A sokszínűség megsüvegelendő, ám annak mesterséges fabrikálása káros hatással lehet a reáltudományok oktatásának színvonalára, és ezáltal a technológiai versenyben is hátrányba lehet kerülni a rivális hatalmakkal szemben – figyelmeztet a Quillette magazinban három bevándorló matematikus, Percy Deift, Svetlana Jitomirskaya és Sergiu Klainerman.

A matematika nem ismer sem rasszt, sem földrajzi határokat – idézik nyitóakkordként David Hilbert híres német matematikus szavait a szerzők. Rövid visszatekintésükben arra is rámutatnak, hogy az Egyesült Államok rendkívül erős lábakon áll a matematikatudomány terén egészen az 1930-as évek óta, amikor európai tudósok (köztük Neumann János) tömkelege kezdett beáramlani az országba. A folyamat egyértelműen pozitív hatással volt a kibontakozó szuperhatalomra, hiszen a technológiai fejlődésnek a matematika az alapja.

A kiváló matematikusok tehát nem elhanyagolható stratégiai előnyt jelentettek az USA számára az elmúlt csaknem száz esztendőben.

A szerzőtrió most azonban attól tart, hogy az ország több okból is elveszítheti domináns pozícióját. Először is siralmasnak nevezik a matematika közoktatásban betöltött szerepét, mondván túl kevés amerikai fiatal készül természettudományi, technológiai, mérnöki vagy bármilyen más, a tantárgyhoz köthető pályára. Ezeken a területeken tehát erős a külföldi (javarészt ázsiai) diákoktól és munkavállalóktól való függés.

A szerzők által felvetett másik probléma heves vitáknak adhat alapot, hiszen egy kényes, aktuális társadalmi kérdést feszeget. Progresszív körökben a sokszínűség ma már megkerülhetetlen követelmény az élet valamennyi intézményesült formájában. A vita leginkább arról folyik, hogy mégis hogyan lehetne igazságosan reprezentálni a különböző fajokat és nemeket. Minden jel arra utal, hogy

a progresszív értelmezésben az esélyegyenlőség, illetve az érdem szerinti kiválasztás már idejétmúlttá vált, ehelyett arra kell törekedni, hogy a végeredményben kapott összkép tükrözze a társadalom összetételét.

A három matematikus beismeri, hogy az egyenlőségért tett lépések az utóbbi évtizedekben szükségesek voltak (elég csak a nők javuló kilátásaira gondolni), valamint azt is kifejezésre juttatják, hogy a nehezebb sorsú rétegek támogatása mindig is fontos marad. Az utóbbi időben tapasztalható, az esélyegyenlőségen bőven túlmutató változásokat ellenben ők is élesen ellenzik. Írásukban több olyan esetet is kiragadnak a köz- és felsőoktatásból, amely során az érdemalapú elbíráláson csorba esett az egyenlőség nyüstölése miatt.

Az egyik ilyen a felvételi tesztek eltörlése, amelyre egyre több egyetem szánja el magát azért, hogy nagyobb arányban fogadhasson fekete és spanyolajkú diákokat.

Emellett egy kaliforniai példát is boncolgatnak a szerzők. Az Egyesült Államok legnépesebb államának oktatási minisztériuma ugyanis nemrégiben egy olyan javaslattal állt elő, amely a méltányosság jegyében teljesen elengedné a differenciál- és integrálszámításra való felkészítést, hogy az adattudományra helyezzen még nagyobb hangsúlyt – könnyítve mindezzel a követelményeken. Előbbi tanulása ráadásul kimondottan fontos volna azok számára, akik mérnöknek készülnek.

A cikk írói szerint viszont az ehhez hasonló intézkedések inkább csak a jobb képességű diákokat húzzák vissza, semmint a gyengébbeket segítik. Mindeközben a Kínai Népköztársaságot csakis az érdekli, hogy a lehető legjobb szakembereket termelje ki, akik képesek felvenni a versenyt bármelyik riválissal a kibertérben és a technológiai verseny egyéb területein. Fennáll tehát annak a veszélye, hogy az USA az egyenlőség túlhajszolásával végül saját magát lövi lábon, és stratégiai hátrányba kerül egy, a néhány évtized globális hegemóniát követően újra kibontakozni látszó szuperhatalmi vetélkedésben.

Szemlézte: Irlanda Balázs