2021. december 03. 16:00 - Danube Institute

A Nyugatnak minél hamarabb a megegyezést kell keresnie Putyinnal

A NATO és általában a Nyugat kelet-európai túlterjeszkedésének káros hatásaira immár az oroszbarátsággal és nyugatellenességgel igazán nem vádolható Politico is felhívja figyelmünket. De vajon ki lehet-e hagyni Moszkvát az Ukrajna és Grúzia kapcsán kialakult geopolitikai feszültségek rendezéséből?

putyin_nyito.jpg

A Nyugat súlyosan elszámolta magát, amikor a 2008-as bukaresti találkozón NATO-tagságot ígért Ukrajnának és Grúziának. Már az sem volt éppen barátságos lépés Moszkvával szemben, hogy az 1991-es máltai csúcstalálkozó megegyezéseivel szemben az 1990-es évek végén a NATO tagjaivá fogadták a volt szovjet blokk számos országát, azonban a kapcsolatok keresése Grúziával és Ukrajnával, a klasszikus értelemben vett orosz birodalom újabb utódállamaival, Moszkva belső kordonját alkotó országok nyugati orientációját jelentette.

Ezt a behatolást a geopolitikai ütközőzónáira féltékeny kelet-európai nagyhatalom nem tűrhette

– ezt jelezte már a 2008-as határháború Grúziával, majd pedig a 2014-es akciók Ukrajna ellen, miután az ország a Majdan-téri tüntetések nyomán markánsan oroszellenes pályára lépett. A NATO pedig a válasszal maximálisan felsült, egyik országnak sem tudott érdemi segítséget nyújtani, az Ukrajnának adott segítség sem jelent egyelőre döntő mértékű támogatást, hiába a sok millió dollár.

putyin_diagr.png

Adatok forrása: foreignassistance.gov, euaidexplorer.ec.europa.eu

A nemzetközi jogot és határokat figyelembe nem vevő orosz agresszió elítélhető. Ha azonban csak egyszerűen a határok kérdésére koncentrálunk, túlságosan formálisan fogjuk fel a nemzetközi jog és egyensúly kérdését. A határok tisztelete nemcsak a rögzített államhatárok védelmét kellene, hogy jelentse, hanem egyes hatalmak jogos védelmi zónáinak tiszteletben tartását is. Klasszikus példája ennek a Kubába 1962-ben vezényelt szovjet fegyverek esete, amelyek ellen az USA jogosnak mondható módon fellépett. Ugyanígy Oroszországnak is létezik egy saját, ahogy a szakértők fogalmaznak „közelkülföldi” peremvidéke, amelybe egy ellenséges szövetségi rendszer behatolása ellenséges cselekedetnek tekinthető.

Az orosz aggodalmak jogosságára Jacques Chirac francia elnök és Angela Merkel német kancellár is rámutatott 2008-ban, azonban az Egyesült Államoknak a korszakban tetőző elbizakodottsága felülírta ezeket az aggodalmakat.

Éppen ezért a Politico elemzése szerint nem is érdemes arra biztatni Grúziát és Ukrajnát, hogy egy ellenséges orosz agresszió esetén megvédi őket a Nyugat. Ezzel csak a konfliktusok fenntartására ösztönzi őket a NATO. A védelemre vonatkozó ígéreteknek nem tud érdemben érvényt szerezni, s Oroszországnak mindig sokkal fontosabbak lesznek közvetlen szomszédai, mint bármelyik európai országnak, így egy esetleges konfliktust nem tud vállalni Nyugat-Európa.

Az elemzés meglepő módon azonban így is az ukrán és grúz felek erősítését, katonai támogatását javasolja. Ebben annyi logika van, hogy így a Nyugat nem tűnik túl gyengének, nem látszik úgy, mintha ismét mindent hátrahagyva menekülne egy konfliktuszónából. Remélhetőleg azonban ezt nem viszi túlzásba, hiszen ezzel az elemzésben egyszer már leírt agresszív viselkedést valósítaná meg, ami nem növeli Moszkva bizalmát. Fontos pont, hogy a cikk kimondja: Kijevet a kelet-ukrajnai hadszíntéren a lehető legnagyobb mérsékletre kell szorítania a Nyugatnak, ezzel végre kilépve a hagyományos, Oroszország ellen bármekkora erő alkalmazását jónak látó nyugati felfogásból. Mivel az elmúlt időszakban egyre több a hír a orosz csapatmozgásokról az ukrán határoknál, mindenképpen jó irány a békítő hangvétel, hiszen immár nagyon sürgető a konfliktus rendezése egy esetleges orosz invázió fényében.

Ukrajna és Grúzia kérdésének elrendezése jó kezdet lehet egy Oroszországgal való kiegyezésre, amellyel kontinensünk, ha megfelelően, az erő pozíciójából hajtja végre, csak nyerhet. A közelmúltban elemzők arra is figyelmeztettek, hogy Oroszország relatív gyengesége ellenére legalább középtávon megtartja nagyhatalmi képességeit minden téren, így nem érdemes valamiféle moszkvai eljelentéktelenedésre várnunk:

minél előbb meg kell találnunk az értelmes párbeszéd lehetőségeit, egyúttal világos határokat húzva Oroszország számára, hogy a nemzetközi közösségbe visszatérésével ne élhessen vissza.

Közép-Európa ebben a folyamatban, ha összefog, geopolitikai helyzeténél fogva fontos szerepet játszhat.

Szemlézte: Farkas Dániel

süti beállítások módosítása