2015. december 02. 08:01 - Danube Institute

A török-orosz összezördülés következményeiről

erdogan_putyin.jpg

Hatvanhárom év óta először lőtt le NATO-tagország orosz repülőgépet. Mi lesz most? Uri Friedman a The Atlantic oldalán megjelent cikkében a török légtérben november 24-én lelőtt orosz vadászbombázó incidensét elemzi: „Ha új konfliktust nem is fog okozni, megnehezíti egy régebbi ellentét lezárását” – írja a szerző.

Friedman szerint a szír légtérben uralkodó helyzetet kell tanulmányoznunk, ha azt szeretnénk megjósolni, hogyan fog végül rendeződni a szíriai konfliktus vagy adott esetben hogyan válik majd még inkább lidércnyomás-szerűbbé. Az Egyesült Államok, Oroszország és Törökország légiereje folyamatos támadásokat indít a térségben, gyakran egymásnak ellentétes célok érdekében. November 24-én pedig a török gépek egy orosz vadászbombázót támadtak meg, bevallásuk szerint a török felségterület megsértése miatt. Ez az esemény igencsak emlékezetes, 63 év óta először lőtt le NATO-tagország orosz repülőgépet.

Egy ehhez hasonló incidens régóta kísérti a katonai stratégákat: a nagyhatalmak között fellépő bármilyen konfliktus a szövetségeket egy sokkal komolyabb háború megvívására késztetheti. Emellett az is gondot okoz, hogy mit eredményez egy ilyen összetűzés Szírián belül?

A NATO-tagországok eddig vonakodnak az egyezményük 5. cikkelye által előírt kollektív védelem elvének alkalmazásától. Az Egyesült Államok az incidens kapcsán nyilvánosan megvédte Törökországot, szerintük joga van légterének védelmére, ám a színfalak mögött ők maguk is egyre frusztráltabbak a törökök partnerükkel szemben. Friedman a New York University professzorát, Mark Galeottit idézi, aki szerint azt is figyelembe kell vennünk, hogy Oroszország sem képes több fronton diplomáciai háborúkat vívni, Európa pedig azt szeretné, ha az oroszok részesei lennének a szír helyzet rendezésének és esetleg az ukrán konfliktus megoldásának is.

Az összetűzés azonban azzal fenyeget, hogy kisiklatja az eddigi nemzetközi tárgyalások menetét, épp akkor, amikor elindultak egy egyelőre képlékenynek látszó, de diplomáciai megoldást kitűző úton a polgárháború és annak tüneteinek kezelésére.

A törökök és az oroszok régóta a szíriai konfliktus két ellentétes oldalán állnak: Oroszország Bassár el-Aszad rezsimjét, míg a törökök a rezsim ellen lázadók változatos csoportját támogatják. A feszültség tovább fokozódott, amikor nyáron Törökország az amerikaiak által vezetett koalícióhoz csatlakozott az Iszlám Állammal szembeni fellépés során.

Oroszország szeptemberben kezdte meg a légitámadásokat Szíriában, általában Törökország déli részéhez közel. Ezen a területen történt az incidens is. Októberben már többször közel kerültek a török légtérhez, és Friedman szerint ez a török elnököt arra késztette, hogy megszorításokkal fenyegetőzzön az egyre inkább erősödő orosz-török kereskedelmi kapcsolatokban. Emellett Erdoğan azt is nehezményezte, hogy az oroszok a szíriai türkméneket (turkománokat) bombázzák, akik török származásúak (nem mellesleg Aszad-ellenes lázadók és magukra vállalták a katapultált orosz pilóta lelövését).

Egyesek azt feltételezik, hogy Oroszország betörései a török légtérbe nem véletlenszerűek: szándékosan tesztelik Törökországot, a NATO-t és az amerikaiak által vezetett koalíciót, illetve az általuk felvázolt, a Szíria jövőjére vonatkozó, Bassár el-Aszad nélküli víziójukat. Az elképzelés szerint biztonsági övezeteket alakítanának ki Szíria északnyugati részén, ahol az orosz bombázók a legaktívabbak.

Friedman szerint az elmúlt hetek eseményei – az orosz utasszállító lelövése Egyiptomban, a párizsi támadások új lendületet adtak a szíriai konfliktus rendezésére irányuló diplomáciai tárgyalásoknak. Már arra vonatkozó hírek is megjelentek, hogy a nagyhatalmak meglepő haladást értek el és kilátásba helyezték Aszad és a kevésbé radikális lázadó csoportok közötti tűzszünet megkötését.

Ha a törökök és az oroszok közötti proxy-háború intenzívebbé válik, az akadályozhatja a rendezési folyamatokat és gátolhatja a kompromisszumok megkötését, amelyek kritikusok lennének még egy látszólagos béke elérése szempontjából is Szíriában. Ha a két fél továbbra is támogatásáról biztosítja az általuk preferált frakciókat, csak tovább nyújtják a polgárháborút.

Cikke zárásaként a szerző Carl von Clausewitz-et idézi, aki szerint „a háború a diplomácia folytatása más eszközökkel”. A november 24-i incidens előtt halvány jeleit láthattuk annak, hogy a nagyhatalmak a szíriai konfliktus diplomáciai úton való rendezése felé hajlanak. Az események fényében azonban úgy tűnik, inkább mégis másfajta eszközöket fognak választani.

Rózsa Kitti

süti beállítások módosítása