2022. április 26. 16:00 - Danube Institute

Új-Delhibe látogatva hidegítené el Indiát Oroszországtól Boris Johnson

Több éves halogatás után találkozott egymással a brit és az indiai miniszterelnök.

shutterstock_2068728374.jpg

Az orosz-ukrán háború körüli nemzetközi átrendeződés továbbra is izgalmasan alakul, hiszen egyre több, főleg ázsiai, afrikai és latin-amerikai fejlődő állam mutatkozik közömbösnek Moszkva elítélését illetően. A jelenség láthatóan böki a továbbra is egységesen Ukrajna mögött felsorakozó nyugati hatalmak csőrét. Az igazán komoly fejtörést a világ legnagyobb demokráciájaként számontartott és Ázsiában egyre jelentősebb befolyással bíró India okozza, az ország ugyanis évtizedek óta közeledik a Nyugat felé, ám a hidegháború óta szoros orosz kapcsolatait a jelenlegi helyzetben sem hajlandó feladni.

Ennek megfelelően a fejlett világ vezető politikusai nagy erőfeszítésekkel próbálják a nyugati álláspont felé csábítani, illetve Moszkvától elszakítani a dél-ázsiai regionális hatalmat.

Április folyamán a Biden-adminisztráció több befolyásos politikusa, köztük maga az amerikai elnök is, egymás után folytatta a tárgyalásokat Narendra Modi indiai miniszterelnökkel, amelyek központi témája a védelmi együttműködés szorosabbra fűzése, illetve az orosz-ukrán háború körüli nézeteltérés volt. A Tribune India értesülései szerint a hónapban demokratákból álló kongresszusi delegációk sora utazott Új-Delhibe azzal a céllal, hogy előmozdítsa Ukrajna támogatását. 

Habár a külvilág felé azt igyekeztek sugározni Washingtonból, hogy a megbeszélések megértő hangnemben és eredményesen zajlottak, a Hindustan Times nevű indiai napilap szerkesztőségében úgy látják, hogy az amerikai közbeszédben tetten érhető némi ellenérzés a semlegességéhez ragaszkodó állam iránt.  Politikai szinten is jól érzékelteti a feszültséget a két külügyminiszter minapi szóváltása. Először amerikai részről Antony Blinken ejtett el egy ártalmatlannak tűnő sajtótájékoztatón egy olyan mondatot, amelyben megemlíti az Indiában zajló emberjogi visszásságokat.

Indiai kollégája nem habozott sokat, és válaszul azt üzente, hogy ők is nyomon követik az emberi jogok helyzetét az Egyesült Államokban.

A napokban egy másik fontos angolszász hatalom vezetője próbálkozott puhítani Új-Delhi semlegességén. Boris Johnson brit miniszterelnökként először tette tiszteletét Indiában, miután a világjárvány miatt korábban két útját is le kellett mondani. Először Gudzsarát államba látogatott, ahol üzleti vezetőkkel tárgyalt a két ország közti prosperáló kereskedelmi kapcsolatok szellemében – írja az Indian Express. Másnap pedig a fővárosba vette az irányt, és találkozott Narendra Modi kormányfővel. A londoni miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Johnson három területen (stratégiai védelmi, diplomáciai és gazdasági) szeretné tovább mélyíteni a kapcsolatokat. A Brexit egyik fő zászlóvivőjeként a konzervatív politikus vélhetően az idén januárban megkezdett szabadkereskedelmi tárgyalásoknak is új lendületet kíván adni.

A hivatalos közleményben nem volt megemlítve az orosz-ukrán háború – szúrta ki a Guardian –, ugyanakkor szinte borítékolható, hogy az volt a találkozó fő tematizáló ereje. Nem véletlenül jegyezte meg – már előzetesen nyomást helyezve az indiai kormányra – Johnson, hogy „miközben autokrata államok veszélyeztetik a békét és a jólétet, a demokráciáknak és a barátoknak muszáj összefogniuk”.

Mint hozzátette, India e bizonytalan időszakban is az Egyesült Királyság nagyra becsült stratégiai partnere.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: Irlanda Balázs

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

süti beállítások módosítása