2022. augusztus 28. 09:00 - Danube Institute

A szankciós politika strukturálisan gyengíti Oroszországot

Az Oroszországi Föderáció ellen alkalmazott szankciók hatásairól, valamint az azokkal kapcsolatosan felmerült visszásságokról nem csupán Magyarországon, de a teljes nyugati világban komoly vita folyik. Bruce W. Jentleson, a Duke Egyetem tanára, valamint a Wilson Center és a Chicago Council on Global Affairs kutatója elemezte a háború szankciókkal kapcsolatos aspektusait a Foreign Policy hasábjain.

shutterstock_734931820.jpg

A szankciós politika kibontakozása 3 univerzális fázisra osztható, amelyek jellemzik Oroszország és volt nyugati partnerei, így az Európai Unió, valamint az Amerikai Egyesült Államok viszonyát. Az első fázis az elrettentésre fókuszál, amikor a potenciális agresszort annak stratégiai ellenfelei igyekeznek már a támadást megelőzően eltéríteni az agresszióhoz vezető döntéshozataltól. Ez ritkán vezet sikerre - ahogy Jentleson is kiemeli – a történelmi példák inkább a sikertelenséget támasztják alá: gondolhatunk akár Mussolini és Etiópia esetére 1935-ben, Afganisztán szovjet megszállására a ’70-es évek végén, vagy Szaddám Huszein kuvaiti tevékenységére 1990-ben. Ez a tendencia a putyini rezsim esetében sem változott meg, hiszen Oroszország 2022 februárjában teljeskörű inváziót indított egy másik szuverén ország, Ukrajna területe ellen.

Miután ténylegesen bekövetkezett az agresszió, Oroszország korábbi nyugati gazdasági partnerei meglepő egységben reagáltak a Föderáció katonai tevékenységére.

A nyugati szankciók minden szempontból jelentősen tépázták az orosz gazdaságot. Pénzügyi szinten ki kell emelni, hogy Moszkvát lekapcsolták a nemzetközi pénzügyi rendszerről, valamint 640 milliárd dollárnyi valutatartalékát fagyasztották be. A gazdaságban nélkülözhetetlen innovációkat direkt módon korlátozta, hogy a szankciók következtében számos nyugati partner nem hajlandó eladni az általa fejlesztett technológiákat az orosz partnereknek, amely mind katonai, mind civil szempontból jelentős veszteség. A szankciók indirekt következménye, hogy 500 ezer főnyi magasan képzett munkaerő hagyta el az országot február 24-e óta, amely tovább hátráltatja Oroszország saját lábra állását a technológiai fejlesztések terén. Emellett körülbelül 1000 nyugati nemzetközi vállalat döntött úgy, hogy beszünteti gazdasági tevékenységét az országban, ami hatást gyakorol az oroszok mindennapi életére is. Ezen felül 600 elithez tartozó személynek kell szembenéznie szankciókkal – ide értve Vlagyimir Putyint, számos oligarchát, és az orosz Duma nagy részét. Jentleson szerint

Oroszország a szankcionált országok klasszikus megoldásait választja a kár enyhítésére: belső intézkedésekkel próbál egyensúlyozni, kiskapukat keres, valamint igyekszik más kereskedelmi partnereket találni.

Ebben az orosz kormány az utóbbi hónapokban képes volt sikereket elérni. A központi szabályozással meg tudta akadályozni a rubel értékcsökkenését, valamint a szankciók alá eső oligarchák is megtalálták az említett kiskapukat a működésük folytatására. A nyugati világon kívüli országok – mint például India és Kína – pedig igyekeztek kihasználni az oroszok kényszerhelyzetét, és a piaci árhoz képest olcsóbban beszerezni a Föderáció által kínált fosszilis energiahordozókat.

Ennek köszönhetően a szankciós politika jelenleg a harmadik fázisba lépett mindkét fél részéről, ami egymás felőrléséről fog szólni.

Tekintve, hogy az Oroszország által bevezetett ellenszankciók miatt az európai gázárak jelentősen növekednek, valamint – Jentleson szerint – az olajárak is elérhetik a hordónkénti 200 dolláros szintet, az Európai Unió rezilienciája is nagy próba előtt áll. Mindezek ellenére – Jentleson szerint – az orosz gazdaságot strukturális szinten képesek roncsolni a Nyugat szankciói, amelyet példáz a jól képzett munkaerő korábban is említett kiáramlása.

Jentleson véleménye szerint a szankciók kulcsa továbbra is az, hogy a gazdasági nyomásgyakorlással politikai változást idézzenek elő. Ennek legfontosabb mozzanatai a társadalom, valamint az elitek reakciói, valamint a diplomáciai stratégia gyakorlása.

Előbbi során kifejezetten fontos az elitek presszionálása – hiszen Oroszország esetében egy erősen oligarchikus társadalomról beszélhetünk.

Emellett nagyon fontos a teljes társadalom ellenállásának lehetősége is, hiszen ezidáig a háború 70-80 ezer halálos áldozatot követelt. Amennyiben emellett a szankciós politika valódi nyomás alá képes helyezni az orosz társadalmat, a keletkező elégedetlenség képes lehet politikai változást előidézni. Éppen ezért fontos a Nyugat szankciós politikájának szempontjából, hogy az ukrán fél valóban képes legyen az ellenállásra.

Emellett a szerző kiemeli, hogy kifejezetten fontos a reciprocitáson alapuló diplomáciai stratégia alkalmazása a Nyugat részéről. Ennek értelmében lényeges, hogy amennyiben a szankciók képesek változást előidézni Oroszország politikájában, akkor a szembenálló fél hajlandó legyen feloldani azok egy részét. Éppen ez vet fel egyébként számos kérdést az ukrajnai háborúval kapcsolatos szankciós politikával kapcsolatban. Ennek ellenére egy biztosnak tűnik: amíg Oroszország megszállás alatt tartja Ukrajna bizonyos területeit, valamint aktív katonai tevékenységet végez további területszerzés céljából, a szankciók feloldása nem várható.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

süti beállítások módosítása