2021. április 25. 16:00 - Danube Institute

Az első amerikai transznemű szenátor szerint idővel transznemű elnöke lesz Amerikának

Sarah McBride a The Carlos Watson Shownak adott interjújában azt mondta, az ő sikere csak a kezdet.

transznemu_nyito.jpg

A transznemű szenátor úgy látja, az Egyesült Államokban egyre több transznemű politikus, képviselő és szenátor lesz, ezután pedig – ahogyan fogalmaz – „elérjük a fő céljukat, hogy Amerikának transznemű elnöke lesz.” – hívta fel a szenátor megdöbbentő kijelentésre a figyelmet a Daily Wire cikke.

McBride hozzátette, hogy már így is nagy sikert értek el azzal, hogy sok transznemű politikust vontak be a kormányzás minden szintjére, de céljuk még korántsem valósult meg. Az interjú alapján McBride és az LMBTQ célja, hogy elérjék a teljes egyenlőséget. Szerintük azonban az egyenlőség csak akkor valósul meg, ha idővel az Egyesült Államok vezetése teljesen szivárvány lesz, vagyis többségben transz és LMBTQ politikusokból fog állni és az országnak egy transznemű elnöke lesz.

McBride arról is beszélt, hogy szerinte a transzfóbia összekapcsolódik a homofóbiával, a nőgyűlölettel és a rasszizmussal.

A szenátor azonban nem számolt azzal, hogy ezen kijelentése olyan embereket is rasszistának és nőgyűlölőnek állít be, akik mindössze kifejezték véleményüket az LMBTQ radikális propagandája ellen. Ugyanis amint valaki megfogalmaz egy negatív kritikát a mozgalom térnyerésével kapcsolatban, vagy csupán azt meri állítani, hogy csak férfi és női nem van, azt automatikusan transzfóbnak bélyegzik. McBride állítása szerint pedig aki transzfób, az rasszista is és nőgyűlölő is. Vagyis a szenátor kijelentésével jelentősen relativizálta a rasszizmus és a nőgyűlölet fogalmát.

McBride végül hozzátette, hogy az LMBTQ jelöltjei, a színesbőrűek és a nők a politikában mindannyian hozzátesznek az egyenlőtlenség leleplezéséhez.

Jelentős probléma ugyanakkor, hogy a Biden-adminisztráció – amely még a vallásszabadságot is feláldozza az LMBTQ mozgalom követeléseinek érdekében – radikális lépéseivel közel sem egy egyenlőbb Amerikát teremt meg.

Biden az Egyenlőségi Törvénnyel (Equality Act) a vallásszabadságot olyan módon tervezi felszámolni, hogy rákényszeríti a gyülekezetekre, zsinagógákra és mecsetekre, hogy támogassák és fogadják el a szexuális orientáció alapján meghatározott csoportok jogszabályokkal való védelmét és akkor se próbálják „megtéríteni” vagy „eltéríteni” őket „stabil” identitásukból, ha az LMBTQ tagjainak életmódja nem egyezik vallási meggyőződéseikkel. Arról, hogy ez hogyan néz ki a valóságban és hogy a törvény milyen patthelyzetbe sodorja az egyházakat, bővebben blogunkon található korábbi cikkünkben olvashatnak. 

Szemlézte: Morvay Sáron

komment
süti beállítások módosítása