2022. július 23. 09:00 - Danube Institute

Amerika a szexualitás őrületének fogságában

Bár a legtöbb nő magáénak tudhatná, a feminizmus kortárs hullámai valahogy mégis ellökni látszanak maguktól azokat a személyeket – nőket – akikre legjobban támaszkodhatna. Férfigyűlölet, politikai leszbikusság, és feminista szeparatizmus – egyik sem az a hívó szó, amire a legtöbb hölgy vágyik, mégis ezek jellemzik korunk feministáinak attitűdjét. Mégis hogyan jutott idáig a feminizmus, ami a nők egyenlőségének jogos kivívására épült eredetileg? Amerikai új egyetemén, a University of Austin-on (Austini Egyetem vagy UATX) a brit filozófusnő, Kathleen Stock előadásait összegezzük a témáról.

rainbow-g9e6ec75e3_640.jpg

Először is néhány szót a professzor asszonyról, Kathleen Stock-ról. 2021 októberéig Stock a Sussexi Egyetem filozófia professzora volt, amikor is lemondott az őt ért folyamatos támadások miatt. Eredetileg a képzelet és fikció filozófiai kérdéseinek szerette volna szentelni a karrierjét, de a nyugati kultúrharc felerősödésével és a transzgender ideológia terjedésével négy évvel ezelőtt arról vált híressé, hogy elutasítja az ’énképzet’ (self-identification) alapján történő nemi, illetve társadalmi nemi identitás meghatározását.

Véleménye szerint a nemünk nemcsak attól függ, hogy mi magunk milyen neműnek gondoljuk magunkat – a nemünket mind társadalmi normák, mind pedig a velünk született biológiánk is meghatározza – így a nemi identitásunkat nem teljesen a szabad választásunk határozza meg.

Egy egyszerű példával élve – egy férfi nemszervekkel rendelkező ember nem válik nővé csak azért, mert ő annak vallja magát, és az államnak, illetve a körülötte lévő embereknek nem kell nőnek tekintenie ezt a férfit, csak azért, mert ő azt mondta. Ennek a mindennapi életre vetített hatása elképesztően fontos: ha az ’énképzet’ alapján mindenki magának határozza meg a nemét, akkor a fent említett férfi nemszervekkel rendelkező ember bemehet a női mosdóba, ha bűnt követ el (még akkor is, ha nemi erőszakot) női börtönökbe kell elhelyezni, hiszen ő egy teljes értékű nő. Amennyiben viszont a nemek biológiai aspektusát is figyelembe vesszük, amikor meghatározzuk egy személy nemét, akkor a fent említett személy nem teheti be a lábát a női mosdóba és nem kerülhet női börtönbe.

Stock professzor a transgender ideológia népszerűségének hajnalán már elkezdte felhívni a figyelmet az ’énképzet’ alapján történő nemi identitás meghatározás veszélyeire. Emiatt rengeteg kritika érte – egyetemén a hallgatói szövetség lejárató kampányt szervezett ellene.

Hangos tüntetéseket szerveztek ellene, illetve, plakátokat helyeztek ki ’Stock out’ tehát ’Ki veled Stock’ szlogennel.

A professzor asszony mentségére mondva évekig bírta a megaláztatást. Nem változtatta meg a véleményét, hanem kutatni kezdett a feminizmus témájában (hátra hagyva eredeti területét a képzelet és fikció filozófiai kérdéseiről). Kutatása és munkája, továbbá az őt ért (érvek nélküli, de) roppant hangos és agresszív kritika csak jobban megerősítette igazába vetett hitét. A lejárató kampány hol fellángolt, hol elaludt ellene az évek során, de 2021 októberében újra hatalmas erővel kitört – s most Stock nem bírta tovább és lemondott. A radikális baloldal a transzgender ideológia győzelmeként, és a transznemű személyek egyetemi biztonságának fokozódásaként könyvelte el az eseményt, míg a jobboldali média a szólás és akadémiai szabadság megcsorbulásaként. Bár Stock elhagyta a sussexi egyetemet, munkája nem ért véget. Most tanított először diákokat – köztük engem is – Dallasban, Amerika új egyetemén a UATX-on, a feminizmus fajtáiról szóló tanfolyamon (varieties of feminism).

