Nemrégiben jelent meg egy cikk a New York Times hasábjain Norimitsu Onishi tollából, amelyben arról értekezik, hogy hogyan hatnak a francia társadalomra az Egyesült Államokból importált szélsőbalos identitás- és faji ideológiák.

A cikk leírja az úgynevezett felvilágosult (woke) kultúra szinte minden aspektusát: a nyugati értékek és társadalom megvetését, az úgynevezett cancel culture-t, az antikolonizációs törekvéseket és a faji kérdésekkel körüli megszállottságot. A francia akadémiai szférának ezen terminusok legtöbbje idegen és sokan (köztük a jelenlegi liberális Macron kormányzat) azt szeretnék, hogy ez így is maradjon. Egyesek addig is elmennek, hogy külön aktivista csoportokat hoznak létre, hogy megakadályozzák e fals tanok terjedését. A cikk név szerint Nathalie Heinich-et említi, akit az motivált erre,

hogy egyesek az egyetemén be akarták tiltani az ókori görög tragédiaköltő, Aiszkhülosz egyik darabját, csak mert a fehér színészek maszkot és fekete sminket viselnek benne.

Az utóbbi években a francia akadémiai elit egyre több és több tagja kelt ki az importált amerikai ideológiák ellen. Köztük van a veterán társadalomtudós Gérard Noiriel, aki szerint a faji-és gender kutatásokat, vagy ideológiákat egyesek bulldózerként használják, azaz ezek segítségével hallgattatnak el minden velük egyet nem értő hangot.

A francia kutatók szerint a faj, vagy a származás nem több egy statisztikai adatnál, nem pedig egy mindent meghatározó tényező. Velük szemben a szélsőbalos amerikai gondolkodás azt mondja, hogy mindenkit csoportosíthatunk a saját származása, bőrszíne alapján, és hogy az azonos csoportba tartozó személyek azonos viselkedési és politikai mintákat fognak mutatni. Ez a szemlélet igen erősen ellentétes a liberalizmus klasszikus eszméjével, amely szerint az egyén van a középpontban és emiatt minden ember különböző.

Az előre meghatározott faji csoportosulásokra való fókuszálás, azaz az egyén háttérbe szorítása és a közösség kiemelése elsősorban a marxista, baloldali ideológiákra jellemző.

De visszatérve Franciaországba! Az európai államban ma is törvényileg tilos faji adatokat gyűjteni különböző statisztikák készítésekor (például népszámláláskor). Ebből is látszik, hogy Európában nincs akkora hangsúly az egyén bőrszínén. A francia baloldali akadémikusok szerint ezzel azonban csak megakadályozzák, hogy beszéljenek a francia gyarmatosítás vagy rabszolgakereskedelem borzalmairól.

A franciaországi viszonyok megemlítése után a New York Times cikke és szerzője azonban éppen a faji és a gender kártyával próbálja lejáratni azokat, akik kiállnak a pusztító szélsőbaloldali ideológiák ellen. Onishi szerint a kritikusok mind öregedő, fehér férfiak.

Az olvasó most feltehetné a kérdést, hogy miért is számít egy akadémiai vitában az adott fél neme, vagy épp bőrszíne?

Míg a nagy többségnek az óceán ezen oldalán nehéz lenne ezt megválaszolnia, addig a radikális amerikai fajelmélet hívői csípőből vágnák rá, hogy azért mert a fehér, kirekesztő, rasszista férfiak csak féltik a saját kiváltságaikat és az intézményesült rasszizmust.

A megemlített francia akadémikusok végül egy válaszlevélben fejtették ki véleményüket a megbotránkoztató cikk és a vádaskodások miatt. Ebben azt írják:

Az emberek véleményének lealacsonyítása a faji, életkori-és nemi kártya kijátszásával a bigottság háromszoros kombinációja.

Szerintük a cikk és Onishi mondata remek példája a faji elméletek szűklátókörűségére és arra, hogy az identitáspolitikák csak megmérgezik a vitákat és az egyént, mint vizsgált elemet szinte teljesen megszüntetik. Válaszukban arra is kitérnek, hogy csak azért öreg és tapasztalt akadémikusok mertek megszólalni az ügyben,

mert a fiatal kutatók féltik a karrierjüket és nem merik hallatni a hangjukat a sztálinista időket idéző kirekesztés miatt.

A francia akadémikusok szerint a New York Times cikke azt sem vette figyelembe, hogy a szélsőbaloldali gondolatok nem összeegyeztethetőek a Francia Köztársaság alapértékeivel, név szerint az univerzialista és demokratikus hagyományokkal és a nemzeti összetartozással.

Úgy gondolják, hogy a New York Times cikke is csak egy példa arra, hogy az úgynevezett felvilágosult (woke) baloldal alaptézisei tévhiteken alapulnak.

Az ügy pikantériája, hogy a francia kormányzat nemrég megkérte az akadémiai kutatásokkal foglalkozó szerveztet, hogy vizsgálja ki a posztkolonista és iszlám-baloldali eszmék jelenlétét a francia egyetemeken. Frédérique Vidal oktatási miniszter szerint erre azért van szükség, mert a baloldali anti-rasszisták megpróbálják korlátozni a kutatási szabadságot. Szerinte az iszlám-baloldaliság megmérgezi a francia társadalmat, és egyértelmű hasonlóság, vagy szövetség van Mao Ce-tung és Khomeini ajatollah eszméi között bizonyos baloldali akadémiai körökben.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell