2022. március 14. 05:22 - Danube Institute

A háború Moszkvából: médiakontroll és szankciók

Néhány nappal a háború kezdete után szinte az összes, nem az állami narratívát közvetítő tévé- és rádiócsatornát lezárták. Echo of Moscow, Dozhd, a BBC orosz nyelvű kiadása, a Radio Free Europe és a Meduza teljesen elérhetetlenné vált – csak hogy néhányat említsünk a nagyobb platformok közül.

shutterstock_2080806442.jpg

Volt olyan ellenzéki platform is, amely inkább kompromisszumot kötött, minthogy bezárják. Az Új Újság (Новая Газета), amely eddig bátorságáról és rettenthetetlen tudósítóiról volt ismert (három meggyilkolt újságírója és két Nobel békedíjas szerkesztője van), azt a döntést hozta, hogy inkább önmagát korlátozza az ukrán eseményekről szóló tudósításaiban. Közvetlenül Ukrajnáról és a háborúról szinte semmit sem írnak, inkább az orosz tüntetésekre és az Ukrajnát már elhagyott ukrán menekültekre fókuszálnak.

Az orosz média félelme nem alaptalan – az újonnan elfogadott törvény értelmében hamis hír terjesztéséért 15 év, az orosz haderők ’rosszhírének terjesztéséért’ pedig 5 év letöltendő börtönbüntetést lehet kapni. A törvény annyira homályos, hogy akár egy Facebook posztot, Telegram üzenetet – vagy akár ezt a cikket – is lehet alatta érteni, nemcsak haditudósítást. S bár az ellenzéki média fokozatosan eltűnik az orosz internetről, az ukrán kormány hirdetései egyre nagyobb gyakorisággal jelennek meg.

Kijev temérdek megrázó, a háborúról szóló hirdetést finanszíroz kifejezetten az orosz internet felhasználókat célozva meg. A hirdetések célja az, hogy tüntetésre buzdítsák az orosz lakosságot a háború ellen.

A közösségi médiaszolgáltatók közül először a Facebookot kezdte lassítani az orosz kormány a platform ’cenzúráját’ okolva, mivel a Meta több orosz kormányközeli propagandát terjesztő oldalt letiltott. A Facebook lassítása egy hét alatt már odáig jutott, hogy VPN nélkül számítógépen egyáltalán nem lehet megnyitni, a moszkvai metró Wi-Fi-jére csatlakozva a Messenger pedig egy üzenetet nagyából 1 perc alatt kézbesít. Érdekes módon a lassítás az egyetem kollégiumára nem terjed ki, itt még videochatelni is lehet, mindenféle probléma nélkül.

A megjelenő médiakontroll mellett a szankciók kiteljesedésének hatásai is egyre erőteljesebben érzékelhetők. Korlátozva van, hogy mennyi kézpénzt lehet felvenni rubelben, míg az euró vagy más valuták felvétele már szinte teljesen tiltott. Péntektől a külföldi Mastercard illetve Visa kártyák nem működnek az ország területén, és az orosz plasztikok sem használhatók külföldön. Az Apple- és a Google Pay már vagy egy hete nem működik.

Az országot repülővel elhagyni csak Törökországon keresztül lehet, horror áron, szárazföldön pedig csak a Balti államokon keresztül hosszú buszúttal.

A szankciók keretében rengeteg cég döntött az Oroszországból való kivonulás vagy az orosz piacon való részvétel jelentős csökkentése mellett. Az eltűnő vállalatk között van rengeteg autógyártó (a Harley-Davidsontól kezdve a Renaulton át a Toyotáig); az Adidas, a H&M, az Airbnb – és a Starbucks és a Netfix is bejelentette, hogy felfüggeszti szolgáltatásait. Az alig 30 éve, még a Szovjetunió fennállása alatt megnyílt McDonald’s pedig éppen szerdán zárta be kapuit.

A szankciók átlagemberre vonatkozó hatásai természetesen fájó kérdéseket is felvetnek. Nap, mint nap az orosz utcákat járva lehetetlen nem észrevenni a szegénységet, amiben az oroszok élnek. A helyi metrómegálló szórólapokat osztogató promótere egy 60-70 éves öreg néni – a nyugdíja közel sem elég ahhoz, hogy megéljen a fővárosban, napi 8-10 órát kell állnia az állomáson, hogy valami extra pénzhez jusson. A metrón már a pandémia alatt is rendszeresen jártak körbe emberek kéregetni, s a helyzetükön a szankciók csak rontanak. A szegénység ellenére számomra megrendítő kedvességgel és jótékonysággal áll az utca embere kevésbé szerencsés sorstársaikhoz – sosem láttam kéregetőt úgy végigmenni a metró szerelvényen, hogy ne adtak volna neki. Korábban Londonban éltem, s bár a város sokkal gazdagabb, ott sosem tapasztaltam azt, hogy ilyen természetességgel segítettek volna.

Mindez felveti a kérdést: kell-e az átlagembernek még több szenvedést okozni az új szankciókkal? Az orosz népnek kevés beleszólása volt a háborúba – miért ők szenvednek az elit döntéseiért?

Visszavágni ezekre a kérdésekre könnyű – az ukrán átlagember sokkal többet szenved, ők sem választották ezt a sorsot. A szankciók védelmében azt is fel lehet hozni, hogy sok kifejezetten az oligarchákat és az orosz elitet célzó korlátozást is elfogadtak, amelyek nem érintik a kisembert. Másrészről az orosz társadalom többsége támogatni látszik a háborút. Putyin támogatottsága 71%-ra nőtt, míg a háborút az oroszok 65%-a tartja jogosnak.

De tud-e az orosz átlagember más véleményen lenni, amikor a média totális kontroll alatt áll? Abban sem vagyok biztos, hogy a legtöbbjük érti, hogy háború van – az orosz kormány csak egy ’speciális katonai operációként’ utal a helyzetre és nem az ukrán nép elnyomásaként beszél a szituációról, hanem mint „felszabadításról”. A hivatalos retorika arról szól, hogy az oroszok „felszabadítják” testvér népüket a „náci vezetés”, és a káros nyugati befolyás alól, ami az orosz népet elpusztítani szándékszik. Ennek fényében talán az a 65% nem is egy „háborút”, hanem az általuk „felszabadításnak” vélt projektet támogatja. Egy olyan országban, ahol a népesség szinte nem beszél angolul és a média totális kontrol alatt áll, nehéz önálló, független véleményt alkotni a fennálló narratívától.

Azt is a szankciók melletti érvként hozzák fel, hogy csak az orosz gazdaság megtörésével lehet megakadályozni a további háborút.

Ez volt az érv 2014-ben is, amikor az akkori büntetőintézkedések felére csökkentették az egy főre eső GDP-t, ami a 2014 előtti szintet sosem érte el újra.

Mára a Világbank adatai szerint Kína egy főre eső GDP-je leelőzte Oroszországét. Sikerült a 2014-es orosz gazdaságot megroppantó büntetésekkel megállítani a további háborút? Nem. Sőt, Oroszország ma még agresszívebbnek tűnik. A további szankciókkal is vannak problémák: mi például a légterek lezárásának következménye? Számtalan magyar turista rekedt Oroszországban, akik csak nagy nehézségek és extra költségek árán, mentesítő gépekkel tudnak kijutni az országból. Nekik szerencséjük van, mert a konzuli szolgálat megsegítette őket, de mi van azokkal az orosz ellenzéki hangokkal, akik menekülnének az orosz rezsim elől? Számtalan európai ország megtagadja az oroszok vízumkérelmét és nincs légiforgalom – jó dolog, hogy most ezek az emberek bent rekedtek Oroszországban a szankciók következményeként? S mi a Twitter döntésének következménye, hogy nem enged orosz felhasználókat regisztrálni? Esetleg azok az oroszok, akik független hír után néznének a platformon, mostantól kezdve a Twitter döntése miatt ezt megint csak nem tehetik meg. A Coursera és más tanulmányi programok döntése, hogy kizárják Oroszországot? Mind azt eredményezik, hogy az a nagyon limitált szabad tudás, ami eddig beáramolhatott az országba néhány hónapon belül teljesen elvész.

Az ország izolációjával a nyugat-ellenes vélemények pedig csak erősödnek.

Mindez nem azt jelenti, hogy a szankciók rosszak, vagy hibásak. Az ukrán nép ezerszer többet szenved jogtalanul a háborútól, mint az orosz nép a büntetőintézkedésektől. Egyszerűen arról van szó, hogy az átlagember életére nézve rengeteg olyan nem kívánt következményekkel járnak, amire a legtöbb nyugati ember és döntéshozó nem gondolt. Éppen ezért – minél több oligarchákat és politikusokat személyesen érintő szankció, annál jobb.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Írta: ZLN

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!

 

süti beállítások módosítása