Mivel az szeminárium sorozat lényege az volt, hogy a feminizmus változataira, tehát alternatív feminista felfogásokra hívja fel a figyelmet, a feminista irodalom változatos iskoláinak legreprezentatívabb íróitól olvastunk szövegeket. Mintegy felkészülésként az egy hetes tanfolyamra egy több mint kétszáz oldalas szöveggyűjteményen kellett átrágnunk magunkat. Ez a kétszáz oldal csak a ’kötelező olvasmányokat’ tartalmazta, ehhez több tucat órányi online előadás, és ajánlott irodalom is mellékelve volt. A szöveggyűjtemény első fejezete és ezzel a tanfolyam első órája is a liberális feminizmusnak volt szentelve. A feminizmus ezen kezdeti iskolájának ikonikus írója John Stuart Mill (aki híres 1869-es publikációját feleségével, Harriet Taylor Mill-lel írta meg), aki rögzíti a feminizmus klasszikus, individualista megközelítését, amely a nők és férfiak teljes egyenlősége mellett érvel. Alaptétele, hogy az individuum racionális és mivel nincs külön ’férfi’ és ’női’ racionalitás, hanem a két nem egyenlően és azonosan képes észszerűnek lenni, mindkét félt azonos jogok illetik meg. A feminizmus ezen első hulláma vezetett a nők szavazati jogához és emancipációjához.

A feminizmus ezen kezdeti iskoláját a világunk a 1960-as évekre, a szexuális forradalom idejére ’nőtte ki’. A feminizmus második hulláma, vagy a ’radikális feminizmus’ vitatta a liberális feminizmus alaptételét, mégpedig azt, hogy a nőknek és férfiaknak pontosan ugyanarra lenne szüksége.

Míg a liberális feminizmus a két nem azonos racionalitásából vezette le hitvallását arra a véleményre jutva, hogy a két nem teljesen azonos, a második hullám feministái a két nemet teljesen különbözőnek vélték és teljesen más igényeket tulajdonítottak nekik. Ebből következik az a gondolat, hogy a nők ’valós’ egyenjogúságához hozzátartoznak olyan jogok is, amikre a férfiaknak nincsen szüksége – például az abortuszhoz való jog. Ebben az áramlatban már megjelenik néhány Marxista gondolat, amelyeket a későbbi áramlatok a végletekig visznek – elsősorban a ’hamis tudat’ gondolata. Ez azt mondja ki, hogy a társadalom patriarchális felépítése miatt sok nő nem tudja, hogy mi a legjobb számára. A társadalom által beléjük nevelt normák szerint alkotják meg a szükségleteikről a képüket, de ezek a nőkbe nevelt normák nem szolgálják a nők legjobb érdekét. Egyszóval a második hullámú feministák mondják ki először, hogy a patriarchátus a nők fejében van.

Nem sokkal később a következő iskola (1990-es évek), amit Kathleen Stock posztstrukturálisként jellemzett, részben ezzel a gondolattal megy tovább s amellett érvel, hogy valójában minden férfiak és nők közötti különbség teljes egészében társadalmi konstrukció. A gondolat, hogy minden viselkedésbeli, illetve vágybeli különbség a nemek között társadalmi konstrukciónak tudhatóak be, Judith Butler-hez köthető. Ez odáig fajult, hogy Christine Helliwell 2000-es írásában amellett érvel, hogy

léteznek olyan társadalmak, ahol nincsen nemi erőszak, (illetve a nemi erőszak áldozatai nem érzik magukat sértettnek) hiszen a szexuális bántalom koncepciója a nyugati nők fejében csak a fehér társadalmak patriarchális elnyomása miatt jelent meg.

A társadalmi konstruktivizmus szemében a női vonások, viselkedésformák, öltözködési szokások mind mesterségesen létrehozottak, és így csak az egyénen lévő korlátok azok, amelyek ellehetetlenítik az individuum kiteljesedését. Az egyén önkifejezése pedig csak a társadalmi normák lerontásával lehetséges.

A társadalmi konstruktivizmus alapjaira továbbépítve az interszekcionális feminizmus arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyugati társadalmak nemcsak nemi kategóriákat, hanem rassz és szexuális orientációra alapuló kategóriákat is létrehoztak. Aki pedig nem illik bele pontosan a társadalmilag mesterségesen létrehozott csoportokba, azt a közösség keményen elítéli. Így például egy meleg férfi hátrányosabb helyzetben van, mint egy heteroszexuális férfi, hiszen a meleg férfi nem illik bele a ’heteronormatív’ nyugati társadalom által mesterségesen létrehozott kategóriákba. A csoportok között szintén van egy dominancia struktúra – a fehér férfi fölötte áll a fehér nőnek, de a fehér nő fölötte áll a fekete nőnek. Így a rasszizmus és nőgyűlölet ’kereszttüzében’ (intersection) lévő fekete nők olyan elnyomás tárgyai, amelyet a fehér nők nem érthetnek meg. Így az interszekcionális feminizmus a különböző társadalmi kategóriák (nemek, rasszok, szexuális orientáció stb.) kereszteződéseiben különösen hátrányos helyzetbe került csoportokra hívja fel a figyelmet.

Kathleen Stock előadásai ehhez a ponthoz érve érték el igazi aktualitásukat – hiszen

az interszekcionalizmus és a társadalmi konstruktivizmus együttvéve látszik ellehetetleníteni a női ügyekért való mozgalmakat.

A társadalmi konstruktivizmus először megkérdőjelezte, hogy valóban van-e olyan, hogy ’nő’ és ’nőiesség’ vagy ezek mind csak mesterségesen létrehozott kategóriák; míg az interszekcionalizmus marginalizált de mégis nőkhöz köthető kategóriákra (leszbikus nő, transznő, feketenő stb.) hívta fel a figyelmet. Az interszekcionalizmust és a társadalmi konstruktivizmust összetéve nagyobb értelmet nyer, miért kezdtek a feministák a transznőkről beszélni. A „transznők” fogalma kihívás elé állítja a nők társadalmilag létrehozott hagyományos kategóriáját, és egyúttal egy olyan kategóriára helyezi a hangsúlyt, amely a különböző elnyomások kereszttüzében áll – ezáltal kielégítve mind a szociálkonstruktivistákat, mind az interszekcionalistákat.

Amikor a program alatt ezekre a gondolatokra jutottam, az egyetem egy vitát rendezett Kathleen Stock és Deirdre McCloskey között. Deirdre McCloskey egészen 54 éves koráig Donald McCloskeyként élte az életét, házas volt, két gyermek apja. 1995-ben arra a döntésre jutott, hogy élete további részét nőként szeretné leélni. Társadalmilag is nemet váltott (nőként öltözködik) és műtéteken is átesett (nemi átalakító műtét és rengeteg plasztikai sebészet). Minden igyekezet ellenére Deirdre azon nagyon kevés transznők között van, aki elismeri, hogy nem teljesen nő. Hatalmas testalkata van, férfi hangja és erős karjai – olyan másodlagos férfi jellemvonásai, amelyek a pubertás korával alakulnak ki. Mivel Kathleen Stock azon a véleményen van, hogy a velünk született biológiánk is nagyban meghatározza nemünket, általában a transznők és transzaktivisták nem állnak vele szóba, transzfóbnak tekintik, hiszen ’nem fogadja el az identitásukat’ és elutasításával ’erőszakot követ el’ a transzneműek ellen. Deirdre azon első transznők egyike, aki egyáltalán szóba állt Kathleennel, így a vitának mindenképpen nagy társadalmi jelentősége volt.

A vitát talán legjobban a „megdöbbentő” szóval lehet jellemezni. Amennyire megtudtam ítélni a közönség többsége Kathleen meglehetősen józan véleményével értett egyet.

Ebben nagy szerepet játszott a ’transzgyerekekről’ alkotott képe a két félnek. Deirdre véleménye (transznőként) az, hogy ha egy gyermek hosszan és tudatosan az ellenkező nem tagjának vallja magát, akkor akár nagyon kis korban is el lehet kezdeni a gyermeken a nem váltó műtétet. Kiemeli, hogy ő transznőként még mindig rendelkezik férfi biológiai jellemzőkkel (pl. csontsűrűség, vagy a férfi hangja), amit a transzgyerekek csak akkor tudnak elkerülni, ha gyógyszerkezeléssel megállítják a pubertásukat. Ezzel szemben Kathleen kifejezetten a gyermekek nemváltása ellen van. Véleménye szerint a nemváltás egy olyan súlyos beavatkozás, amit nem lehet egy kisgyermek véleményére alapozni – 5, 6, 7 vagy 8 évesen alkotott képe a gyerekeknek a nemekről nem jogosíthatja fel a szülőket arra, hogy de facto sterilizálják a gyermeküket, és megfosszák a gyermekvállalás lehetőségétől. Amennyire meg tudtam ítélni a közönség véleményét, Stock ezen a ponton nyerte meg a vitát.

A ’transzgyermekek’ (akiknek még a létezését is vitatni lehet) kérdésén időzött a legtöbbet a vita, hiszen valóban ez a gender ideológia legvitathatóbb pontja. Ezen kérdésnek a jelentőségét nemcsak a gyermekekre vetett hatása miatt nem szabad marginalizálni, hanem azért sem, mert

a nyugati világ és főleg Amerika mintegy megszállottjává vált a szexualitás, és társadalmi nemek kérdésének.

2017-ben voltam az Egyesült Államokban és akkor nagyon kevesen beszéltek ezekről a témákról. Mára már Dallasban, Texasban is rengeteg ablakban ott lóg a pride, LMBTQ+ zászló. A változás gyors, elsöprő és rengeteg olyan nüánsz félretételével történt meg, amelyen a társadalmunknak nem szabadna ilyen könnyedén túllépnie. Amerika jelenleg olyan irányba tart, hogy a gender és szexualitás kérdése válik a legdominánsabb közéleti témává – félresöpörve olyan egzisztenciális kérdéseket, mint a biztonságpolitika, vagy akár a hajléktalanság és szegénység kérdése.

Írta: Zemplényi Lili Naómi

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

süti beállítások módosítása