Az európai futballért zajló „polgárháború” mutatja: szükség van a globális vállalatok állami kontrolljára.

Hegedős Soma, a Danube Institute vezető kutatójának írása

Az elmúlt napokban az egész világot bejárta az egyebek mellett a New York Times és a Bloomberg által is vezércikként közölt hír, hogy a labdarúgás legnagyobb európai klubjai egy önálló szuperliga megalakítását tervezik. A döntés akár a sportvilág egészében is földrengésszerű változásokhoz vezethet, a tervek azonban morális, társadalmi és jogi szempontból is aggályosak.

„Szolidaritás” – hirdeti amolyan értékvallásként a 12 európai – hat angol, három-három olasz és spanyol – focicsapat részvételével megalakított új versenysorozat honlapja. A globális nagyvállalatokra sokszor oly jellemző hipokrata ars-poetica ezúttal azonban meglepően átlátszó:

kis utánajárással gyorsan világossá válhat, itt éppen szolidaritásról szó sincs.

Az Európai Szuperliga megalakításáról szóló bejelentés lényege, hogy a legnagyobb pénzügyi befolyással rendelkező, „vezető” európai futballklubok – például a profi boksz tájékáról is ismert és internetes sportközvetítésekre szakosodott DAZN streamszolgáltató támogatásával - elszakadnának az európai „sportági szakszövetség”, vagyis az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) égisze alatt immáron jóval több mint fél évszázada futó európai versenysorozatoktól, így például az egész világon népszerű Bajnokok Ligájától - sőt akár egy későbbi fázisban a nemzeti szakszövetségek keretében futó nemzeti bajnokságoktól is. Az önállóan, egy szakszövetség irányításától független sorozat „saját” megszervezése nyilvánvalóan nagyobb pénzbevétellel és minden évben biztos részvétellel kecsegtet: mivel az új sorozat alapító klubjai minden évben automatikusan vehetnének részt a küzdelmekben, ráadásul a vetélytársak száma is rendkívül korlátozott lenne, így

egyszerre növelhetnék bevételeiket, egyúttal csökkenthetnék drasztikusan üzleti kockázataikat is.

Az UEFA Bajnokok Ligája, vagy egykori nevén Bajnokcsapatok Európa Kupája presztízsének elvesztése és a nagy klubok túlhatalmának erősödése számunkra, magyarok számára is fájó lehet: Nemcsak azért, mert az elmúlt évtizedben jelentős állami támogatások irányultak a hazai bajnoki rendszer infrastrukturális hátterének megerősítésére. Hanem például azért is, mert a Bajnokok Ligája megalakulásában egy magyar csapat, a Budapest Honvéd is fontos szerepet játszott: az 1954-ben Puskással, Bozsikkal és Kocsissal felálló Honvéd mérkőzése az angol Wolverhampton Wanderers ellenében amolyan világdöntőként került beharangozásra és gyakorlatilag az európai szintű kupasorozatok kezdő állomásának tekinthető.

„Polgárháború” a futballban

A Szuperliga megalakításáról szóló terv bejelentése óriási vitákat váltott ki a futballberkekben. Sőt mi több, az egyik legnagyobb sportcsatorna, a Sky Sports szakértői már-már egyfajta „futball-polgárháborúként” írták le a helyzetet és az ügyben egyebek mellett olyan vezető politikusok is felszólaltak, mint Boris Johnson, Emmanuel Macron, vagy éppen idehaza Orbán Viktor. Nem véletlenül, a Szuperliga mögött álló gazdasági érdekcsoportok lépései lényegében most láthatóvá tették azt, amelyet eddig például a techcégek működése kapcsán inkább csak közvetetten érzékeltünk. Vagyis, hogy

hiába a szép szólamok és cirádák, a globális márkák és cégek által hirdetett értékek mögött kőkemény pénz- és hatalmi érdekek állnak, amelyeket szégyenérzet nélkül állítanak szembe tradíciókkal, közösségi és nemzeti érdekekkel.

A döntés gazdasági oldala sem lényegtelen, az európai nemzeti küzdelmektől és hagyományoktól való elszakadás a – tradicionálisan Európa-pólusú - labdarúgást rövid időn belül amolyan globális showbiznisszé teheti, amely hosszabb távú következményeit nézve Európa számára sem lenne kifizetődő és a futballból mintákat – így például a kontinentális kupasorozatok rendszerét - elleső más sportágak helyzetére is kihathat.

Hozzá kell tenni azonban, hogy a Szuperliga tervét felállító labdarúgó klubok sincsenek feltétlenül egyszerű helyzetben: kimutatások szerint a 12 labdarúgó klub már eleve dollármilliárdos nagyságrendű adóssághegyeket görgetett maga előtt, erre jött rá még a koronavírus-válság okozta mintegy 1,5 milliárd dolláros veszteség. A negatív számadatokon túl ráadásul a Bajnokok Ligája nézettsége - a Formula 1-hez hasonló módon a sport terén is jelentkező „globalizmus lufira” rámutatva - inkább csökkenő tendenciát mutat. Erősen kérdéses azonban, hogy ezekre a problémákra egy még inkább zártkörű, ezáltal még monotonabbá váló elitista versenysorozat, vagy nem pedig éppen az európai kupaküzdelmek lokális-nemzeti jellegének visszaerősítése szolgálna-e megfelelő válaszként.

Szuperliga – futballkartell?

