2024. augusztus 16. 07:00 - Danube Institute

Nagy népszerűségnek örvendett Donald Trump és Elon Musk élő beszélgetése

Elon Musk, az elektromos autózás úttörője, az űrmissziók reformátora, az egyik legnépszerűbb közösségi platformnak, az X-nek a tulajdonosa és az emberi agy-számítógép fejlesztője immár a közügyekben is érdekelt, mert élő közvetítésben készített interjút a republikánus Donald Trumppal, amely során a támogatásáról biztosította az elnökjelöltet. A beszélgetés rengeteg témát felölelt és még a hozzászólók is kérdezhettek. 

shutterstock_2391756851.jpg

A kezdeti technikai problémák ellenére jó kedélyben telt a kötetlen interjú a Republikánus Párt elnökjelöltjével, Donald Trumppal. A beszélgetés során a politikus bejelentette, hogy szeretne visszatérni a Pennsylvania állambeli Butler városába, ahol július 13-án merényletet kíséreltek meg ellene. Az amerikai választások meghatározó témáit is érintették, mint a déli határ kérdése, ahonnan a legtöbb illegális bevándorló érkezik az államokba. A krízis felelősének demokrata utódját Joe Bident nevezte meg Donald Trump és

meglátása szerint Kamala Harris sem védené meg a határaikat. A migráció megfékezése érdekében pedig szigorú jogszabályokat vezetne be és a törvénytelen bevándorlókat kitelepítené.

Érintették az amerikai gazdaság helyzetét, a közbiztonság romlását és Donald Trump azt is taglalta, hogy ha a szavazók bizalmat adnak számára ősszel, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy helyreállítsa a kapcsolatot Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és békét teremtsen. Szóba került a republikánus jelölt győzelme esetén felállítandó kabinet összetétele is, valamint a kormányprogramjának egyes pontjai, például a borravaló adómentessé tétele, amely felvetést Kamala Harris is beemelte saját elképzelései közé. Ezen felül a NATO jelenlegi helyzetét is elemezte az elnök aspiráns és kilátásba helyezte egy védelmi rendszer kiépítését az Egyesült Államokban hasonlóan az izraeli Vaskupolához.

Elon Musk a világ legvagyonosabb embere a Trump-merénylet óta kiemelt támogatója lett az exelnöknek, illetve anyagilag is segíteni fogja a kampányát. Nem volt ez mindig így, hiszen a korábbi ciklusokban még demokratának tartotta magát, ám az elmúlt időben egyre inkább eltávolodott a párttól, amelynek a hozzá közel álló források szerint világnézeti, gazdasági és személyes okai is vannak. Ebben az interjúban Elon Musk azt taglalja, hogy miért gondolja helyesnek Donald Trump elképzeléseit.

Elon Musk szerteágazó portfólióval rendelkezik, amely rettentő profitábilis és jelenleg 221,2 milliárd dollárt ér. Elmondása szerint a Twittert egy fontos cél érdekében vásárolta meg mégpedig

azért, hogy létrehozzon egy platformot, ahol mindenki politikai, vallási, vagy bármilyen egyéb meggyőződésétől függetlenül szabadon megoszthatja a véleményét, ezzel megteremtve a szólásszabadság reneszánszát.

Miután tulajdonos lett, rengeteg dolgozótól megvált és erősen bírálta az előző vezetőség cenzúrázási gyakorlatát, akik Donald Trumpot is letiltották. A felmérések szerint a felhasználok leginkább azért kattintanak az X-re, hogy naprakészek legyenek a legfrissebb hírekkel, azonban az üzemeltető vállalatok nyilatkozatai és a hirdetés elérések adatai alapján az X nem élenjáró a havi felhasználok számában.

Forrás: Kepios és Datareportal

Korábbi kampányidőszakokat szemlélve látható, hogy nem egyedi eset az, ha egy befolyásos személy vagy közszereplő támogat egy induló jelöltet. A napokban Donald Trump Adin Ross videójáték streamer adásában is szerepelt, illetve az egyik legismertebb tartalomgyártóval Logan Paullal is forgatott videót

Kamala Harris is gyűjti maga köré a hírességeket, mint például Megan Thee Stallion rappert.

Az amerikai elnökválasztás mérföldkő lehet a jelenlegi turbulens politikai hangulatban. Magas a társadalmi feszültség és elégedetlenség az amerikai nép körében. A társadalom számára ugyanis egyre nagyobb terhet jelent a megfelelő életszínvonal fenntartása a dollár gyengülő vásárlóereje miatt. Ezenfelül forr a Közel-Kelet, ahol bármely pillanatban több frontos háború alakulhat ki és az orosz-ukrán konfliktus eszkalációja is fenyegeti Európát.

Szemlézte: Tóth Zsombor

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása