Trump terve a gazdaság újraindításáról

2020. április 21. - Danube Institute

trump_terv.jpg

Donald Trump gazdasági nyitást javasol azoknak az amerikai tagállamoknak, ahol a fertőzések tizennégy napnyi periódus alatt regisztrált száma már csökkenni látszik.

Donald Trump amerikai elnök elnöki tervezete inkább egy tanácsgyűjtemény, mint kötelező érvényű „türannoszi” rendelet az államok számára, ami az alkotmány alapján továbbra is a kormányzók kezében hagyja a kijárási tilalom és a gazdasági zárlat kihirdetésének jogát – írja Will Chamberlain.

Chamberlain két hibás érvelést vél felfedezni a gazdaság újranyitását pártolók körében: egyszer a nyilvánvaló etikai problémát, ami szerint a nyitás a dolgozó népet saját szüleik „elárulására” kényszerítené; másodszor pedig azt a rossz érvet, ami fordított arányosságot vél észrevenni a gazdaság és a népesség egészségi állapota között. Következésképpen – tanácsolja az író – mindenkinek a saját felépülésére kellene koncentrálnia, ezzel segítve az egész ország szociális és gazdasági felépülését.

Mindezek mellett azonban a másik véglet sem megfelelő a válság kezelésére. Nem lehet mindent lezárni, amikor egyes államok alig-alig érintettek a járványban. Az Egyesült Államok agrártérségeiben, ahol a vírus kevésbé terjedt el és a helyi közegészségügyi ellátás nincs túlterhelve, bizonyos fokú gazdasági újranyitás bölcs döntés lehet. Ebben az esetben a fellélegző régiók nagyobb mértékben tudnák segíteni a többi veszélyeztetett államot, így egyensúlyban tartva a gazdaságot és a szövetségi ellátórendszert.

Trump jelenlegi politikája egyszerre ragadja az elnökhöz a sikerért járó krediteket, míg hagyja, hogy a kapitalista gazdaság és a helyi vezetőség lépései automatikusan egyensúlyba hozzák a gazdaságot. Ahogyan a vadkapitalizmus fellendítette az Egyesült Államok gazdaságát a kezdetekben, úgy mentheti most meg az az Államokat a vírus utáni recessziótól.

Szemlézte: Sajti Konor