2021. július 23. 07:00 - Danube Institute

Folytatódik a keresztényüldözés Kanadában

 Az országban már az Egyiptomból menekült kopt keresztények sem érzik magukat biztonságban.

koptkanada_nyito.jpg

Ahogy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, egyre több a keresztényellenes támadások száma a világ egyik legdemokratikusabbnak mondott országában, Kanadában.  A „Kanada napi” erőszakos támadások óta több mint 45 templomot gyújtottak fel az országban. A legutóbbi támadás során pedig az erőszakos szélsőbaloldali aktivisták

másodjára borítottak lángba egy Egyiptomból menekült kopt keresztények imahelyéül szolgáló ortodox templomot. Az épületet az első alkalommal július 14-én sikerült megmenteni, az öt nappal későbbi második gyújtogatás során azonban porig égették.

A Brit-Kolumbia tartomány egyik településén található St. George kopt templomot a koronavírus korlátozások feloldásával, alig két hete nyithatták újra.

 A több mint 200 fős gyülekezetbe főleg Egyiptomból menekült keresztények járnak. A helyi újságoknak egyik tagjuk, Nancy Yacoub - aki 1982-ben menekült Kanadába - a következőket nyilatkozta az esetről:

Megszakad a szívem. Teljesen lesokkolódtam. Szörnyű gyűlölethullám söpör végig az országon. A gyújtogatás nagyon rossz emlékeket hozott fel bennünk arról, hogyan üldöztek bennünket hazánkban is.

A hölgy a Daily Wire beszámolója szerint hozzátette, hogy a jelenlegi káros politikai klíma miatt folytatódik az országban gyűlölet, hiszen senki sem emeli fel a szavát az erőszak ellen. Yacoub kijelentése azért is megrázó, mert a kanadai keresztények helyzetét az egyiptomihoz hasonlította, amely az Open Doors International 2021-es jelentése szerint a 16. legveszélyesebb ország a világon a keresztények számára. Habár az országban több mint 16 millió keresztény az üldöztetés ellenére is bátran vállalja hitét, sokaknak annyira ellehetetlenült az országban a helyzetük, hogy külföldre menekültek. 

A kanadai eset azonban bemutatta, hogy még a legdemokratikusabbnak mondott országokban is jelentősen erősödik a keresztényüldözés, a vezetők pedig ahogy Egyiptomban, Kanadában sem biztosítják már a megfelelő védelmet számukra.

Az egyik kopt keresztény anyuka kislányának születésnapján történt a gyújtogatás, így a kislány ajándék helyett arra kérte anyukáját, hogy szervezzen adománygyűjtést a templom újraépítésére. Az adománygyűjtés leírásában az anyuka kifejezte csalódottságát, miszerint Kanada miniszterelnöke ismét nem tesz eleget, hogy megerősítse a templomok védelmét és leállítsa az őslakos és velük szimpatizáló keresztényellenes gyújtogatók támadásait. 

Beszédes, hogy sokan, köztük a kanadai miniszterelnök is érthetőnek találja az őslakosok és a velük egyetértők akcióit, ugyanis Saskatchewan, Manitoba és Brit Kolumbia kanadai tartományokban több ezer jelöletlen őslakos sírt találtak a katolikus egyház által fenntartott egykori bentlakásos iskolák területein. Az elkövetők azonban nem foglalkoztak a katolikus vezetők bocsánatkéréseivel és a sok katolikus templom mellett egyre több protestáns és más felekezetekhez tartozó keresztény templomot is rongálni kezdtek.

Szemlézte: Morvay Sáron

komment
süti beállítások módosítása