2022. augusztus 20. 07:00 - Danube Institute

New York, 1991: Pogrom egy progresszív, demokrata városban – II. rész

1991. augusztus 19-én a brooklyni fekete közösség heves zavargásokba kezdett, miután egy fekete kisfiút szerencsétlen módon elgázolt egy zsidó rabbi kísérőautója. Az erőszak célpontja a helyi zsidóság volt. De miért lehetett egy autóbaleset a rasszizmus jelképe? Hogy alakulhatott ki pogrom New Yorkban a város addigi történetének – a kampány szerint – legprogresszívebb vezetése alatt, és mit árul ez el a mai amerikai politikáról?

shutterstock_512856823.jpg

Előző cikkükben áttekintettük az események helyszínének, Crown Heights-nek a konfliktusait, amelyek a demográfiai változások, a városi politika nehézségei és demagóg radikálisok miatt alakultak ki. Így érkezünk meg 1988-ba, amikor is David Dinkins fekete városi tanácsos végül polgármesteri rangra emelkedik, miután a demokrata párt előválasztásán végül legyőzte Ed Koch-ot. (New York néhány kivételtől eltekintve monolitikus demokrata vezetésű).

Crown Heights konfliktusai ekkorra már ördögi körbe kerültek. A rendőrség az elharapózó bűnözés miatt leterhelt volt, egyre kevésbé volt jelen az utcákon, ez több terhet rótt a hászid polgárőrségre, és ebből még több konfliktus származott. Az 1980-as évek gazdasági fellendülése inkább hozta helyzetbe a hászidokat, mint a feketéket, akik közül

több radikális már abban is gondot látott, ha a zsidók feketéket fogadtak fel munkára, mondván, biztosan igazságtalan béreket fizetnek nekik.

David Dinkins pedig számított arra, hogy a fekete radikális csoportok a választások után továbbra is támogatják majd, ezért nem kívánt fellépni, főleg, hogy egyelőre úgy tűnt, még nincs is semmi értelme, hiszen semmilyen szervezett erőszakos cselekmény nem történt.

1991. augusztus 19-én aztán bekövetkezett a baj. A Chábád vezetője, Menáchem Mendel Schneerson rebbe egy temetői látogatás után hazatérőben volt három gépkocsiból álló járműkonvojával. Mivel ez egy civil konvoj volt, nem kaptak egyértelmű oldalbiztosítást és folyamatos zöld utat a városon keresztül. Az egyik kereszteződésnél, közel a Crown Heights-i Chábád központhoz épp a konvoj áthaladása közben váltott a lámpa. Az utolsó kocsi sofőrje rossz döntést hozott: a pirosra váltás pillanatában felgyorsított, és igyekezett átjutni a kereszteződésen. Egy oldalról merőlegesen érkező jármű nekicsapódott, s a Chábád konvoj kocsija irányíthatatlanul sodródott fel a járdára, ahol éppen két hétéves fekete kisgyermek játszott, egy kisfiú és egy kislány. Angela Cato, a kislány súlyosan megsérült.

Gavin Cato-t, a kisfiút az autó egy ház falának préselte, azonnal meghalt. A zsidó sofőr kiugrott, hogy segítséget nyújtson az áldozatoknak, azonban a helyszínre siető feketék rátámadtak.

Ekkor érkezett egyszerre két mentő, egyikük a fekete közösség irigységének tárgya, a Chábád saját mentőjárműve. A zsidó közösség mentői csak a szerencsétlenül járt autó utasait és a könnyebben sérült sofőrt szállították el, hogy megmentsék őket a tömeg haragjától. Ez csak még jobban felkorbácsolta az indulatokat: lám, a zsidók még a gyerekeket sem mentik meg, csak a sajátjaikat, őrjöngött a tömeg.

Mivel Crown Heights-en játszódott le mindez, a tombolók hamarosan találtak egy új célpontot maguknak, egy közelben sétáló zsidó férfit, Yankel Rosenbaumot. A férfit eszméletlenre verték, a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Az összegyűlő tömeg elkezdte dobálni, rongálni a zsidók házait, járműveit, több járókelőt összevertek. Egyértelműen rendőri beavatkozásért kiáltott a helyzet, s a városi rendőrség már az első pillanatokban értesült a helyzetről; a baleseti mentésben is részt vettek rendőrök. Azonban ekkor robbant egy jóval korábban elkövetett hibasorozat súlyos hatása a rendőrségen belül. A városvezetés az 1970-es évek eleje óta előszeretettel hagyta a rendőrséget direkt polgármesteri utasítás nélkül szabad kézzel cselekedni zavargások esetén, hogy a rendbontások elcsituljanak, de aztán a polgárjogi számonkérés könnyen sújtott le az irányító rendőrtisztekre, mondván, a polgármesteri hivatalnak nincs felelőssége. Most is egyértelműen ez volt a helyzet,

a városháza néma maradt. A rendőrség pedig megtanulta a leckét, és tétlenül ült: egyértelmű volt számára, hogy egy baloldali radikálisokkal szövetkező városvezetés mindenképpen a rendőrkapitányságon keres majd bűnbakokat,

ha politikai szövetségesei panaszkodnak a brutalitás miatt. A körzetből tömegesen befutó segélyhívásokat sorra elutasították, vagy alacsony sürgősségi szintre sorolták. Több mint 200 rendőr vonult vissza az utcáról a rendőrállomásokra. A városvezetés később azt állította, hogy napokig nem volt tisztában a helyzet súlyosságával, ezért nem intézkedett. Mindeközben New York összes tévéadója, sőt nemzeti adók is folyamatosan közvetítették minden háztartásba a brutális pusztítás képeit Brooklynból, az első pillanatoktól kezdve.

