Feltételezhetnénk, hogy a posztmodern időszakát éljük, amelyben nem kell rettegni a nacionalizmustól. Számos közelmúltbeli esemény azonban mégis aggodalomra ad okot. A nacionalizmus nem hogy kihalt, de erőteljesen vissza is tért − írja Doug Bandow a The Imaginative Conservative magazinban.

A történelmi divat állandó változóban van − írja Doug Bandow a The Imaginative Conservative-ban. Régen az emberek összegyűltek azokkal, akik hasonló kinézetűek voltak és hasonló módon viselkedtek vagy beszéltek. Viszont többnemzetiségű államok is kiemelkedtek. Majdhogynem egy évszázaddal ezelőtt a legfontosabb ilyen államok, mint például a Habsburg Birodalom, összeomlottak. Ez a folyamat odáig fajult, hogy rengeteg német fejében megszületett a „szezonális államok” fogalma, amelyeket erősebb szomszédaik hamar elfoglaltak.

Hasonló összeomlás volt megfigyelhető, amikor a Szovjetunió felbomlott. Nyugati kommentátorok ezt villámgyorsan a liberális demokrácia győzelmével tették egyenlővé. Francis Fukuyama egyenesen arról beszélt, hogy az emberiség a liberális demokráciával elérte az ideológiai evolúció végpontját.

A szovjet bukás kapcsán a következő kérdés merült fel: hogyan lehet a leghatékonyabban egy közösséget igazgatni? Doug Bandow kiemeli, hogy különböző politikusok, akadémikusok valamint újságírók is az internacionalista és a multinacionalista rendszerben vélték felfedezni a választ. Tény, hogy az ENSZ az emberiség problémáit volt hivatott megoldani, elődjének, a Népszövetségnek viszont nem sikerült megteremtenie a békét az első világháború után.

Az európai vezetők egy saját nemzetközi szervezet létrehozásába gondolkodtak, ebből született az Európai Unió. Az EU elnyomta a hagyományos, nemzeti ellentéteket azáltal, hogy az egész unió számára létrehozott egy meg nem választott végrehajtó hatalmat és átengedte az Európai Parlamentnek az uniós költségvetés ellenőrzési jogát. Mindezek ellenére az internacionalizmust helyeslők mégsem dőlhettek hátra. Magában az Európai Unióban is egyre nőtt a feszültség, az emberek egyre kevésbé voltak hajlandóak elfogadni az uniós törekvéseket. 2005-ben a holland és francia szavazók leszavazták az európai alkotmányt, amit utána viszont egy szerződés formájában mégis elfogadtattak a vezetők, figyelmen kívül hagyva az emberek döntését.

A 2008-as gazdasági világválság következtében még inkább felerősödtek a nacionalista érzések. Számos csőd szélére került ország az Unióhoz fordult pénzügyi segítségért. Kötelesek voltak vasszigorral végrehajtani fájó és megalázó gazdasági reformokat. Ennek következtében nem csak Görögországban, de Franciaországban is megerősödtek a nacionalista erők.

Az európai struktúrák átrendezését szeparatista mozgalmak veszélyeztették. Skóciában népszavazást tartottak arról, hogy továbbra is tagok maradjanak-e az Egyesült Királyságnak. Belgiumban pedig olyan törésvonalak léteznek, melyek következtében egyszer 589 napig nem volt kormánya. Eközben Oroszországban is erősödik a nacionalizmus.

Ezek a mozgalmak, amelyek nagyobb etnikai egységet céloznak meg, természetesnek tűnhetnek, ugyanis egy etnikailag egységes társadalom mellett könnyebb egységes politikát kialakítani. Önmagában viszont egy területen élő többségnek nincs joga más területek elfoglalásához, azért, mert ott hasonló összetételű többség él.

A szerző véleménye szerint a józan észben kell bízni, amikor igazgatni akarunk társadalmakat. Minél inkább sokszínű egy társadalom, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy lazább, föderatív megállapodás jön létre egy központi hatalommal. Doug Bandow úgy véli, hogy az ilyen típusú megállapodások jelenthetnek megoldást a mai territoriális vitákra. Egy nemzet fenntartása egy lazább föderáció mellett jelentősen képes lenne csökkenteni a konfliktusok számát.

Ugyanakkor az is kiemelendő, hogy számos esetben valójában inkább gazdasági szempontok vezérlik a konfliktus előidézőit, mintsem etnikai viták.

A nacionalista érzések visszatérése aggasztja azokat, akik a nemzetek feletti szervezetek megerősödésén munkálkodnak. Doug Bandow viszont valószínűsíti, hogy nagyobb veszélyt jelent az olyan transznacionális kormányzás erőltetése, amely oly sokszor kudarcot vallott, s kitartó ellenzéket, nacionalista érzelmeket, végső soron háborút okozott.

Török Patrik