Danube Institute Blog

Csődöt mondott az Európai Unió külpolitikája

2021. február 18. - Danube Institute

Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikai főképviselő moszkvai útja beütötte az utolsó szöget is az EU geopolitikai érdekérvényesítésének koporsójába – írja Matthew Karnitschnig a Politico európai kiadásában.

berlemont-2111770_1920.jpg


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a hónap elején az Unió első számú külpolitikai tisztviselőjét fogadta, aki azóta vélhetően nagyon megbánta, hogy Moszkvába látogatott. Orosz kollegája többször is elbizonytalanította, „megbízhatatlan partnernek” nevezte, az egykori spanyol külügyminiszterbe pedig még a szó is belefagyott. Brüsszel bürokratái sem vitatják, hogy a két politikus sajtótájékoztatóján küldöttjüket egész egyszerűen lesöpörték az asztalról, s Borrell emiatt éles kritikák célkeresztjébe került – egyesek a lemondását is követelték. A kínos esetből a szerző fontos következtetést szűr le:


az Európai Uniónak csakis azt kéne csinálnia, amihez ért. Ide sorolhatjuk a különböző szabályozásokat, a kereskedelmi megállapodásokat, vagy a támogatások szétosztását, ellenben a fajsúlyos nemzetközi diplomácia erőltetésének már több ízben is megmutatkoztak a gyenge pontjai.


Mint hozzáteszi, egész egyszerűen képtelenség úgy koherens külpolitikát folytatni, hogy a 27 tagállam igen nehézkesen, rosszabb esetben pedig sehogy sem jut közös nevezőre. A konszenzus hiánya roppant gyakori, amire a magyarázatot nem is feltétlenül ideológiai síkon kell keresni, hanem a nemzeti érdekek közötti eltérésekben.


Borrell egyébként minden bizonnyal már azzal is hibát vétett, hogy repülőre szállt, noha előzetesen jó páran óva intették. Várható volt, hogy Oroszország saját javára igyekszik fordítani a látogatást, a főképviselő harmatgyenge kiállása pedig csak még könnyebbé tette az orosz külügyminiszter dolgát.


Kettejük párbeszédéből kikristályosodott, hogy Brüsszel semmilyen érdekérvényesítő erővel nem bír Moszkvával szemben.


Az egyetlen eszköznek a szankciók foganatosítását tekinthetjük, melynek azonban vajmi kevés hatása volt eddig a nagyhatalomra – közli a cikkíró.


Az eredményes fellépést még tovább nehezíti az Unió legjelentősebb hatalmának számító Németország stratégiai érdeke, amelynek Berlin folyamatosan alárendeli az orosz fenyegetéssel való szembenézést. Aktuális példaként szolgál erre a „vakfoltra” az Északi Áramlat 2 gázvezeték-projekt, melynek vitás geopolitikai megítélésével korábban már blogunk is foglalkozott.

A szorosabb európai együttműködést szorgalmazó föderalisták azonban nem a közös külpolitika elengedésében látják a megoldást, hanem éppen ellenkezőleg: igyekeznének szupranacionálisabb jelleget adni neki.


A jelenlegi egyhangú döntéshozatal helyett minősített többségre való átállást javasolnak a külpolitikai kérdésekben, mellyel csorbítanák a nemzeti szuverenitást. A szerző vészjóslóan megjegyzi, hogy egy ilyen lépés csak elmélyítené a már így is fennálló feszültségeket, és végső soron teljesen szétzúzná a kohéziót a tagállamok között. Meglátása szerint az országok számíthatnak a NATO-ra biztonságuk szavatolását illetően, a külpolitikát pedig a kormányok előszeretettel alakítják ki maguknak, ezért „Brüsszelnek le kell mondania a közös külpolitika forszírozásáról, ha azt akarja, hogy komolyan vegyék.”

Szemlézte: Irlanda Balázs

süti beállítások módosítása