2022. augusztus 11. 07:00 - Danube Institute

Lehet-e Tajvan az új Ukrajna?

Nancy Pelosi augusztus eleji tajvani látogatásával újra erőre kaptak a Kínai Népköztárság és a de facto állam közötti feszültségek. Tajvan esetét sokan Ukrajnához szokták hasonlítani, nem is alaptalanul. Ezzel szemben, ha mélyebben megvizsgáljuk a konfliktus eszkalációját valószínűsíthetően befolyásoló, legfontosabb tényezőket – és összevetjük ezeket az ukrajnai válsággal, akkor láthatjuk, hogy korántsem ilyen egyszerű a helyzet.

tajvanukrajna_nyito.jpg

Hasonlóságok: az összkép néha félrevezet

Ha a tajvani konfliktust nagy vonalakban próbáljuk vizsgálni, a helyzet viszonylag könnyen leírható: adott egy autoriter (regionális) nagyhatalom, amely igényt tart egy általa korábban ellenőrzött területre, amelyen azóta önálló kormányzat jött létre. Akárcsak Oroszország esetében, a Kínai Népköztársaságnál is az érdekszférák politikájának megjelenését láthatjuk: Nancy Pelosi látogatása egy olyan lépésnek tűnt Peking számára, amely sértheti a saját érdekszféráját, amelyet az USA tudtára is adott a látogatás alatti légtérsértésekkel, illetve hadgyakorlattal.

A nagy képet szemlélve a kínai belpolitika is az oroszhoz hasonlónak tűnhet.

A Kínai Népköztársaság egy kétségkívül autoriter rendszer, amely egy kifejezetten erős, régóta hatalmon lévő (2013 márciusa óta) vezetővel rendelkezik Hszi Csin-ping személyében. Emellett érdemes megemlíteni, hogy a kínai társadalom – Hofstede kulturális dimenzióinak elmélete alapján – inkább kollektivista jellegű, hasonlóan az oroszhoz, amely erős hátországot biztosíthat egy esetleges háborús eszkaláció esetén.

A gazdasági aspektust vizsgálva is felfedezhető némi hasonlóság a két autoriter állam politikája között, bár módszereik különböznek. Mindkét entitás esetén megfigyelhető az állam mélyreható gazdaságszervező ereje, valamint az állami vállalatok túlsúlya a pénzügyi struktúrában. Emellett mindkét esetben korábban is várható volt a gazdasági recesszió megjelenése, a kérdés csupán ennek mértéke és kezelhetősége volt – Kínában ez többnyire a zero Covid-policynek, illetve az állami beruházási szokások fenntarthatatlanságának következtében valósult meg.

Műveleti szinten is felfedezhető néhány hasonlóság Tajvan és Ukrajna között, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az első és legfontosabb, hogy a sziget egy Kína által jól ismert műveleti terület, akárcsak Ukrajna volt Oroszország számára. Emellett operatív szempontból szintén lényeges a nyelvi azonosság, amelynek döntő jelentőségét a Krím-félsziget 2014-es annexiójának esetében is tapasztalhattuk.

 

Különbségek: az ördög a részletekben rejlik

Amennyiben csupán a fentiek alapján próbálnánk megítélni, tökéletesen hasonlítható volna az orosz-ukrán konfliktushoz a Kína és Tajvan közötti. A tisztánlátáshoz azonban fel kell tárnunk néhány részletet, amely kulcsfontosságú szerepet játszhat a tajvani-kínai kapcsolatokat illetően, és megmutatja, hogy mégsem borítékolható az ukrajnai forgatókönyv megismétlődése.

Az egyik legfontosabb ilyen faktor a kínai rendszer autoriter jellegéből fakad, azaz, hogy a külpolitika alakulása jelentősen függ az aktuális vezető – ebben az esetben Hszi Csin-ping – belső erejétől. Ennek következtében irányadó, hogy a kínai elnök új ciklusra készül, hiszen a következő hónapokban sor kerül a Kommunista Párt tisztújító kongresszusára. (https://www.foreignaffairs.com/china/what-expect-bolder-xi-jinping)

Ez tehát a belpolitika szintjén egy különösen érzékeny időszak a regnáló elnök számára, amely során egy racionális döntéshozó nem kockáztathat meg egy kétes kimenetelű – az országot nagy valószínűséggel gyengítő – valódi katonai konfrontációt.

Ezzel szemben az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos döntéshozatal során Putyin egy kifejezetten stabil belpolitikai pozícióban volt: a 2021-es parlamenti választásokon az Egységes Oroszország továbbra is fenntartotta parlamenti többségét, elnökválasztásra pedig csupán 2024-ben kerül sor.

