2021. október 01. 07:00 - Danube Institute

Újra beköszöntött a francia-brit rivalizálás időszaka?

Véres konfliktusokkal tűzdelt, hosszú évszázadokat követően a két európai hatalom képes volt megbékélni és tartós szövetségre lépni, ám most egyre több jel utal arra, hogy London és Párizs (természetesen nem erőszakos eszközökkel) ismét egymásnak feszül – figyelmeztet Dr. Ali Demirdas egyetemi professzor a National Interest webes felületén. 

shutterstock_1495614668_1.jpg

Az új ausztrál-amerikai-brit háromoldalú védelmi és biztonsági partnerség híre az egész világot bejárta, egyes országokat (legfőképp Franciaországot és Kínát) pedig kifejezetten kényesen érintett. Mint arra legutóbb utaltunk, a szerződés hatásai jócskán túlmutatnak egy ausztrál-francia diplomáciai csörtén, hiszen globális tanulságok és következtetések sokasága vonható le az esetből. Az Európai Unió stratégiai pozícióromlását már bemutattuk, most lássuk, hogyan hat a frissen megkötött angolszász szerződés kontinensünk két legerősebb haderejének (Oroszországot nem beleszámítva) viszonyára!

A nemzetközi kapcsolatokban és politikában jártas szerző először azt érezte fontosnak feltérképezni a National Interesten megjelent írásában, hogy az Egyesült Királyság miképp próbál lavírozni a rohamosan változó nemzetközi küzdőtéren, ahol sokak szerint ismét egy hidegháborús időket idéző nagyhatalmi vetélkedésnek nézünk elébe. Boris Johnson nem rejtette véka alá, hogy már az EU elhagyásának hátterében is egy olyan törekvés állt, amely szerint a szigetországnak a gazdasági és politikai szövetségtől függetlenül kell önálló stratégiai irányt követnie és nemzetközi egyezségeket kötnie. 

London fel akar nőni a nagyhatalmi vetélkedéshez, s megkerülhetetlen tényezővé kíván válni abban – a szerző szerint legalábbis ezzel a célkitűzéssel magyarázható a Brexit, valamint újonnan az AUKUS-megállapodás is.

Mint hozzáteszi, a briteket alapvetően három érdek vezérli. Meg kell akadályozni, hogy:

- Európában egy felemelkedő hatalom megingassa az ő befolyásukat (ez nem újdonság);

- Oroszország kiterjessze befolyását a Földközi-tenger keleti medencéjében;

- Kína az ellenőrzése alá vonja a kereskedelmük szempontjából létfontosságú indiai–csendes-óceáni térséget.

A francia-brit rivalizálásnak épp a középső pontban említett Kelet-Mediterráneum a fő színtere. Ez egyébként nem meglepő, hiszen a térség egyre nagyobb biztonságpolitikai jelentőséggel bír. Demirdas azt állítja, hogy az Egyesült Királyság aláássa Franciaország nemzeti érdekeit, amikor Líbiát illetően Törökország oldalára áll, amelyre válaszul Párizs Moszkva felé kacsingat. Londonnak ráadásul van egy kisebb titkos fegyvere is a játszmában:

a továbbra is EU-tag Málta, amely a Nemzetközösség (korábban: Brit Nemzetközösség) tagja, és a britek lekötelezettje.

 Az aprócska szigetország tavaly kivonta magát egy olyan EU-s műveletből, s megvétózta annak költségvetését, amely a franciák érdekei szerint a líbiai fegyverembargó betartatására indult el. Valletta többedmagával megakadályozott egy olyan Párizs által támogatott határozatot is, amely Törökországot sújtotta volna szankciókkal. 

Ugyanakkor nemcsak távol eső területeken jöttek felszínre ellentétek a két nyugat-európai vetélytárs között, hanem az őket elválasztó La Manche csatornán is. Emlékezhetünk a Brexit-tárgyalásokat egyébként is rendszeresen lassító halászati vitára, amely a kilépést követően ismét fellángolt. Boris Johnson brit miniszterelnök tétovázás nélkül haditengerészeti járőrhajókat küldött Jersey szigetéhez, hogy a francia halászhajók esetleges blokádját megakadályozhassa.

Párizs ezután egészen addig akadályozta az Egyesült Királyság és az Európai Unió pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos megállapodásának megkötését, amíg a brit kormány nem biztosított fair hozzáférést saját vizeihez – tekint vissza az Independent beszámolójára a National Interest szerzője.

Mark Leonard, az Európai Külügyi Kapcsolatok Tanácsa nevű agytröszt alapító igazgatója úgy véli, hogy a tengeralattjáró-szerződés kálváriája újabb ékes példa a francia-brit kapcsolatok „mérgező fordulatára”, hiszen az Egyesült Királyság az angolszász szövetség részese. Azt ugyanakkor érdemes hozzátenni – mint ahogy arra a Washington Post is felhívja a figyelmet – hogy 

Párizs csak az amerikai és az ausztrál nagykövetet hívta vissza, a britet nem. 

A francia lapok nem is igazán értették, hogy mi állhat a különös kivételezés hátterében, az viszont biztos, hogy egyelőre óvatosan kell levonni a következtetéseket. 

franciabrit_belso.jpg

Végül a szerző arra is kitér, hogy Franciaország miképp gyógyítaná be a büszkeségén megejtett sebeket. Szerinte félő, hogy a De Gaulle-i politikához visszatérve Párizs eltávolodik a transzatlanti szövetségtől, s ezzel párhuzamosan akár Oroszországgal – miután a Kelet-Mediterráneumban is együttműködtek – mélyíti el viszonyát, gyengítve a NATO alapjain. 

Szemlézte: Irlanda Balázs

süti beállítások módosítása