Danube Institute Blog

Tilos lesz Black Lives Matter-szimbólumokat megjeleníteni a tokiói olimpián

2021. május 10. - Danube Institute

A megkérdezett sportolók döntő többsége egyetértett azzal, hogy a világesemény nem megfelelő platform az ilyesfajta álláspontfoglalásra – számol be a WBTV.

blmolimpia_nyito.jpg

Véglegesen döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) arról, hogy a politikai üzenetek és a tiltakozás bármilyen formájának kifejezése tilos lesz az idei ötkarikás játékokon. Ez azt jelenti, hogy


a pódiumon magasba emelt ököl és/vagy térdelés akár büntetést is vonhat maga után.

A NOB azt is leszögezte, hogy a „Black Lives Matter” és ahhoz hasonló feliratú öltözékben nem szerepelhetnek a versenyzők, ugyanakkor a „béke”, „szolidaritás” „egyenlőség” és egyéb ilyen jellegű szavak megjelenítése nem tiltott.

A szervezők egyébként az elmúlt év folyamán több, mint 3500 sportoló véleményét kérték ki az üggyel kapcsolatban. A felmérésben a megkérdezettek mintegy 70%-a vélekedett úgy, hogy


nem helyénvaló saját nézeteket kifejezni a pályán és a ceremóniák alatt

– derül ki a hírportál tájékoztatásából. A szabályok betartására három szinten is figyelnek majd. Az ügyeket a NOB mellett az adott ország olimpiai bizottsága, valamint az érintett sportág nemzetközi szövetsége is vizsgálja, a büntetéseket pedig akár eseti alapon is kiszabhatják. A NOB jogi bizottságának még a július 23-án rajtoló esemény előtt tisztáznia kell, hogy milyen szankciókra számíthatnak a szabályszegők.

A bejelentés persze csak annak tükrében meglepő, hogy az elmúlt évben fokozódó tüntetésekkel párhuzamosan egyre több sportliga karolta fel a BLM-mozgalom jelszavait, s a főárammal nagyon kevesen szálltak szembe.


Az Olimpiai Charta ugyanakkor már régóta tartalmaz egy olyan kikötést, mely szerint a játékok résztvevőinek tartózkodniuk kell a politikai és faji nézeteik kinyilvánításától,

illetve azt csak a pályán és a pódiumon kívül tehetik meg (például a sajtóeseményeken vagy az öltözőben). A NOB tehát tulajdonképpen csak megerősítette, hogy ezt a szabályt – az elmúlt esztendő történéseitől függetlenül – a 2021-es tokiói olimpián is komolyan fogja venni. 

Eközben Japánban felszálló ágban van a járvány, a kormány pedig fontolgatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását.

05_06_irlanda_diagram1-2.jpg

Az esetszámok folyamatos emelkedése és az oltási program lassú haladása akár az olimpia megrendezését is veszélyeztetheti – közölte a CNBC

Szemlézte: Irlanda Balázs

süti beállítások módosítása