Danube Institute Blog

Civilizációs öngyilkosság japán módra

2020. december 29. - Danube Institute

japan_hikokomori.jpg

Az úgynevezett „japanifikáció” a közgazdászok szemében nem más, mint egy alacsony növekedésű gazdaságban leélt élet. Három évtized alatt Japánban csupán 1 százalékos gazdasági növekedés volt tapasztalható, a szakemberek minden monetáris politikai intézkedést sürgősségi lépésnek tituláltak a gazdaság újraélesztése érdekében. Mindezzel alacsony kamatlábakat és óriási monetáris lazítást sikerült eszközölni, miközben növekedés mégsem volt tapasztalható – kezdi cikkét Michael Brendan Dougherty a National Review oldalán.

Az író szerint bár a 2007-es és a 2008-as gazdasági összeomlás óta már megszokottak ezen monetáris politikai intézkedések, azonban Japán még azokból sem lábalt ki, nem hogy a COVID-19 járvány kezelésére fordított hatalmas összegeket és bevezetett intézkedéseket fel tudja dolgozni.

A japán gazdaság stagnálása valóban aggodalomra adhat okot, aminek fajsúlyosságát és hátterét a weben terjedő furcsa vagy humoros történetekből ismerhetjük meg leginkább.

Augusztusban három nagymamáról szóltak a hírek, akik a Fukui prefektúrában található Miyama területén élnek. A három nagymama a cikkben szereplő képen airsoft puskával szerepelt, és „Majomirtóknak” nevezték magukat, hirdetve, hogy védik a helyi növényeket a majomcsoportok behatolásától.

Novemberben a New York Times egy Hokkaido terültén történt eseményről számolt be: a történet szerint a tisztviselők egy „szörnyfarkast” telepítettek ragyogó vörös szemekkel és vicsorgó fogakkal azért, hogy elriasszák a medvéket, a vaddisznókat és a szarvasokat.

Ezek a történetek azért is tudnak terjedni, hiszen rájátszanak a japán emberek titokzatosságára és kapcsolatukra az animatronikus szörnyekkel. Michael Brendan Dugherty szerint ezek alapját látható, hogy a természetes környezetben mennyire „veszélyeztetett fajjá” tudnak válni a japánok. Példaként veszi Hokkaidót, ami egykor a nyüzsgő élet, a fejlődés és a növekedés központja volt, mára azonban már egyre inkább zsugorodik: a majmok, medvék és őzek terjeszkedése miatt a lakóterület határait szabályozni és védeni kell. Egy növekvő társadalomban a fiatalok és a középkorú férfiak járnák és védenék a határokat, azonban a fogyatkozó Japánban a szépkorú hölgyek végzik ezt.

2010-ben még 128 millió fős lakosságot számlálhatott Japán, azóta csökkenőben van a lélekszám. 2018-ban a teljes népességcsökkenés 430 ezer fő volt, ami egyenértékű egy közepes méretű város eltűnésével. Ezzel párhuzamosan a termékenységi ráta is tovább csökken, 1,4-es szinten van, ami a japán társadalmi struktúrára is radikális hatást gyakorol. Ahhoz, hogy a középtávú fennmaradás biztosított legyen, a rátának meg kellene közelítenie a 2,1-es értéket. A termékenységi ráta miatt a japán kormánynak nagy összegű forrásokat kell elkülönítenie a szépkorúak támogatására.

Belátható időn belül nem is fog változni a helyzet, sőt! Japánban 3,4 millióan vannak olyanok, akik a negyvenes-ötvenes éveikben járnak, még soha nem házasodtak, a szüleikkel élnek és közülük sokan munkanélküliek. A szigetországban a becslések szerint 613 ezer középkorú hikikomori van – ezt a kifejezést azokra a szociálisan zárkózott fiatalokra leírására használják, akik a hálószóbájukból alig mozdulnak ki – olvasható a Bloomberg honlapján. Itt érdemes még egy fogalommal megismerkedni, az úgynevezett „fűevő férfiak” kifejezéssel. Azokra a férfiakra szokás használni, akiket nem érdekel a testi kapcsolat. 2015-ben a 16 és 49 év közötti japán férfiak közel 18 százaléka számolt be arról, hogy nem érdekli a szex, a 25 és 29 évesek csoportját vizsgálva ez az arány meghaladta a 20 százalékot.

