2024. május 14. 16:00 - Danube Institute

Újabb fordulatot hozhat a mianmari konfliktusban a Kachin Függetlenségi Hadsereg

Egy újabb etnikai frakció jelentős katonai megmozdulása tehet újabb lépést a mianmari konfliktus befejezése felé, ugyanakkor lokális nyersanyagválságot is előidézhet. Az eddig csak visszafogottan aktív Kachin Függetlenségi Hadsereg jelentős akciókat hajtott végre Észak-Mianmarban, ahol több jelentős települést és katonai bázist foglalt el a junta csapataitól, immár fenyegetve Kachin tartomány fővárosát, Myitkinát is.

shutterstock_2269914917.jpg

2021 februárjában, az Aung Szan Szú Csí által vezetett, demokratikusan megválasztott kormány megbuktatását és a katonai diktatúra felállítását követően Mianmar káoszba süllyedt. A demokratikus árnyékkormány és különböző etnikai felszabadító csapatok lázadása elhúzódó polgárháborút eredményezett, melyben a junta fokozatos térvesztése figyelhető meg.

A kormány ellen lázadó etnikai csoportok között az utóbbi hónapokban aktivizálta magát egy új, jelentős csoport, az úgynevezett Kachin Independence Army (KIA), vagyis Kachin Függetlenségi Hadsereg is, mely az 1960 óta működő Kachin Independence Organization, vagyis a Kachin Függetlenségi Szervezet fegyveres szárnya.

A KIA március óta folytat kisebb-nagyobb sikeres offenzívákat északkelet Mianmarban és a kínai határ mentén, az etnikailag kachin területeken.

Május hetedikén a KIA vezetői bejelentették, hogy az offenzíváik sikeresen felszabadítottak több várost is a Kachin-Kína határhoz közel, majd egy jelentős katonai támaszpontot is megszálltak, ezzel előkészítve a még mindig junta erők kezén lévő kachin főváros felszabadítását.

 

A KIA sikeres műveletei előrevetítik a junta jelenlétének teljes összeomlását Észak-Mianmarban.

A térség elvesztése jelentős pénzügyi érvágást jelenthet a katonai kormánynak, ugyanakkor a ritkaföldfém piacra is negatív hatással lehet. 2021 óta ugyanis a Kachin-hegység vált a világ legnagyobb ritkaföldfém kitermelő területévé, mely jelentős bevételeket termelt a juntának, míg Kínát olcsón látta el ritka és értékes nyersanyagokkal. Ahogyan alábbi is látható, Mianmar Kínába irányuló exportja több, mint 500-szorosára nőtt 7 év alatt.

Mianmar Kína felé irányuló ritkaföldfém exportjának növekedése 2014 és 2021 között

mianmar_2.jpg

Forrás: Global Witness

Kachin tartomány elvesztése felveti a kérdést, hogy a juntát követő új rendszer megkísérli-e a kitermelés folytatását, valamint a Kínai Népköztársaság hogyan reagálhat ennek a jelentős nyersanyag kitermelő térségnek az akár csak ideiglenes leállására is.

Szemlézte: Csapó Gergely

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása