Az iszlám kulturálisan határozta meg Európát, megmutatva Európának, hogy mivel áll szemben. Míg a középkori arab terjeszkedés nyomán a Földközi-tenger választóvonalat képzett két civilizáció között, addig a terrorizmus és a menekültáradat újraegyesítheti Észak-Afrikát és Európát, ezzel a keresztény kultúrkör és az iszlám világ ismét találkozhat − írja Robert D. Kaplan a The Atlantic honlapján megjelent, How Islam Created Europe c. írásában.
„Európát a történelem folyamán gyakorlatilag az iszlám határozta meg. És most újból meghatározhatja” − írja Kaplan. Az antik korban évszázadokig a Földközi-tenger (a rómaiak által használt kifejezéssel élve Mare Nostrum) és az azt körülvevő területek jelentették Európát, Észak-Afrikát is beleértve, amely a Kr. u. ötödik században inkább számított a kereszténység központjának, mint Itália. Azonban az iszlám gyors térhódítása a 7-8. században Észak-Afrikában lényegében megszüntette a kereszténységet, s ily módon kettéválasztotta a földközi-tengeri térséget, amely inkább határként emelkedett a két „civilizáció” közé, mintsem egyesítette volna azokat. Az elemzésben idézett José Ortega y Gasset spanyol filozófus szerint „az egész európai történelem egy nagy vándorlás volt észak felé”.
A Római Birodalom felbomlását követően az észak felé vándorló germán népek, többek között a gótok, vandálok, frankok egybekovácsolták a nyugati civilizáció maradványait, s a görög és római örökséget csak jóval később fedezték fel újra. Kaplan szerint még több évszázad kellett ahhoz, hogy a modern európai államok létrejöjjenek és továbbfejlődjenek a feudalizmustól a korai modern birodalmakat létrehozó abszolutizmusokon keresztül egészen a nacionalizmusig és a demokráciáig. „Összegezve, Nyugat-Európa északi része azután emelkedett fel, miután az iszlám kettéosztotta a mediterrán térséget.”
Az iszlám azonban nem csak földrajzi értelemben határozta meg Európa történelmét. Denys Hay brit történész egy 1957-ben megjelent könyvében (Europe: The Emergence of an Idea) azt írja, „az európai egység a kereszténység elgondolásával kezdődött, mely szükségszerű ellentétet jelentett az iszlámmal szemben”. Edward Said Orientalism c. 1978-as könyvében úgy vélekedik, „az iszlám kulturálisan határozta meg Európát, megmutatva Európának, hogy mivel áll szemben”. Az európai identitás az arab világgal szemben tanúsított felsőbbségtudatot hordozta magában, amit igazán az imperializmus juttatott kifejezésre. A korai modern Európa meghódította a Közel-Keletet, majd tudósokat és diplomatákat küldött a térségbe, hogy tanulmányozzák az iszlám civilizációt (amelyet gyönyörűnek, azonban alsóbbrendűnek tartottak.
A gyarmati függetlenedés időszaka után az Észak-Afrikában kialakult diktatúrák alátámasztották az európai felfogást a kulturális felsőbbségről. A szerző szerint ezen államoknak, amelyeknek az európaiak által meghúzott határai között az embereket fogva tartották, az európaiak anélkül taníthattak az emberi jogokról, hogy a sikertelen demokratikus kísérletek által előidézett migráció lehetőségétől kellett volna tartaniuk. „Pont amiért az araboknál hiányoztak az emberi jogok, az európaiak egyszerre érezték felsőbbrendűnek és biztonságban magukat.”
Kaplan szerint a földrajzi szempontok ismét fontossá válnak, ahogy a „terrorizmus erői és a migráció újraegyesíti a földközi-tengeri medencét, beleértve Észak-Afrikát és Levantét, Európával”. Az öreg kontinens más csoportokat is „elnyelt” már. A keletről érkező népvándorlási hullámok a (kora) középkorban jelentősen érintették Európát: többek között szláv népcsoportok és magyarok telepedtek le Közép- és Kelet-Európában, írja Kaplan. „Azonban azok a népek felvették a kereszténységet, és később megalapították államaikat, (…) Lengyelországtól (…) Bulgáriáig, amelyek képesek voltak alkalmazkodni a fejlődő európai államrendszerekhez.”
Ma muszlimok százezrei − akik nem kívánják felvenni a kereszténységet − szivárognak be a gazdaságilag stagnáló európai államokba, veszélyeztetve a gyenge lábakon álló társadalmi békét. Az elemzés szerint az európai vezetők évtizedekig hangzatos retorikát használtak, hogy a vallási és etnikai erőket háttérbe szorítsák, azonban pont ezek voltak azok az erők, amelyek az államok közti belső kohéziót megteremtették.
A háború és az államok összeomlása okozta új migráció eltörli a birodalmi központok és volt gyarmataik közti megkülönböztetést. „Európa mesterségesen újraalkotta a nemzeti-kulturális identitást a szélsőjobboldalon és szélsőbaloldalon, hogy felülkerekedjen az egykor általa uralt civilizáció felől érkező fenyegetésen.”
„Mi fogja helyettesíteni Rómát?” − teszi fel a kérdést a szerző. „Amíg a birodalomnak megvoltak az ellenségei, az a képessége, hogy több nép felett kormányozzon a Földközi-tenger térségében, lehetővé tette a megoldást, ami viszont most már nem létezik.”
Az öreg kontinensnek mindenképpen megoldást kell találnia az iszlám világ befogadására anélkül, hogy a jog uralmán és az egyéni szabadságjogok felsőségén alapuló rendszert meggyengítené. Amennyiben ennek nem tud eleget tenni, az a Nyugat végét jelentené Európában − zárja szavait Kaplan.
Árpási Botond
