Danube Institute Blog

Geopolitikai realitás a török-orosz érdekházasság

2021. március 14. - Danube Institute

Oroszország és Törökország kapcsolata igencsak szeszélyes volt az utóbbi években. A The Economist legutóbbi cikke szerint azonban a szóban forgó felek egy érdekszövetséget kötöttek a céljaik eléréséhez.

orosztorok_nyito.jpg

Ankara orosz barátságát remekül kifejezi az orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij ügye. Moszkva szerint az EU és az Egyesült Államok meg akarja dönteni a jelenlegi orosz vezetést a nacionalistából lett liberális politikus segítségével. Miközben a Nyugat elítélte a megkísérelt mérgezést és bebörtönzést, addig Törökország mélyen hallgat az ügyben.

Sokak csodálkoznak, hogy két igen aktív és expanzív külpolitikát folytató hatalom hogyan léphet érdekszövetségre. Az orosz-török konfliktussal és ütközőzónákkal egyébként már egy korábbi cikkünkben részletesebben foglalkoztunk. Az ellentétek ellenére a két ország igyekszik kihasználni a másikat a saját céljai elérésére. Legutóbb az azeri-örmény konfliktus lezárásával sikerült regionális érdeküket kielégíteni.


A kiegyezés komolyan megváltoztatja a térség erőviszonyait, és komoly ébresztő lehet a Nyugat számára.


A felek ugyan kvázi ellentétes oldalakon álltak a konfliktusban, de a fő céljuk ugyanaz volt: minimalizálni az európai és az amerikai befolyást a régióban. E közös cél határozza meg elsősorban Moszkva és Ankara kapcsolatát.


Oroszországnak mindenképpen megéri Erdogan barátsága, hiszen így belülről tudja bomlasztani a NATO egységét.


Ankara pedig regionális hatalmi státuszát tudja növelni azzal, hogy nem konfrontálódik nyíltan az oroszokkal. Egymás kölcsönös segítése nem precedens nélküli a két ország történelmében. Az első világháború végével a bolsevikok és az Atatürk vezette Törökország kötött hasonló érdekházasságot. A vörösek így fegyverrel segítettek a görögök elleni harcban, míg Ankara lehetővé tette nekik Baku bevételét. A kiegyezés segítségével 1921-ben rendezték az országok közötti határvitákat is.

A NATO tag Törökország azonban korábban komoly vetélytársa volt Moszkvának. Ez 2015-ben csúcsosodott ki, amikor a török légelhárítás lelőtt egy orosz harci gépet, ami az elmondásuk szerint megsértette a légterüket. Az incidens után Oroszország gazdasági szankciókkal sújtotta Ankarát, valamint szinte felszámolta az oda irányuló turizmust (ami komoly bevételkiesést jelentett Törökország számára). Mindezen mellett azzal vádolta meg az orosz média a török elnök üzleti köreit, hogy olajat vesz az Iszlám Államtól és ezzel kvázi finanszírozza azt.


A törökök tehát keményen léptek fel Moszkva ellen, de a válaszreakció még keményebb volt.


A két ország kapcsolata a 2016-os kudarcba fulladt török puccskísérlet után kezdett javulni. Egyesek szerint az orosz titkosszolgálat figyelmeztette a török elnököt a hatalomátvételre és Erdogan ezen információ segítségével tudta megakadályozni azt. Tény az is, hogy Putyin volt az első, aki szolidaritását fejezte ki a török kollégájával. Ezután egy csúcstalálkozóra került sor Oroszországban, ahol megegyeztek egy új gázvezeték kiépítéséről, valamint a törökországi orosz atomerőmű befejezéséről.


Szakértők szerint Ankara megtanulta, hogy csak akkor tudja elérni a regionális ambícióit, ha kiegyezik Moszkvával.

orosztorok_belso.jpg

A hallgatólagos szövetségkötés után a török hadsereg szabadabban tudott műveleteket végrehajtani Észak-Szíriában. A jó kapcsolat az S400-as légvédelmi rendszer megvásárlásában csúcsosodott ki, amiért azonban komoly árat kellet fizetnie Törökországnak. A 2.5 milliárdos üzlet miatt ugyanis kizárták az országot az amerikai F-35-ös programból, ami komoly érvágás lehet a török hadseregnek a jövőben.


De mit nyer azzal Oroszország, hogy utat nyit a török támadásoknak a szír szövetségese ellen? Itt a már korábban említett, NATO belső bomlasztási kísérletet kell újból felidézni. Moszkva szerint értékesebb ez, mint a damaszkuszi szövetségese. A geopolitika mellett fontos tényező a gazdaság is, hiszen a két ország kereskedelme folyamatosan nő a kiegyezés óta. Erre pedig mindkét félnek szüksége van, hiszen ezen a fronton nem teljesítettek túl jól az utóbbi években.


Egyesek szerint Moszkva és Ankara arra használja fel az expanzív külpolitikáját, hogy elterelje a közvélemény figyelmét a belső problémákról.

A kiegyezés következtében a két ország a felszabadult katonai, gazdasági és egyéb kapacitások révén jobban tudja érvényesíteni az érdekükét a globális térben. Ennek következtében - a cikk szerint - hasonlóság fedezhető fel a török és orosz európai kapcsolatokban.


Míg Oroszország a földgáz exportjával tartja sakkban az Európai Uniót, addig Törökország a területén tartózkodó migránsok millióival.

A Krím-félsziget bekebelezése pedig megmutatta, hogy a katonai erő alkalmazására nem mindig reagál kellő keménységgel a Nyugat. Ez utat nyitott a további, úgynevezett kemény hatalom (hard-power) egyre elterjedtebb alkalmazásához.


Lezárásként a cikk kiemeli, hogy az orosz-török barátság mindezen szempontok ellenére egyelőre viszonylag gyenge alapokon áll. Az elkövetkező években nagyban fogja befolyásolni ezt a kapcsolatot, hogy Joe Biden hogyan kezeli a nyugati szövetségeseitől egyre távolabb kerülő Törökország kérdését.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

süti beállítások módosítása