Egy kivégzéssel javul India és Banglades kapcsolata

2020. április 27. - Danube Institute

banglades.jpg

Banglades idén ünnepelte volna alapítóatyja, Sheikh Mujibur Rahman századik születésnapját – de a koronavírus elhalasztotta az egész évre tervezett rendezvénysorozatot. Pedig a világ legalább 30 vezetője volt hivatalos az ünnepségekre, köztük Narendra Modi, India miniszterelnöke is, aki a március 17-ei nyitóbeszédet tartotta volna. A közhangulatot azonban jelentősen javította, hogy április 7-én Dakkában elfogták, április 12-én pedig felakasztották Abdul Majedet, Mujibur egyik gyilkosát. Az Institute for Defence Studies mutatja be az esemény szerepét az Eurasian Review oldalán.

A kivégzés egy jelentős eredmény a felszabadítás-párti és szekuláris Awami Liga számára a felszabadulás-ellenes Jamaat-e-Islami, a Bangladesi Nacionalista Párt és egyéb iszlamista erőkkel szemben.

Majed a felszabadulás-ellenes erők tagja volt Bangladesben. Mujid önjelölt gyilkosának több évtizedig tartó szökése utáni elfogásának hátterében sokan Indiát látják, ugyanis a helyi média arról számolt be, hogy Majed március közepén érkezett Dakkába Kolkatából, ahol közel 23 évig rejtőzködött. Asaduzzaman Khan belügyminiszter a gyilkos elfogását Banglades „legnagyobb ajándékának” nevezte a 2020-as évben.

Az ország 1971-ben nyerte el függetlenségét Sheikh Mujibur Rahman vezetésével. Mujib uralma azonban rövid volt: 1975. augusztus 15-én őt és teljes családját meggyilkolta néhány politikai ellenlábasa két lányán, Sheikh Hasinán és Sheikh Rehanán kívül, akik akkoriban Nyugat-Németországban éltek.

Ez fordulópontot jelentett az ország életében: a felszabadulás-ellenes erők kerültek hatalomra, a Mujib által képviselt vonal pedig teljesen a háttérbe szorult. Kilencven nappal a gyilkosság után az elkövetők amnesztiában részesültek a Khondaker Mostaq Ahmad elnök által kiadott Kártalanítási Rendelet értelmében, melyet 1979. július 9-én alkotmányba is foglaltak. A rákövetkező kormányok, köztük Ziaur Rahman kormánya is, Mujib gyilkosait jövedelmező diplomáciai kiküldetésekkel jutalmazták. Majed állítólag az akkori katonai főparancsnok, Ziaur Rahman parancsára Bangkokon keresztül Líbiába ment, majd 1980-ban Banglades szenegáli nagykövetévé vált. Miután a katonaságból nyugdíjba vonult, a BIWTC (Bangladesh Inland Water Transport Corporation) helyettes titkárává nevezték ki, később főtitkár lett ugyanitt. Ezután a fiatalok fejlődéséért felelős minisztérium igazgatója, majd a nemzeti megtakarításokért felelős osztály igazgatója lett.

A gyilkosok megtorlására még azután sem került egyből sor, hogy 1990-ben Ziaur Rahman özvegye, Khaleda Zia helyreállította a demokráciát: csupán 1997-ben, Sheikh Hasina (Sheikh Mujibur Rahman lánya) 1996-os hatalomrakerülésével kezdődtek meg a bírósági tárgyalások. 1998-ban, 23 évvel a gyilkosság után Majedet és 11 társát formálisan halálra ítélték, az ítéletet pedig 2001. április 30-án a fellebbviteli bíróság is jóváhagyta. 2002-ben azonban újból a felszabadítás-ellenes erők kerültek hatalomra, köztük a Jamaat-e-Islami, amely a szabadságharc alatt Pakisztánnal állt egy oldalon. Az országban az iszlamisták is erőre kaptak ebben az időben, ezért a kormány inkább védte, semmint büntette Mujib gyilkosait.

Sheikh Hasina 2009 januárjában tért vissza a hatalomba, november 19-én pedig a legfelsőbb bíróság is megerősítette a gyilkosok halálos ítéletét. Öt gyilkost 2010. január 28-án kivégeztek, egy bizonyítottan meghalt még 2001-ben Zimbabwében, kettő hollétéről nem tudni semmit, Majeddel együtt négyen pedig külföldre (Kanadába, Pakisztánba, az Egyesült Államokba és Indiába) menekültek. Sheikh Hasina megpróbálta a gyilkosok kiadatását elintézni a nekik menedékjogot adó országoktól: Kanada a halálbüntetés intézményének fennállása miatt ezt elutasította, a Donald Trumpnak írt levelére még nem érkezett jogi vagy hivatalos válasz.

Majeb előkerülése és letartóztatása pedig betudható Banglades és India Sheikh Hasina miniszterelnök gondnoksága alatt erősödő biztonságpolitikai együttműködésének. Az elmúlt évtizedben Dakka számos, főleg India északkeleti tagállamaiból származó felkelővezért adott ki Újdelhinek, ezáltal sikerült a térségben mérsékelt békét teremteni. A mostani letartóztatás és kivégzés tovább erősíti a bilaterális együttműködést, a belpolitikában pedig megerősíti a kormányon lévő felszabadításpárti erők hatalmát.

Szemlézte: Kiss Dávid