2021. április 19. 16:00 - Danube Institute

Belharcok tépázzák a CDU/CSU egységét

Matthew Karnitschnig a Politico európai kiadásában megjelent cikke szerint a hajrájához érkezett a jobboldali CDU/CSU-n belüli hatalmi harc a kancellári jelöltségért.

cdu_nyito.jpg

A legnagyobb német kormánypárt nemrég megtartott kongresszusán Armin Laschet-et, Észak-Rajna-Vesztfália jelenlegi miniszterelnökét választották meg a politikai formáció új elnökévé. A tradíció szerint a vezető tisztségviselő indul majd el, mint kancellár jelölt az elkövetkező választáson. Ez a hagyomány azonban most felborulni látszik ugyanis,


a bajor miniszterelnök – egyben CSU elnök – Markus Söder személyében új kihívója van a friss pártelnöknek.

Laschet indulási esélyeit komolyan megnehezíti az a tény, hogy szinte az összes előzetes közvélemény-kutatás szerint elvesztené a választást a CDU, ha ő lenne a pártszövetség kancellár jelöltje. Mindeközben Markus Söder a bajor járványkezelésnek hála országos népszerűséget és elismerést vívott ki magának.

Ez egyébként nem újkeletű a két párt közös történetében, eddig ugyanakkor mindösszesen kétszer, 1980-ban és 2002-ben fordult elő, hogy a CSU adhatta a közös jelöltet. Ám mindkétszer alulmaradtak a szociáldemokratákkal szemben. A mostani helyzet annyira kiélezett, hogy


egyesek szerint Söder indulásával akár felbomolhat a két párt uniója és szövetsége.

cdu_belso.jpg

Nincs ugyanis konkrét, lefektetett szabály a politikai formációk között arra vonatkozóan, hogy hogyan is kellene eldönteni, ki legyen a kancellár jelölt. Éppen ezért Laschet és Söder számára is kulcsfontosságú lesz, hogy maga mellé állítsa a CDU parlamenti frakcióját és a helyi szervezeteit. A jelek szerint Söder éppen ezt teszi. Több prominens párttag nyilvánosan is támogatja őt Baden-Württembergben, Berlinben és Hamburgban is. A bajor politikus emellett népszerűbb is, mint ellenfele.


A megkérdezett választók 37%-a támogatná Söder-t, míg Laschet-et csak 13 százalék.
A Bild napilap szerint a CSU vezetőjének támogatottsága lassan megközelíti Angela Merkelét.

Laschet természetesen nem volt tétlen ellenfele térnyerése közben. A pártelnök gyorsan megszilárdította pozícióját a politikai közösségén belül, s megszerezte a pártfunkcionáriusok támogatását. Kérdéses ugyanakkor, hogy mindez elég lesz-e, hiszen 20-án a szövetségi parlamenti csoport is szavazásra bocsátja a jelölti kérdést. Az előzetes információk szerint a Bundestag CDU/CSU-s képviselői Södert látnák szívesebben a kormányfői székben. A cikk kiemeli, hogy ez a szavazás sem kötelező érvényű, de mindenképp komoly csapás lenne Laschet-re nézve, ha saját politikai formációjának megválasztott képviselői sem támogatnák.

A konzervatív pártszövetséget sürgeti az a tény is, hogy a legnagyobb rivális Zöldek is a napokban mutatják be kancellár jelöltjüket. A választások után kialakuló esetleges koalíciókkal korábbi cikkünkben is foglalkoztunk már. A helyzet azóta szinte változatlan, azzal az eltéréssel, hogy a CDU/CSU-nak sokkal nehezebb dolga lesz megszerezni a kancellári posztot a jelen állás szerint, ha Laschet lesz a jobbközép pártunió kormányfő jelöltje.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

komment
süti beállítások módosítása