Mire fut ki a Trump elleni eljárás?

2020. január 13. - Danube Institute

trump_impeachment.jpg

A képviselőház hivatalosan is vádat emelt az elnök ellen, de vajon mit tudnak elérni végső soron az impeachment-eljárásban?

Az amerikai kongresszus alsóháza az alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) keretei között decemberben hivatalosan is vádalt emelt Donald Trump ellen, hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása gyanújával. A felelősségre vonás megszavazása senkinek sem jelentett meglepő fordulatot, hisz a képviselőházban a Demokrata Párt (DNC) van többségben. Ahogy várható volt, a baloldal szinte kizárólag a vádemelés mellett voksoltak, míg a republikánusok ellene. Végül 230 – 197 állással DNC-sikerrel zárult a történelmi ülés, és Donald Trump lett a harmadik elnök az Egyesült Államok történetében, akit hivatalosan is felelősségre vont a képviselőház.Az igazi játszma viszont csak ezután kezdődött. Az alkotmány szerint az elnök elleni vádemelés az alsóház kizárólagos joga, viszont tárgyaláson dönteni annak bűnösségéről kizárólag a szenátus jogkörébe tartozik. Ahhoz viszont, hogy a szenátusi tárgyalás megkezdődjön, a képviselőház elnökének fel kell terjesztenie a vádpontokat és kijelölnie a vádat képviselő ügyvezetőket.

A Demokrata Párt ugyanakkor nagyon jól tudja, hogy a GOP-többségű szenátusban rendkívül kevés az esélye annak, hogy a tárgyalás Trump leváltásával végződjön. Pelosi ezért végül úgy döntött, hogy kihasználja az alkotmány hiányosságát, amely nem kötelezi a házelnököt, hogy rögtön terjessze fel a vádpontokat.

Elméletileg tehát a DNC addig húzhatja az időt, ameddig csak szeretné, vagyis csak akkor lesz tárgyalás, ha a körülmények alapján azt nyerhetőnek is ítélik. Pelosi kijelentette, hogy az eljárás csak akkor folytatódik, ha a GOP szenátusi frakcióvezetője beleegyezik a feltételeibe, és a tárgyalás egy sor közösen, előre kiválasztott tanúval és forgatókönyvvel fog lezajlani.

Mitch McConnel republikánus frakcióvezető persze hallani sem akar az efféle követelőzésekről. Kifejtette, hogy a szenátusi tárgyalás feladata nem az, hogy az elnök bűnösségét megállapítsa, hanem az, hogy az alsóházi nyomozás eredményeit vizsgálja felül. „A Ház választotta ezt az utat. Az ő feladatuk a vizsgálat elvégzése. Ha elbuknak, elbuknak. A szenátusnak nem feladata, hogy közbelépjen és kétségbeesetten keressen bűnösségre utaló bizonyítékokat” – fogalmazott McConnel, hozzátéve, hogy bármit is tesznek a demokraták, a végeredményt úgyis a szenátorok többsége fogja eldönteni.

Szemlézte: Orbán Tamás