Danube Institute Blog

Az új-ottomán fenyegetés

2020. december 01. - Danube Institute

erdogan_1.jpg

„Úgy tűnik, hogy Recep Tayypi Erdoğannak eltökélt szándéka, hogy újraformálja az általa megörökölt szekuláris muszlim országot, Törökországot drákói, iszlamista és kérkedő regionális ambíciókkal” – írja Jake Wallis Simons a The Spectator hasábjain.

A szerző szerint a nyugati országoknak a legégetőbb kérdés az, hogy hogyan is kezeljék a NATO szövetségesüket amely egyfajta „új-ottomán” fenyegetéssé vált.

Simons hangsúlyozza, hogy a modern török állam Kemal Atatürk vezetésével szigorúan szekuláris volt. Erdogan azonban más útra lépett, és a szerző szerint a török liberális konszenzus helyett egy újfajta tekintélyelvűséget preferál a török elnök.

A szerző szerint több régióbeli ország már Ankarára tekint, mint legveszélyesebb vetélytársr,a nem pedig a polgárháborúba süllyedt Szíriára vagy a szankciók által meggyengített Iránra. Simons kiemeli a török expanzív külpolitika legfrissebb cselekedeteit. Elsőként az Észak-Szíriában mintegy 5500 mérföld nagyságú földterületet említi meg, amit Törökország szakított ki nemrég a déli szomszédjából.

Másodikként a líbiai beavatkozást, ahol Ankara a tripoli kormányzat mellé állt. Harmadikként pedig a nemrég lezárult hegyi-karabahi konfliktust említi a szerző, ahol Ankara Azerbajdzsán legfontosabb szövetségeseként lépett fel. A szerző kiemeli azt is, hogy a kaukázusi konfliktusban a hagyományosan Szaúd-Arábia szövetségesének tekintett Pakisztán most a törökökkel szövetkezett.

„A nyugati hatalmaknak okuk van aggódni az új-oszmán birodalom felemelkedése miatt. Törökország nemcsak Európa gázellátását és migránsáramlását ellenőrzi, de regionális beavatkozásai a nyugati érdekeket is mélyen aláássák.”

De nem csak a nyugati hatalmakkal ápolt kapcsolataira vannak hatással a török külpolitika legutóbbi lépései. Törökország és Katar az elmúlt évtizedekben több ízben is együttműködött. A két szunnita ország többek között közösen támogatta a Muszlim Testvériséget vagy a Hamaszt. A védelmi valamit külpolitikai együttműködésük évről évre növekszik a szerző szerint.

Erre a szerző több példát is említ: a két ország közösen felügyeli a kis Öböl-menti ország kibervédelmét, Katar pedig félig birtokolja a BMC-t, egy hadászati eszközök gyártásával foglalkozó török céget. Együttműködésükkel komoly pólust tudnak képezni Szaúd-Arábia ellen is. A szerző mindezek mellett megemlíti, hogy a katari sejk egy több mint 300 millió dolláros magángépet ajándékozott Erdogannak.

A térség egy másik országával azonban teljesen más a helyzet. Az Egyesült Arab Emirátusok több regionális konfliktusban is a török érdekek ellen cselekszik. A fő csataterük azonban a mai napig Szíria. Az Egyesült Arab Emirátusok folyamatosan ösztönzi és támogatja az Aszad-rezsimet, hogy az minél jobban és erőteljesebben felvegye a versenyt Ankarával. E támogatás több formában valósul meg:

„Jelenleg ez a puha hatalom hadjárata. Az Egyesült Arab Emírségek az egészségügyi gépektől kezdve a katonai kiképzésen át mindent megadott Damaszkusznak, emellett felajánlotta a diplomáciai kapcsolati hálóját a szövetségeseihez.” A puha hatalmi együttműködés mellett a szerző szerint egy több mint kétmilliárd dolláros felajánlást is tettek, ha Aszad szembeszáll az Észak-Szíriát megszálló török erőkkel.

Simons szerint az Emirátusok elsősorban a szaúdi érdekeket próbálják meg érvényesíteni Törökországgal szemben.

„Egyes elemzők azt gyanítják, hogy Törökország túlvállalja magát. A legutóbbi szíriai és hegyi-karabahi győzelmek azonban mást sugallnak.” A szerző felteszi magának és az olvasóknak is a kérdést: mihez tud kezdeni ezzel a helyzettel a nyugat?

Szerinte ez legfőképp Joe Bidentől függ. Kulcsfontosságú, hogy miként fog Iránhoz hozzáállni. A szerző szerint, ha ismét aláírják a nukleáris megállapodást és felfüggesztik a szankciókat, akkor az Öböl-menti országok és Izrael ismét Teherán visszaszoritására fognak koncentrálni. „Törökország azonban nem tűnik csak úgy el. Erdoğan jelenléte sürgős problémát vet fel. Elfogadhatatlan – vagy kellene, hogy legyen – egy NATO-szövetséges, aki ellenségként viselkedik. A nyugati hatalmak mégis másfelé néznek.”

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

süti beállítások módosítása