Danube Institute Blog


Évtizedes rekordot döntött a Demokrata Párt 2021 első negyedévében

2021. április 17. - Danube Institute

A Gallup legújabb felméréséből kiderült, hogy a demokraták és a republikánusok támogatottsága közötti szakadék 9 százalékpontra duzzadt. A történelmi tanulságok szerint ugyanakkor lehet visszaút a „Nagy Öreg Párt” számára.

Tovább

A demokraták szerint már az abortuszt túlélő babákat sem szükséges megmenteni

Az amerikai demokrata szenátorok három éve folyamatosan leszavazzák az abortuszt túlélő babák orvosi ellátását szolgáló törvényjavaslatokat. Ezzel olyan javaslatoknak állnak útjában, melyeknek az a célja, hogy a terhességmegszakítást túlélő csecsemők is ugyanolyan ellátásban részesüljenek, mint a…

Tovább

Saját programja és ideológiája alapján teremtene egységet Joe Biden

A frissen hivatalba lépő amerikai elnök megválasztása óta többször hangoztatta azt a törekvést, mely szerint egyesíti a megosztott amerikai társadalmat. Pár nap elteltével úgy tűnik, hogy valójában csupán a progresszív ideák mögé kíván besorakoztatni mindenkit.

Tovább

Egykori demokrata képviselő csatlakozik a Republikánus Párthoz

Vernon Jones, a georgiai közgyűlés képviselője már tavaly is Donald Trump mellett kampányolt, még a Republikánus Nemzeti Konvención is beszédet mondott. A bejelentést követően a politikus nem késlekedett odaszúrni egykori pártjának – olvasható a Fox News webes felületén.

Tovább

Obama megásta az idealizmus sírját

Barack Obama volt amerikai elnök megtévesztő viselkedése és háborús uszítása megölte az első kampánya alatt ígért „remény és változás” eszményét. És ez nem is fog hiányozni – írja James Bovard, a The American Conservative szerzője.

Tovább

Kudarccal ér fel a Demokrata Párt eredménye

  Nagyon úgy fest, hogy Joe Biden költözhet a Fehér Házba az elkövetkező négy évre. Újraszámlálásokra és hosszas jogi procedúrákra lehet még számítani, de Biden pozíciója immár megingathatatlannak tűnik. Ennek ellenére a demokratáknak nincs túl sok okuk az örömre – Stephen L. Miller írása a The…

Tovább

Amerikai elnökválasztás – mi a legrosszabb forgatókönyv?

A címben is szereplő kérdésre Charles C.W. Cooke próbál választ adni a National Review oldalán megjelent cikkében. A szerző szerint ,,ez valószínűleg az a kombináció lenne, amikor bár Trump megnyeri a választásokat, azonban közben a demokraták döntő többséget szereznek a szenátusban”.

Tovább

Nincs mivel támadniuk a demokratáknak Amy Coney Barrettet

Ruth Bader Ginsburg alkotmánybíró utódjaként Donald Trump amerikai elnök Amy Coney Barrett szövetségi fellebbviteli bírót jelölte. Barrett egész eddigi bírói pályafutása során rendíthetetlenül kiállt a törvény mellett, konzervatív gondolkodása miatt azonban folyamatos kritikák és vádak érik…

Tovább

Akiket köt a párthűség

Írta: Orbán Tamás, a Danube Institute kutatója   Amerika lángba borult, ezrek tüntetnek a rendőrségi brutalitás ellen, viszont nem minden fekete áll az utcára vonulók oldalán. Egy kaliforniai professzor nyílt levélben ítélte el az eseményeket, a balliberális áldozatnarratívát, a Demokrata Párt…

Tovább

Az emberek fogják eldönteni, mikor ér véget a karantén

Donald Trump elnök március végi beszédében húsvétra már az ország és a gazdaság újranyitását vizionálta. Húsvét elmúlt, Trump elnököt pedig újra célkeresztbe vették kritikusai az irreális elképzelése miatt. De így, negyven nappal húsvét után lehet mégis csak az elnök látta helyesen a helyzetet –…

Tovább

Évtizedek óta patthelyzetben az amerikai vezetés

„Reagan óta nem volt egy olyan kiemelkedő elnök sem az Egyesült Államok történetében, akit teljesen sikeresnek mondhatnánk” – írja Conrad Black a National Review oldalán.

Tovább

Aki megvette volna Amerikát

„Két dolog fontos a politikában. Az első a pénz, a másodikra pedig nem emlékszem” – mondta Mark Hanna amerikai szenátor 1895-ben. Nos, a közösségi médiumok korában a második valószínűleg a személyiség. Mike Bloombergnek olyasmi márpedig nincs, de pénze viszont annyi, mint Krőzusnak, és abban…

Tovább

Pelosi támogatná Sanders jelölését

A Képviselőház elnöke, Nancy Pelosi a Demokrata Párton belüli megosztottság ellenére támogatná Sanders elnökjelölését – írja a National Review. „Azt gondolom, hogy a jelölt személyétől függetlenül nyerni fogunk a Fehér Házban, a Szenátusban és a Képviselőházban is” − nyilatkozta a képviselőnő Egy…

Tovább

Bernie Sanders milliói

Mike Bloomberg fején találta a szöget, amikor a demokrata vitán megjegyezte: „Milyen csodás ország ez, ahol a legismertebb szocialista egy milliomos, akinek három háza is van” – írja Michael Brendan Dougherty a National Review cikkében.

Tovább

Egyelőre folytatódik Trump felelősségre vonási eljárása

Az amerikai elnök ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) során a washingtoni szövetségi Képviselőház felküldte a kérdést a szenátus elé, amely egy alkotmányügyi tárgyalást követően dönt majd a felelősségre vonásról, azaz Trump hivatalos elmozdításáról – valószínűleg teljes…

Tovább

Továbbra is tisztázatlan Joe Biden egészségi állapota

A korábbi alelnök, aki jelenleg az egyik legesélyesebb a demokrata elnökjelöltség megszerzésére, egy interjúban képtelen volt megválaszolni az egészségére vonatkozó kérdéseket – írja Ryan Saavedra a Daily Wire-ben.

Tovább
süti beállítások módosítása