Danube Institute Blog

Konzervativizmus vagy trumpizmus?

2017. október 18. - Danube Institute

donald_trump_elnok.jpg

Donald Trump újabb tweettel zavarta össze az amerikai politika állóvizét, melyben az alapvetően balliberális NBC nevű televíziós csatornát fenyegette meg a működési engedélyük visszavonásával: „Őszintén szólva undorodom attól, hogy a sajtó manapság azt ír, amit csak akar” írta az elnök.

Katherine Timpf, a National Review újságírója azonban azt tartja undorítónak, hogy az elnök ezen kijelentését nem kis számban támogatják konzervatív állampolgárok is.

A szerző azt elismeri, hogy a liberális sajtóban valóban fellelhető az egyoldalúság, elfogultság, és rengeteg a ferdítés Donald Trumppal szemben> továbbá úgy gondolja, hogy egy demokrata elnökkel szemben valószínűleg sosem viselkedne így a mainstream média.

Azonban fontosnak tartja, hogy ez nem jogosítja fel a kormányzatot arra, hogy bárkinek korlátozzák a szólás- és véleménynyilvánításhoz való szabadságát. Az alkotmány híres első módosítása – amely többek között a sajtó- és szólásszabadságot foglalja magában – nem a kormányt védi a negatív kritikák ellen, hanem a kritikák megfogalmazóinak nyújt védelmét a kormányzati büntetés ellen.

A szerző meggyőződéssel állítja, hogy az Egyesült Államok szerencsés helyzetben tudhatja magát olyan értelemben, hogy a szabad sajtót, szabad gondolkodást és szabad véleménynyilvánítást az alkotmány és törvények is garantálják. Ennek ellenére azonban Timpf szomorúan konstatálja, hogy az elnök ezeket az elveket nem tartja kellően fontosnak, az pedig még elkeserítőbb, hogy ebben magukat konzervatívnak tartó állampolgárok is támogatják.

„A konzervativizmus nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kell érteni az elnökkel csak azért, mert republikánus színekben nyert. A konzervativizmus meghatározott elvek és értékek összessége, melyek között a szólásszabadság melletti rendíthetetlen elkötelezettség is helyet foglal, melyet az Egyesült Államok Alkotmánya is tartalmaz. Ez a szabadság akkor is megilleti az egyént, ha véleménye vitás vagy sértő.”

Timpf határozottan állítja, hogy a média feletti kormányzati ellenőrzés nem konzervatív, hanem fasiszta nézet. Ennek ellenére viszont az Első Számú Módosítás értelmében természetesen ez a nézet is megengedett, csupán fontos tisztában lenni azzal, hogy ez nem összeegyeztethető a konzervatív, de a hagyományos amerikai értékekkel sem.

A szerző továbbá felhívja a figyelmet a magukat konzervatívnak hívó Trump támogatók ellentmondásaira: egyik oldalról támadják az elfogult, ferdítő főáramos médiát és szankciókat követelnek ellenük; a másik oldalon azonban nem ismerik el, hogy az elnököt szintén meg lehetne róni hasonló tettekért és nyilatkozatokért. Azoknak pedig, akik az elnök helyett a politikai baloldalt vagy az Antifát tekintik a szólásszabadság ellenségének, a szerző azt üzeni: az Antifa akciói valóban magas veszélyt jelentenek a véleményszabadság intézményére, azonban egy valódi konzervatívnak egyszerre kellene elleneznie az Antifa és az elnök nézeteit is.

Végezetül a tévedések és vádaskodások elkerülése végett Timpf fontosnak látja leszögezni, hogy ő személy szerint konzervatív, elkötelezett kapitalista, fegyvertartás-párti és szólásszabadság-párti, amelyre a konzervatívok mindig is büszkék voltak.

Ennek ellenére azonban elkeserítő, hogy a politikai diskurzus fekete-fehérré válik az éppen aktuális kormány és ellenzék mellett vagy ellen. Csupán két választás elképzelhető: valaki vagy Trump-támogató, vagy Trump-ellenző. Aki nincs velem, ellenem van.

Végül Timpf az alábbi kérdést intézi az olvasó felé: „Milyen hasznunk származik az ilyen gyerekes és kicsinyes retorikából? Mi ennél jobbak vagyunk; okosabbak vagyunk ennél és össze kellene szednünk magunkat, mielőtt túl késő lenne.”

Szemlézte: Csepregi Dávid

süti beállítások módosítása