A konfliktus megvalósulásának esélyeit illetően döntő tényező, hogy Kína – Oroszországgal ellentétben – gazdasági nagyhatalom, és ezen gazdasági erő nem keverhető össze a katonai nagyhatalmisággal. A Brookings Institute kutatóinak – Bates Gill és Michael E. O’Hanlon – cikke alapján igaz, hogy

Kínának hatalmas emberi erőforrások állnak rendelkezésére, azonban ezen embertömeg leginkább a szárazföldi haderőnembe csoportosul, amelynek feladata a belső rend fenntartása.

Egyszerűen fogalmazva: ezeket a katonákat nem új területek elfoglalására képezték ki, hanem arra, hogy belső erőszakszervezetként a Kínai Kommunista Párt hatalmát fenntartsák, így valós harci tapasztalattal sem rendelkeznek. Ettől eltekintve a Tajvannal való konfliktus során – a terület földrajzi adottságaiból adódóan – sokkal nagyobb hangsúlyt kapna a légierő, valamint a kínai flotta. Ezen haderőnemekben – főképp a hadihajókat illetően jelentős fejlődésen ment keresztül a kínai hadsereg az utóbbi években: 2014-ben a világ legnagyobb flottájává nőtte ki magát.

Tajvan adottságai műveleti szempontból nehezítik a Kínai Népköztársaság dolgát. Az egyik legfontosabb ilyen faktor, hogy

Tajvan nyelvi azonossága a szárazföldi Kínával nem egyenlő a kulturális azonossággal.

A Pew Research Center 2020-as kutatása mutatja a szigeten végbemenő társadalmi folyamatok egyik meghatározó trendjét: a fiatalabb generációk, valamint a jelenleg is hatalmon lévő Demokratikus Progresszív Párt támogatói egyre kevésbé nyitottak a Kínai Népköztársasággal való szoros politikai kapcsolatok felé. Ez az identitásbeli különbség nem állt fenn Ukrajna, főképp a Krím-félsziget, valamint a szakadár „népköztársaságok” esetében, ahol jelentős számban voltak jelen saját magukat oroszként meghatározó, az Oroszországgal való egyesülést aktívan támogató csoportok.

További kihívást jelenthetnek Kína számára Tajvan társadalom- és természetföldrajzi adottságai. Tekintve, hogy a sziget keleti része hegyvidéki, a lakosság egyértelműen a nyugati partszakaszra koncentrálódik, itt helyezkednek el a legnagyobb városok is: az 1,8 milliós Tajnan, a 2,8 milliós Tajcshung és a de facto főváros, a 2,6 milliós Tajpej. Ez jelentősen különbözik például a Donbasz helyzetétől Ukrajnában, ami az orosz támadás után nagyrészt kiürült, így a társadalmi ellenállással ezen a területen nem kell küzdeniük az oroszoknak. Ezzel szemben

Kínának jelentős erőket kellene fordítania a többmilliós nagyvárosok pacifikálására, amihez a rendfenntartók szigetre szállítása is hatalmas logisztikai erőforrásokat igényelne.

 

Összefoglalva

A fentiek alapján tehát – habár első látásra a tajvani konfliktus nagy vonalakban nem igazán különbözik Ukrajnától – az olyan részletek, mint a kínai aktuálpolitika kihívásai, vagy éppen Tajvan társadalmi adottságai teljesen ellentétes körülményeket és kihívásokat támasztanak a pekingi vezetés elé.

A fent említett tényezők több problémát is felvetnek a kínai külpolitika alakulásával kapcsolatban. Az egyik, hogy Hszi Csin-ping – amennyiben újra felhatalmazást kap – mit tud tanulni Putyin ukrajnai stratégiájából, és miként tudja ezt levetíteni a tajvani konfliktusra. Mindenesetre a kínai haderőfejlesztési tervek arra mutatnak, hogy

Peking a jövőben karizmatikusabb külpolitikát kíván folytatni, ezzel túllépve saját gazdasági nagyhatalom voltán.

Ezt a hosszútávú folyamatot persze nagyban befolyásolja, hogy a kínai piacok hogyan tudnak túljutni a kezdődő recesszión. Ezen túl meghatározó tényezővé válhat a tajvani politikai közösségben bekövetkező generációváltás, amely olyan identitásbeli változást hozhat Tajvan han kínai lakosságában, hogy az akár el is lehetetleníti a szárazföldi Kínával való kapcsolatokat. Ez az idővel való versenyfutás mind gazdaságilag, mind politikailag hátrányba hozná a pekingi kormányzatot. A valódi kérdés tehát, hogy a Kínai Népköztársaságnak megéri-e kivárni a katonai megerősödést, vagy korábban felveszi a kesztyűt a létrejövő tajvani identitással.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Írta: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

süti beállítások módosítása