Éleződnek a csoportellentétek az EU-ban

2020. június 10. - Danube Institute

eu_danube.jpg

A koronavírus szociális-gazdasági hatásai próbára teszik az Európai Unió összetartását és a belső hatalmi egyensúlyt. Az új európai vitákat Kai-Olaf Lang és Nicolai von Ondarza mutatja be a Stiftung Wissenschaft und Politik számára készült elemzésben.

A gyorsan jött sokk után rövid kihagyásból feleszmélve a tagállamok egy sor rendkívüli intézkedést hoztak meg, az EU viszont érdemben nem reagált a krízisre – a válságkezelésben ezzel megszilárdult a nemzetállamok és a kormányköziség elsőbbsége a szupranacionalizmus kárára. A mélyreható egyéni intézkedések által felszínre jöttek – és egyben eltolódtak – az Unió hatalmi struktúrái és konfliktusvonalai.

Bebizonyosodott, hogy a nemzeti szuverenitás az Unióban továbbra is él: az egészségügy nem EU-s kompetencia. A kijárási korlátozásokat is a nemzetállamok – vagy mint Németországban, a szövetségi államok – hozták meg, és egészségügyi és gazdasági támogatások nyújtására is még mindig egyedül a tagállamok voltak képesek – bár ezek érdekében az EU lazított szabályozásain.

A főbb EU-s döntések – például a külső határok lezárása vagy az újjáépítési alap létrehozása – is a kormányközi intézményekben, elsősorban a Miniszterek Tanácsában és az Európai Tanácsban születtek meg. A Bizottságnak ugyan sikerült lépésről lépésre a belső piacot megvédenie, a Parlament szerepe viszont gyakorlatilag annyiban kifulladt, hogy a költségvetést és a törvényeket a döntésekhez igazítsa.

A belső diplomácia felélénkült, újraéledtek különböző multilaterális formációk. Elmélyült például az eurózóna észak-déli törésvonala: Olaszországot, Spanyolországot és Franciaországot érintette a legsúlyosabban a válság – ezért ők azok, akik az Unió gazdasági szolidaritását és az eurókötvény kibocsátásának ügyét is leginkább hajtják hat másik országgal, például Írországgal együtt. A balti államok és Szlovákia, akik még a pénzügyi válság során a monetáris északhoz tartoztak, most szintén támogatják a terhek megosztását – ezzel felmorzsolódott az Új Hanza Szövetség, legalábbis ideiglenesen.

A Dél megnövekedett aktivitása annak is köszönhető, hogy a római kormányváltás miatt megszűntek a francia-olasz nézeteltérések. Ezzel az Észak, főleg a költségvetési fegyelem mellett kiálló „takarékos négyek” (Hollandia, Ausztria, Dánia, Svédország) defenzív pozícióba szorultak, és az eurókötvény kibocsátásán kívül már a Dél sok segélykérésének eleget is tettek. Figyelemreméltó, hogy a déli szolidaritástábortól most Franciaország nem határolódik el – ahogy az Új Hanzától korábban Németország –, hanem szerves tagja, már-már szószólója lett.

Egy márciusi csúcstalálkozó ellenére a védekezésben a V4-ek közötti koordináció ezennel nagyrészt elmaradt, ahogy például a határok egyeztetés nélküli lezárása is mutatja, más aspektusokban azonban – például a keleti partnerség támogatásában, a migrációs politikában és az EU-s pénzügyekben – továbbra is összetartanak. A Benelux-államok a gazdasági kérdéseket illetően továbbra is megosztottak, a válság során a transzparenciára helyezik a közös hangsúlyt. Hollandia és Belgium Németország Nordrhein-Westfalen tartományával közösen, utóbbi kezdeményezésére létrehoztak egy határokon átívelő közös koronavírus munkacsoportot is. Az északi (EU-s és nem EU-s) országok csupán megerősítették az eddig is bevált együttműködési struktúráikat, a Balti államok pedig egy a határellenőrzések ellenére is működő közös balti utazási zóna kialakítását szeretnék.

Összességében megállapítható, hogy az európai politikában a válság alatt a pénzügyi-gazdasági érdekközösségek kerültek előtérbe, a régiós együttműködések pedig vagy magukra koncentrálnak, vagy maguk is megosztottak. Olyan kapcsolatteremtő közöségek, mint a Weimari Háromszög, háttérbe szorultak.

A megváltozott csoportdinamika ellenére a május közepén Merkel és Macron által felvázolt gazdaságújjáélesztő kezdeményezéssel újraindulni látszik az EU német-francia motorja. Ők ketten azonban nem lesznek elegek ahhoz, hogy felülkerekedjenek a kialakult, illetve elmélyült EU-n belüli csoportellentéteken.

A két szerző ebben látja a soron következő német EU-elnökség kihívásait és egyben feladatát: érdemi párbeszédet kialakítani minél több érdekcsoporttal – például a V4-ekkel –, illetve konfliktusvonalakon átívelő együttműködéseket létrehozni – például a Ventotene Csoport (Olaszország, Németország, Franciaország) újjáélesztésével, illetve Lengyelország bevonásával.

Szemlézte: Kiss Dávid