egyiküket sem fogják érteni. A felek szokásos álláspontjaikat képviselték: Clinton majdnem minden kérdésben Obama munkáját folytatná, Sanders-t pedig homályossággal, szakmaiatlansággal és hangzatos, de komolytalan idealizmussal vádolta. Sanders eközben függetlenségét hangsúlyozta és Clintont egy romlott status quo elvtelen kiszolgálójaként ábrázolta. Ezek a különbségek azonban egyelőre inkább személyes imidzsükben, mintsem konkrét javaslatokban mutatkoznak meg.
A két legérdekesebb téma Izrael és a 15 dolláros minimálbér terve volt, melyek közül az előbbiből Clinton, az utóbbiból Sanders jött ki jobban. Clinton, mint az amerikai elit nagy része és a republikánus oldalon gyakorlatilag mindenki, feltétel nélkül támogatja a zsidó állam ügyét. Az Izraelhez személyes szálakkal is kötődő, ám a külpolitikában nem kifejezetten talpraesett Sanders, bal felé igyekezve pozicionálni magát, egyoldalúságáért kritizálta Obama, Clinton és a republikánusok álláspontját: „Hosszú távon, ha valaha békét akarunk teremteni a régióban… tisztelettel és megbecsüléssel kell viszonyulnunk a palesztinokhoz”, mondta. Nem mutatott azonban érdemi alternatívát, hiszen Clinton, akinek erőssége a külpolitika, ráadásul évtizedek óta fontos szereplője a közel-keleti béketárgyalásoknak, nem állította, hogy ne kellene tisztelettel és megbecsüléssel viszonyulni bárkihez és már elköteleződött a palesztinok önrendelkezési joga mellett is.
A minimálbér ügye igen fontos és megosztó: míg a republikánusok foggal-körömmel tiltakoznak és igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy egy 15 dolláros minimálbér kiszoríthatja a munkaerőpiacról azokat, akiknek nem ér ennyit egy órányi munkája (tehát akiknek a javát szolgálná); a demokrata oldalon annyira elsöprő a támogatottsága, hogy ellenezni politikai öngyilkosság lenne. Nem sült el tehát jól amikor Clinton 12 dolláros minimálbért javasolt a szegényebb területeken. A többszintes minimálbér mellett szólnak gazdaságpolitikai érvek, de ezeknek nincs helye egy televíziós vitában. Ráadásul tovább rontott a helyzeten, amikor Sanders csapdájába belesétálva visszakozott és azt mondta, hogy, ha a kongresszus megszavazná, aláírná az egységes, 15 dolláros minimálbérről szóló törvényt.
Daniel Corsano
