A liberalizmus halott

2016. április 18. - Danube Institute

liberalizmus.jpg

A szocialista világbirodalom összeomlása után úgy tűnt, hogy a nyugati típusú liberális demokráciák győzedelmeskedtek a totalitárius rendszerek fölött. Azonban az arab tavasz sikertelensége, Kelet-Európában és Ázsiában az autokrata rendszerek felemelkedése, valamint a nyugati társadalmakban felszínre törő szociális, politikai, és gazdasági egyenlőtlenségek és feszültségek a liberalizmus bukását jelenthetik − írja Roger Cohen a The New York Times oldalán megjelent cikkében

„A liberalizmus halott. Vagy legalábbis közel áll a bukáshoz. Negyedszázaddal ezelőtt diadalmaskodott, amikor úgy tűnt, a liberális demokrácia egyértelműen a hatalmas véráldozatot követelő totalitarizmusok fölé kerekedett, azonban most kívülről és belülről is ostrom alatt áll” − írja a szerző. Cohen úgy véli, a nacionalizmus és az autokrácia az irányítás és a manipuláció új formáit gyakorolják az emberek felett, akik a berlini fal leomlása után is még mindig „fogékonyak az előítéletekre, elutasításra (…) és a félelemre”.

A kommunizmus bukásával, az addig zárt társadalmak nyitottá válásával, a globalizáció korának beköszöntével, valamint az Egyesült Államok szuperhatalommá válásával párhuzamosan Francis Fukuyama 1989-ben írott gondolatai beigazolódni látszottak, miszerint „a Nyugat és a Nyugat eszméinek diadalma abban nyilvánult meg, hogy a nyugati liberalizmus életképes alternatívái totálisan kimerültek”. Az elemzés Fukuyamára támaszkodva rámutat, hogy ebből adódóan a történelem a nyugati típusú liberális demokráciának, mint a kormányzás végső formájának az egyetemessé válásával ért véget.

Cohen a fentieket ésszerű érvelésnek tekinti, aminek volt értelme. Emberek százmilliói váltak szabaddá a szovjet birodalom összeomlásával. „Tudták − mindenki tudta − melyik rendszer működött jobban.”

Az emberi történelemre visszatekintve viszont Cohen szerint „a liberális demokratikus kísérlet nem volt más, mint egy rövid közjáték”  a Felvilágosodásból eredeztetett eszmével együtt, mely szerint az egyének olyan elidegeníthetetlen jogok hordozói, amelyekkel szabad akaratukból formálhatják sorsukat. A cikk szerint a teljes szuverenitás, az Istentől származtatott abszolút hatalom, az Isaiah Berlin által használt „irracionális hitbéli vakbuzgóság” korszaka sokkal tartósabb volt.

Ezek az „irracionális erők” ma is megtalálhatók Donald Trump Amerikájában, Marine Le Pen Franciaországában, Putyin Oroszországában, vagy akár Észak-Koreában. „A jog uralma alatt működő képviseleti kormányzás unalmas egy olyan kor számára, amely a hatalom és erőszak képeivel játszik az én-központú közösségi médián és online játékokon keresztül.”

„Berlin Fukuyama előtt a liberalizmus potenciális gyenge pontjának számított” − írja a szerző. A liberalizmus egy olyan államot képzel el, amelyben az emberek nem tudnak egymásnak sérelmet okozni, ugyanakkor minden csoportnak elegendő helye van arra, hogy a saját, egyedi képességeit felfedezze, ám a többieket ne korlátozza. Ebben az ideában azonban a férfiaknak nincs meg a lehetőségük, hogy feláldozzák magukat és hőssé válhassanak olvasható az elemzésben. „Azonban ahogy az USA alkotmányának készítői is tudták, a hasonló liberális elveken nyugvó modell a legjobb remény arra, hogy a polgárok védekezhessenek a zsarnokság ellen.”

A szabadság megvalósulásához azonban elengedhetetlenek bizonyos feltételek. A liberalizmus megköveteli embertársaink különbözőségének elfogadását, és a képességet, hogy demokratikus intézményeken keresztül közvetítsék azokat. A szónoklatok és kiabálások, a polarizáció és becsmérlések korában Trump felemelkedése egyáltalán nem meglepő véli a szerző. „Nem csoda, hogy Putyin imádja.” Az orosz autokratizmus az erőfitogtatásról és a média által közvetített cár-szerű alak iránti hízelgésről szól. Berlin megjegyezte, hogy volt „némi igazság” a konzervatív író, Joseph de Maistre szavaiban, miszerint „a vágy valaki feláldozására, a felsőbb hatalom előtti szenvedésre és a hatalomra törésre” ugyanolyan erők, mint a vágyakozás a békére, szabadságra, boldogságra.

Az arab tavasz − amelyet Roger Cohen a legnagyobb felszabadító mozgalomnak tart 1989 óta sikertelenségének több oka van, azonban a központi elem a liberális alkotmányosság hiánya volt Egyiptomtól Líbiáig. Habár Egyiptomban széles társadalmi réteget alkotott a középosztály, még ez az ország sem volt kész a demokratikus intézmények létrehozására. „Így a hatalom visszakerült a tábornokokhoz, és az iszlamistákat börtönbe záratták.”

Az autokratizmus különböző formái felemelkedőben vannak szerte a világban, miközben a liberalizmus egyre inkább visszaszorul. A Közel-Keletre az Iszlám Állam veti hosszú, sötét árnyékát. A nyugati társadalmakban a növekvő egyenlőtlenség, a politikai diskurzus, a közösségi médiákon való hencegés mind egy újfajta intoleranciára és türelmetlenségre utalnak, amik akadályozzák a liberális demokráciák működését.

A szerző gondolatait úgy zárja: „a fenyegetés a liberális nyugati társadalmakban kívül-belül jelen van. A liberalizmus lehet, hogy gyenge harci kiáltásként, de ennél semmi sem fontosabb az emberi méltóság és tisztesség számára”.

Árpási Botond