2023. május 18. 16:00 - Danube Institute

A jobboldali bojkott többe fog kerülni a Bud Light amerikai sörmárkának, mint gondolta

A Bud Light amerikai sörmárka egy transznemű médiaszemélyiséggel való együttműködés révén remélte, hogy elősegíti az elfogadást, megkérdőjelezi a társadalmi normákat, és párbeszédre ösztönöz a transzneműek láthatóságáról.

shutterstock_2057816438.jpg

A Bud Light neves amerikai sörmárka a nemi sokszínűség nyilvános és egyértelmű támogatása felé tett lépést azzal, hogy egy transznemű influencerrel együttműködve indította el legutóbbi kampányát. Ez a kezdeményezés a hagyományos marketingstratégiákkal szakítva a transznemű közösségre kívánja terelni a figyelmet, támogatva az „általános elfogadást és pozitív változásra ösztönözni a fogyasztókat” – jelentette ki a márka marketing stábja.

A Bud Light innovatívnak szánt lépése nagy hullámokat vert a közvéleményben és a médiát két táborra osztotta a kampány sikerességét illetően. A Bud Light vezérigazgatója, Brendan Whitworth, nyílt levelében állítja, hogy a márka kizárólagos célja, hogy „összehozza az embereket egy sör mellett” és különös figyelmet fordítanak a cégnél arra, hogy „védjék és ápolják az örökségüket a sörpiacon”.

Jobboldali sörfogyasztók széles körben kritizálták a kampány üzenetét, valamint a sörmárka és a szóban forgó influencer, Dylan Mulvaney közötti együttműködést és bojkottra ösztönözték a Bud Light vásárlóközönségét.

A bojkottmozgalom hevesen ellenzi a cég lépéseit és eddig sikeresnek bizonyult.

A kevesebb, mint két hónapja megjelent kampány óta a Bud Light piaci részesedése megdöbbentő esésnek indult és a cég eladásai idén már mintegy 8 százalékot zuhantak.

A Beer Business Daily iparági kiadvány arról számolt be, hogy „ilyen rövid időn belül még soha nem látott ez a drámai visszaszorulás a részesedésben”.

Az egyre zsúfoltabb piac nem hagy mozgásteret a preferenciák félreértelmezésének és a Bud Lighthoz hasonló cégeknek figyelemmel kell követniük a kulturális elvárások iránymutatásait és a generációs attitűdök átalakulását.  Az AB InBev – a Bud Light márka tulajdonos multinacionális vállalata – behódolása a bojkott előtt és válaszai a hangos ellenzőkre kettős képet festenek a Bud Light márkáról és kérdéses, hogy ezek után képes lesz-e a fiatalok nézeteinek és preferenciáinak megfelelően alakítani a piacot.

A kollektív jobboldali bojkott a sörmárka Mulvaneyvel való együttműködése után rákényszerítette a márkát, hogy idén nyártól megháromszorozza a marketing kiadásokat az Egyesült Államokban, az eladások újbóli fellendítése céljával. Habár a Bud Light eladásának csökkenése az Egyesült Államokban az InBev globális eladási volumenének több, mint 1 százalékát tette ki, a cég marketing stábja meg van győződve arról, hogy túl korai levonni a következtetéseket a kampány esetleges bukásáról. 

Szemlézte: Vámos Málna

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása