2022. május 05. 07:00 - Danube Institute

Májusban eldőlhet Trump politikai jövője Amerikában

2022 novemberében az Egyesült Államok számos képviselőházi, szenátusi képviselőt választ, és persze még több kormányzót és állami szintű törvényhozót. Még májusban eldőlhet, hogy Donald J. Trump jelöltjei közül hányat indít a Republikánus Párt, s így az is, hogy mi lehet a volt elnök politikai jövője - állítja a Wall Street Journal.

trumpjovoje_nyito.jpg

Az Egyesült Államokban szokásos az előválasztás intézménye a pártokon belül, s ez majdnem minden választás előtt megismétlődik. Idén a 100 közül 34 szenátusi mandátumról szavaznak az amerikai választópolgárok, mind a 435 képviselőházi mandátumról, és 43 kormányzóról. A pártokon belül persze valamennyiüknek végigfut a tavasz és a nyár folyamán az előválasztási kampányuk a többi párton belüli kihívóval és a győztes megmérkőzhet demokrata ellenfelével – helytől függően egy reménytelen, kétesélyes vagy biztos győzelemmel kecsegtető küzdelemben.

Donald Trumpnak, a 2020-as választásokon vesztes republikánus elnöknek saját pártján belül nagyon komoly befolyása van az egész folyamatra. Azzal azonban, hogy számos állami pozícióért induló jelölt mögé beáll, saját politikai túlélését is felteszi minderre. Ha ugyanis jelöltjei akár az előválasztásokon, akár a novemberi választásokon komoly vereségeket szenvednek, egyre több hang követelheti a pártban, hogy a 2024-es választásokon már ne az akkor 78 éves üzletembert indítsák a republikánusok. Ellenkező esetben azonban nagyon komoly lendületet adhat magának, akár újra létrehozva a 2016-as nyerő koalíciót.

Elemzők szerint már nyár elejére kiderülhet, hogy milyenek Donald Trump és szövetségeseinek esélyei a továbbiakra nézve, mert akkorra több nagyon fontos előválasztás eredménye eldől.

Úgy tűnik, hogy a volt elnök befolyása mindenképpen kulcstéma az előválasztások során: a május 3-án Ohioban a szenátusi jelöltségért mérkőző republikánus jelöltek legfontosabb vitatémája, hogy ki is a leghűségesebb a Trump által képviselt politikai vonalhoz. Hogy a volt elnök szimpátiája hol van, az egyértelmű, hiszen J.D. Vance író-üzletembert támogatja hivatalosan, annak ellenére, hogy a politikus 2016-ban még alkalmatlannak nevezte az elnökségre. A Trumppal azóta szövetséget kötő J. D. Vance vezet is a közvélemény-kutatások szerint, a hónapok alatt folyamatosan növelve támogatottságát, alig néhány hete véve át a vezetést. A bizonytalanok persze még megfordíthatják a versenyt, és a Trump-ellenes konzervatív üzletember, Matt Dolan is jelentősen erősödött, elemzők szerint ő szintén esélyes az elsőség elérésére.

Forrás: RealClearPolitics


A jelöltség elnyerője elég jó esélyekkel nézhet az őszi választások elébe, 2020-ban ugyanis nagy többséggel szavazott Ohio Donald Trumpra is, tehát republikánus többségűek a választók.

Donald Trump választásai ugyanakkor, mint az tőle elvárható, nem mindig teljesen logikusak: Georgiában a kormányzóválasztás jelöltállító kampánya során a jelenlegi, népszerű republikánus kormányzót, Brian Kempet nem támogatja, hanem egy sokkal esélytelenebb jelöltet, David Perdue-t szeretne a jelöltség birtokában látni. Az ok egyszerű: 2020 őszén a kulcsfontosságú államban Kemp kormányzó nem volt hajlandó érvényteleníteni a választási eredményeket, akárhogy követelte a Fehér Ház.

Donald Trump egyébként a nagyon korai előrejelzések szerint még mindig a párton belüli legesélyesebb induló az elnökjelöltségért. Heteken belül kiderül, hogy ez valóban igaz-e, és ha igen, milyen mértékben.

Trumpnak azonban okosan kell manővereznie: már nem ő az egyetlen igazán aktív és radikális republikánus a pártban,

a floridai kormányzó, Ron DeSantis is egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, hiszen keményen beleáll a kultúrharcba, a szülői jogok és az LMBTQ-kérdések iskolai oktatásába, szembeszállva a hatalmas Walt Disney céggel is.

Szemlézte: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

komment
süti beállítások módosítása