A zavargások így másnap is tartottak, óriási anyagi kárt okozva, nyilvános antiszemita kirohanásokkal párosítva. „Hitler nem végezte elég jól a dolgát!” kiabálták egyes tüntetők. Az Associated Press fotóinak tanúsága szerint direkt erre a célra készített izraeli zászlót égettek. Al Sharpton baptista lelkész, a fekete csoportok egyik legradikálisabb vezetője a zsidók által New York-ban elkövetett apartheidről beszélt.

A zavargások három napig tomboltak korlátozás nélkül, amíg aztán a rendőrfőnök helyettese, Ray Kelly elrendelte a tüntetők szétoszlatását.

A készenléti rendőrség egy nap alatt megoldotta a kérdést. Kelly a karrierjével játszott volna normál esetben, de ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy a Crown Heights-i történések védhetetlenek, és a rendteremtőket senki nem fogja felelősségre vonni. Különös erőszak nélkül sikerült a helyzetet rendezni.

A Crown Heights-en bekövetkezett események szándékos, tudatos pogrom voltak a helyi zsidó közösség ellen.

Súlyosan eltorzították a fekete mozgalmak képét is Amerikában: Al Sharpton tiszteletes képe volt minden tévéképernyőn, aki erőteljes faji előítéleteket táplált a zsidók ellen, s ezáltal sok más, mérsékeltebb fekete csoport háttérbe szorult a társadalom szemében. Ez megerősítette azokat a fehér rasszista csoportokat, akik a feketék radikalizmusára mutatva támadták a fekete közösséget. David Dinkins elvtelen szövetsége a radikális csoportokkal meggyengítette a rasszizmus ellen jogosan küzdő feketéket. A polgármester maga természetesen nem helyeselte a zavargást, és később személyesen is a helyszínre sietett, hogy megoldást keressen, de ekkorra a baj már megtörtént. Al Sharpton tiszteletest azonban később sem ítélte el, sőt, élete végéig jó viszonyban volt vele. Yankel Rosenbaumnak, a baleset helyszínén megölt zsidó férfinek csak az egyik lincselőjét fogták el, de aztán felmentették. Később beismerte tettét, sőt büszkélkedett vele.

Al Sharpton tiszteletes, aki a zsidók elleni gyűlöletre uszított, még Barack Obama kormányával is jó kapcsolatban állt.

Ezek után kissé ízetlen a demokratáktól, amikor panaszkodnak – néha jogosan – hogy a republikánusok milyen gyanús elképzelésekkel rendelkező embereket, csoportokat tűrnek meg 2016 óta a pártjukban.

A bevándorlás okozta feszültségekre is jól rámutat ez az egész problémakör. Már Los Angelesben is láttuk, hogy a városkép átrendeződése okozott komoly gondokat. Ott a koreai bevándorlókra támadott a tömeg, itt a karibiak vettek részt erőszakos cselekményekben. A probléma egyik helyen sem az, hogy a bevándorlók önmagukban rosszak lennének, hanem az, hogy a helyi közösség, Amerika nagy és gazdag városai nem figyeltek oda arra, hogy az integráció, a közösségek közötti kommunikáció és megértés jól működjék.

Mindenki örül, ha aktív és hasznos bevándorlók érkeznek egy országba, de fontos, hogy a lehető legjobban megkapják a beilleszkedés lehetőségét.

mi pedig a legfontosabb tanulság: a radikálisokkal való szövetkezés, a radikalizmus eltűrése mindig káros, a politikai erőszak mindkét oldalon való elharapózásához és a saját oldal széttöredezéséhez vezet. Fontos tanulság ez a jobboldal számára is, hogy ne tükrözze vissza a baloldali radikalitást, hanem inkább igyekezzen határozott, de békésebb módszerekhez folyamodni, hiszen a radikalizmus csak ördögi körbe kerget mindenkit. Sokszor elismételt, talán közhelyes tétel ez, de ha igazi és húsbavágó példákat keresünk, nem kell messzebb menni a közismert nagyvárosnál, New York-nál, ahol 1991-ben a szabadjára engedett, céltévesztett radikálisok és elkeseredett, félrevezetett emberek pogromot rendeztek, a holokauszt után alig egy fél évszázaddal, Amerika szívében.

Források:

GIRGENTI, Richard H.: A Report to the Governor on the Disturbances In Crown Heights: An Assesment of the City’s Preparedness and Response to Civil Disorder. New York, New York State Division of Criminal Justice Services, 1993

https://www.ojp.gov/sites/g/files/xyckuh241/files/media/document/144061ncjrs.pdf (Letöltve: 2022. 08. 12.)

SHAPIRO, Edward: Crown Heights: Blacks, Jews and the 1991 Brooklyn Riot. Waltham, Brandeis University Press, 2006

Írta: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

süti beállítások módosítása