2021. október 05. 07:00 - Danube Institute

Abortuszpárti aktivisták jogi manőverei akadályozhatják meg a texasi életvédelmi törvény végrehajtását

Az új texasi törvény jogi komplexitása lehetőséget ad arra, hogy egyes rosszindulatú perek eredményei a precedensjog alapján meggátolják a törvény végrehajtását - írja a reason.com.

shutterstock_1053409817.jpg

A Texasban 2021 májusában hozott törvény gyakorlatilag betiltotta a magzati szívhang detektálhatósága után végrehajtott abortuszokat. Azonban mivel az abortuszok legalitását az 1973-as „Roe v. Wade” legfelsőbb bírósági döntés védi, az állami szervek nem perelhetnek be senkit abortusz végrehajtásáért: éppen ezért

az új törvény magánemberekre bízza, hogy feljelentsék és bepereljék az abortuszt végrehajtó klinikákat, orvosokat. Ha a pert megnyerik, 10 000 dollárt kapnak az alperestől.

Ennek a megoldásnak megvan a veszélye, mint az nemrég ki is derült. Egyfelől, ahogy korábban is felhívtuk a figyelmet a blogon, a szövetségi kormány és a demokrata többségű kongresszus igyekszik szövetségi szinten ellehetetleníteni a törvényt. Másfelől azonban érdekes jogi manőverek is kezdődtek: egyes abortuszpárti aktivisták éppen a törvényben szereplő, abortuszokat végrehajtó orvosok elleni pereket indítottak – azzal a céllal, hogy ezeket a pereket elveszítsék.

Mindez nem tűnik különösebben fontosnak, ám a trükk lényege a perek precedensértékében rejlik. Az aktivisták célja az, hogy az alpereseket felmentse a bíróság – ebben természetesen a felperesek is segítségükre lesznek – és tegye mindezt úgy, hogy az ítéletbe belefoglalja az Alkotmánybíróság korábbi Roe v. Wade döntésére való hivatkozást.

Ha ugyanis a pereket az aktivisták szándékosan és megfelelő jogalapon állva elveszítik, precedensértékűek lesznek,

s minden bíróságnak a kezében lesz a hivatkozási alap, hogy a további, komoly szándékkal indított perekben is elkaszálja a felperesek kereseteit. Ezáltal a törvény gyakorlatilag betarthatatlan lesz. Mint fentebb jeleztük, az állam végrehajtó szervei ebben az esetben a törvény betűjének megfelelően tehetetlenek. Az abortuszpárti koalíció természetesen kitörő örömmel üdvözölte aktivistáik lépését.

Miközben a texasi életvédelmi törvény új konzervatív fordulatként üdvözölhető, kérdéses, hogy egy ilyen jogi konstrukció túlélheti-e a bírósági eljárásrendek útvesztőjét. Az amerikai konzervatívok hosszú ideje panaszolják már, hogy nem lett volna szabad a Legfelsőbb Bíróságra és általában az igazságszolgáltatásra bízni egyes törvények, jogi szabályok keresztülvitelét.

A texasi törvény sem oldotta meg ezt a hosszú ideje húzódó problémát, a „jogászok zsarnokságát”.

Előbb-utóbb mindenképpen szükség lesz arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság hozzon döntést az ügyben az életpárti mozgalom javára, vagy hogy a törvényhozás kodifikálja a magzati élet sérthetetlenségét. A texasi abortusztörvény nem tökéletes, s talán jogi kiskapuk áldozatává válik, de mindenképpen alkalmas arra, hogy a választókat, a törvényhozókat és az egész amerikai politikai rendszert lépéskényszerbe hozza, s előbb-utóbb mindenkit állásfoglalásra kényszerítsen.

Szemlézte: Farkas Dániel

komment
süti beállítások módosítása