2021. október 26. 07:00 - Danube Institute

(Al)világi drogbirodalom lett Hollandiából

Hollandia Kolumbiához hasonlóan egy kartell-ország lett – állítják a Der Spiegel újságírói, Jürgen Dahlkamp, Jörg Diehl és Roman Lehberger.

hollanddrog_nyito_1.jpg

A lap nyomasztó képet fest az országról. Elmondásuk szerint a holland „élni és élni hagyni” drogpolitika következtében az alvilág az utóbbi évtizedekben egyre aktívabb lett. A maffiózók nem álltak meg a könnyűdrogoknál, s ma már nem csak Hollandia számít a saját terepüknek. A Német Szövetségi Bűnügyi Rendőrségi Hivatal (Bundeskriminalamt - BKA) jelentései alapján a Benelux állam toronymagasan az első a drogügyletekkel kapcsolatos célországok listáján.

A holland kormányok túlságosan engedékeny politikájának következtében a saját állampolgáraik kerültek a maffiózók kereszttüzébe. Már 2012-ben is robbant ki háború rivalizáló klánok között.

Azóta volt, hogy kisgyermekek között történt lövöldözés és olyan is, hogy levágott fejeket helyeztek el Amszterdam utcáin.

A legfrissebb fejlemény, hogy meggyilkolták a híres bűnügyi riportert, Peter R. de Vries-t a nyílt utcán. Az esettel egy korábbi cikkünkben már részletesebben foglalkoztunk.

A helyzet annyira súlyos, hogy a rendőrségnek nincs már kapacitása a bűnügyek megfékezésére vagy feltartóztatására. Azok, akik a maffia ellen nyomoznak, folyamatos fegyveres védelem alatt állnak. De Vries volt talán az egyetlen kivétel, hisz ő elutasította, hogy testőrök kísérjék mindenhová. A cikk írói szerint senki sincs biztonságban: sem a politikusok, sem a rendőrök, sem az ügyvédek, de még a civilek sem.

Ezt remekül alátámasztja az egyik marokkói bűnbanda jelmondata: „Wie praat, die gaat”, azaz „Aki beszélni mer, annak mennie kell”.

A helyzet annyira súlyossá vált, hogy már a liberális miniszterelnököt is érték fenyegetések, ami miatt meg is erősítették a rendőri védelmét. A politika azonban jócskán ludas abban, hogy Hollandia a drogbárók kedvenc európai országa lett. A megtűrés és a tolerancia miatt a könnyűdrogok mellet nagyon hamar megjelentek a kemény és szintetikus kábítószerek a piacon. Egyesek az országot csak Európa drogelosztó központjának hívják, hisz kikötőibe szinte naponta érkeznek az illegális szállítmányok.

hollanddrog_belso.jpg

Mindeközben Mark Rutte liberális kormánya folyamatosan Közép-Európára mutogat. Szerinte itt és csakis itt sérül a jogállamiság az Unióban. Mondja ezt úgy, hogy közben hazájában rendőröket és újságírókat gyilkolnak meg a nyílt utcán. Mondja ezt úgy, hogy az alvilág euró milliárdos vagyonra tett szert, mert a kormánya nem akart fellépni ellene. Nem hiába, hogy a holland jobboldalon is felhívják erre a kettős mércére a figyelmet.

A felhatalmazás nélküli Rutte kabinetnek azonban úgy tűnik, hogy jobb dolga is akad, mint az alvilági harcoknak gátat szabni. A holland alsóház is fontosabbnak tartotta megtámadni az egyházi iskolákat, vagy épp Lengyelországot bűnbakként kikiáltani a saját szuverén bíróságának az ítélete miatt.

Talán ha mindenki a saját háza táján söprögetne, nem lennének olyan intenzívek a baloldal által generált viták és a széthúzás az Uniós tagállamok között.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

komment
süti beállítások módosítása