A cikk szerzője levonja a következtetéseket: „ez a gyermekhiány és a családalapítás iránti igény növekvő hiánya egy előre nem látható termelékenységi forradalom hiányában szükségszerűen elnyomja a gazdasági növekedést is, ami komoly reálgazdasági visszaesést eredményezhet”.

Michael Brendan Dougherty visszaemlékezik azokra az időkre, amikor a National Review még gyermekcipőben járt, és James Burnham a liberalizmust a Nyugat öngyilkossági ideológiájaként írta le, mely igazolná a civilizáció csökkenését és pusztulását.

Most Japán esetében testközelből tapasztalhatjuk meg, hogyan is néz ki egy civilizációs öngyilkosság: létrejött az internetező, mentálisan stresszes, felnőtt gyermekek társadalma, akik státuszukat szüleikre alapozva határozzák meg, hiszen idős szüleik lehetővé teszik, hogy 50 évesen is még kamaszkori életet éljen a gyermekük.

A Burnhamhez hasonló embereknek az volt a félelme, hogy a civilizációt feloldja a disztópikus kommunizmus. Végül, ami azonban nem sikerült a kommunizmussal és a kényszerrel, Japánban óvszerekkel és felnőtt rajzfilmekkel igen. Japán történelme és hagyományai így lassan kezdik elveszíteni értéküket.

Az író nemzetközi kitekintést tesz: bemutatja, hogy az Amerikai Egyesült Államokban milyen tendenciák figyelhetőek meg a termékenységi ráta vonatkozásában. Bár az 1970-es években nem volt biztosítható a közép- és hosszútávú fennmaradás, az új évezredben több mint 2-re emelkedett az arányszám, azonban az elmúlt pár évben minden idők mélypontjára csökkent, 1,77 körül mozog. A korábbi termékenységi fellendülés a magas termékenységi rátájú bevándorlókkal volt magyarázható, azonban mára már ők is gyorsan adaptálódnak az amerikai életmódhoz. A házasság aránya is mélyponton van 2017-2018 óta, évente mindösszesen 6,5 házasság jut 1000 emberre, és mindeközben még inkább aggasztó, hogy a világjárvány tovább ronthat a helyzeten. Melissa Kearney és Phillip Levine közgazdászok becslése szerint 300-500 ezerrel kevesebb csecsemő fog születni 2021-ben, mintha nem lett volna COVID-19.

Számos demográfus és társadalomkutató vizsgálja a nyers számokat és azok gazdasági inputokhoz és outputokhoz való viszonyát, de egyetlen amerikai társadalmi gondolkodó, Mary Eberstadt bemutatta e tendenciák valódi origóját és mélységét. Mary Eberstadt könyveiben (How the West Really Lost God; Adam and Eve after the Pill; Primal Screams) ismerteti, hogy az apátlanság és a rokonsági hálózatok zsugorodása hogyan idézte elő a következő amerikai generáció boldogtalanná, dühösebbé, és társadalmilag rossz alkalmazkodóképességűvé válását. A történelem folyamán a legtöbb ember a kiterjedt rokonsági körében találta meg mentorait, kapott útmutatást és vigasztalást, jutott gazdasági lehetőségekhez, valamint könnyebben találhatta meg a potenciális társait és építhette ki saját hálózatait. Eberstadt azt is szemlélteti, hogy a termékenységi ráta süllyedése miként vezet a szekularizmushoz, a nemzeti hűségekhez való ragaszkodás elvesztéséhez és végső soron a széles körű társadalmi diszfunkciók kialakulásához.

A cikk szerzője szerint úgy lehetne javítani a jelenlegi helyzeten, ha a felnőtt férfiak és nők gyermekeik révén megújítanák elkötelezettségüket az Istenbe vetett hit iránt, újjáélesztenék nemzetük iránti hűségüket és újra kapcsolatba lépnének a körülöttük lévő közösségekkel.

„A japanifikáció nem más, mint a végső visszavonulás a civilizáció elől. Maga az erdő, valamint a majmok és a medvék is elkezdik visszaszerezni területüket, ahogyan az emberiség egy másfajta emberbarlangba vonul vissza. A nemzet csak tátott szájjal bámulja a csápok és a vörös szemű farkasok mozgó hieroglifáit, ironikus elkötelezettséget vállalva a biológiai élet iránt, amelytől hiába próbál elszakadni” – zárja mondandóját Michael Brendan Dugherty.

Szemlézte: Spiesz Bianka

süti beállítások módosítása