Jogi szempontból két súlyos elv kerül ebben a helyzetben szembe egymással, amelyek mögött erkölcsi kérdések is húzódnak: az egyik elv a vállalkozás szabadságának az elve, amelyet ráadásul az Európai Unióban az alapszabadságok, így mindenekelőtt a vállalkozások, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgásának garantálása is biztosít. A másikon oldalon azonban vannak bizonyos korlátok is: az Európai Unió működéséről szóló szerződés ugyanis szigorú tröszt-, illetőleg kartellellenes szabályokat is tartalmaz, ráadásul ott vannak az Európai Unió olyan – keveset emlegetett - alapértékei is, mint a szociális piacgazdaság, vagy a tagállamok egymással szembeni szolidaritási kötelezettsége. Ezek alapján márpedig különösen a futballhoz hasonló látványsportágakban Európában – szemben az Egyesült Államokkal – jelentős részt a nemzetek között zajló versenysorozatok megtartása lenne inkább indokolható.

Az EU kartellellenes előírásai kimondják, hogy semmisek azok a vállalkozások – így például futballklubok és médiacégek – között megkötött megállapodások, amelyeknek a célja az Unió belső piacán zajló verseny korlátozása, vagy megakadályozása, így például a piac felosztása.

Ugyanígy tilosak a piaci erőfölénnyel rendelkező vállalkozások (futballklubok) visszaélésszerű magatartásai is, ilyen lehet bármilyen az erőfölénnyel való visszaélésre alkalmas tisztességtelen szerződéses feltétel(rendszer), így például akár egy zárt versenysorozat létrehozása is. Ezeknek a kartellellenes szabályoknak a feltétele, vagyis a tilalmak akkor állnak fenn, ha a kartellszerű megállapodások ténylegesen korlátozzák is a tagállamok közötti kereskedelmet és gazdasági viszonyokat, hiszen a tagállamok közötti gazdasági kapcsolatok folyamatos mélyítése az Európai Unió egyik alapvető célja volt mindig is. Ez elviekben megállapítható lehet, ahogy a tagállamok közötti szolidaritás és a szociális piacgazdaság elveinek megsértése is (bár az ezekre az elvekre történő hivatkozással az európai versenyjogi ügyekben ritkán találkozunk), ha bármilyen módon igazolható, hogy a Szuperliga bevezetésével a gyakorlatban bizonyos tagállamokat gazdasági versenyhátrány ér (nemcsak az adott ország futballcsapatainak kimaradása, hanem esetleg akár az átigazolási transzferekből való kimaradás hátrányos hatása miatt).

Hogy az EU, illetőleg a tagállamok pontosan mit lépnek az ügyben, még kérdéses, azonban az Európai Unió Bírósága (EUB) éppen decemberben hozott ítéletet egy sportág, konkrétan a gyorskorcsolya vonatkozásában. Az EUB az uniós joggal összhangban állónak találta azt, hogy a gyorskorcsolyázók a Nemzetközi Korcsolya Szövetség által engedélyezett kereteken kívül eső pénzdíjazásos versenyeken is részt vehessenek. Fontos különbség azonban ehhez az ügyhöz képest és egy további

kulcsfontosságú szempontja lehet az európai klubfutball ügyének a fentebb említett és a Szuperliga zárt rendszere által generált „versenykorlátozó” helyzet.

Nem véletlen, hogy a Szuperliga létrehozói vélhetően jól megfontolt (per)taktikai okokból nyilatkoztak most már arról is, hogy az új kontinentális bajnokság valójában nem kiszorítani, csupán azok mellett létezve versenyezni akar más európai kupasorozatokkal. Vagyis, hogy a nem túl őszintének tűnő kommunikációjuk szerint a Szuperliga így – az UEFA és a nemzeti tagszövetségek által rendezett megmérettetések mellett - még erősíthetné is a versenyt hosszabb távon. A Real Madrid és egyben a Szuperliga elnöke, Florentino Perez sem véletlenül nyilatkozhatta azt, hogy az UEFA úgysem fogja a végén eltiltani a csapatokat és a játékosokat sem. Ez ugyanis azt mutatná, hogy valójában az UEFA az, amely korlátozni akarja a versenyt, ő zár ki csapatokat a saját versenyrendszeréből. Úgy tűnik, a terv tehát előbb a jogilag támadható pontokkal szembeni védekezés, majd az UEFA fokozatos leszeletelése lehet.

A kialakult helyzet persze mások mellett a kelet- és közép-európai labdarúgó szövetségek felelősségét is felveti, amelyek az elmúlt bő két évtizedben hagyták, hogy az európai kupasorozatokat egyre inkább a nagy nyugat-európai országok legerősebb és egyre önjáróbbá váló klubjainak pénzügyi érdekei szerint formálják át.

Ez a hanyagság ráadásul nemhogy erősítette volna a versenyt, hanem csak mélyítette a szakmai különbségeket is: amíg 1986-ban a Steaua Bukarest, 1990-ben a mai Crvena Zvezda ülhetett fel Európa futballtrónjára és még a Dinamo Kijev is fontos tényezővé tudott válni tíz évvel később, mára ezek a klubok – amint a magyar csapatok is – gyakorlatilag marginális tényezővé váltak az európai futball számára.

Természetesen szakmai különbségek vannak és a futballban mindig szerepet játszott a pénz is, a hangsúly azonban az arányokon van. Ezeket pedig etikai önkontroll híján – ahogy más gazdasági ágazatok tekintetében – megfelelő állami szabályozással és a globális, kontinentális befolyással rendelkező gazdasági szereplők jogi kontrolljával lehet csakis megtartani.