Danube Institute Blog

Hiperinfláció: lehet már félni?

2021. március 02. - Danube Institute

Az első világháború utáni évek látszólagos stabilitásában váratlanul összeomlott a német márka, és egyik pillanatról a másikra csak talicskányi bankjeggyel lehetett buszjegyet vásárolni. A Weimar-i Németország elképesztő gazdasági válságának okaival már sokan foglalkoztak, de ez még nem jelenti, hogy tanultunk is volna az esetből. Persze sokan vannak, akik folyamatosan a globális válság rémképével igyekeznek pillanatnyi hírnévre szert tenni, de van egy pénzügyi szakember, akinek a szavait nem szabad figyelmen kívül hagyni, ő pedig éppen most kongatta meg a vészharangokat.


Írta: Orbán Tamás, a Danube Institute kutatója

money-4418858_1920.jpg

„A közgazdászok imádnak nem egyet érteni, de abban szinte mindegyikük megegyezne, hogy az infláció a múlté” – így kezdődik a The Economist egyik decemberi számának vezércikke . Az ilyen konszenzusokról leginkább az afféle mondatok jutnak eszembe, mint ’a Titanic nem tud elsüllyedni’, vagy ’a szovjet atomerőművek nem tudnak felrobbanni’, vagy éppen ’a jelzálogkötvények nem tudnak bedőlni’. Utóbbi példa azt a pénzügyi konszenzust tükrözi, ami – durván leegyszerűsítve – 2008-ra gazdasági világválságot okozott, aminek a hatásait ma is érezni.
Az 1923-as német válsághoz hasonlóan a 2008-as gazdasági válság is látszólag a semmiből jött, és a megbénult Wall Streetről pár hét alatt az egész világot begyűrűzte.

Senki nem értette, hogyan válhatott az amerikai lakáspiac időzített bombává, és míg a bankok és a fedezeti alapok egymásra mutogattak, milliók váltak munkanélkülivé és hajléktalanná világszerte, csupán a pénzintézetek mohósága és gondatlansága miatt.

Senki sem képzelte volna, hogy a legstabilabbnak ítélt lakáspiaci jelzálogkötvények nagy része csupán fedezet nélküli üres papír, amelyet a bankok egymás között cserélgettek, hogy mesterségesen megnöveljék az értéküket. Aztán hirtelen bedőlt minden, és


míg a legfőbb felelősöket kisegítette az amerikai kormány, addig a kisembereknek kellett kifizetni az általuk eljátszott milliárdokat.

Így is akadtak páran, akik még időben észrevették a turpisságot. A bankok természetesen tagadták a helytelen eljárásaikat, sőt még maguk sem hitték, hogy ekkora hibát követhettek el az évek alatt. A Wall Streeten mindenkit kinevettek, aki a jelzálogkötvények instabilitásáról beszélt, így a világ meg sem tudhatta, milyen veszély leselkedett rá a válságot megelőző években. Az első pénzügyi szakember, aki észrevette a kipukkanóban lévő lakáspiaci buborékot, az Michael Burry volt, a Scion Capital nevű kaliforniai hedge fund enyhén autista alapítója, aki már 2005-ben pontosan megjövendölte a két év múlva bekövetkező krachot.

Burry annyira biztos volt a dolgában, hogy 1,3 milliárd dollárt „tett fel” a jelzálogpiaci csődre és azután is kitartott a jóslata mellett, miután köznevetség tárgyává vált a szakmában és elvesztette befektetőinek jelentős részét. A Scion Capital végül 800 milliót kaszált a dolgon, ami alighanem a történelem egyik legdrágább „én megmondtam”-jaként csapta arcul a hitetlenkedő bankárokat.

A történetből mellesleg „The Big Short” címmel remek film is készült 2015-ben, amely a Christian Bale által játszott Burry-t igencsak hitelesen adja vissza a mezítlábas hanyagságától az utolsó elnyűtt pólójáig.
Michael Burry tehát – egyesek szerint Asperger-szindrómájából fakadóan – egy valódi pénzügyi zseni, akit mellesleg jobban érdekelnek a számok és a kihívások, mint maga a pénz, ezért a válság kitörésekor vissza is vonult a nagypályás tőzsde világából, és azóta már csak független – szinte hobbi – befektetőként dolgozik. Talán ezért van, hogy olyasmit is képes észrevenni, amit mások nem, az viszont kétségtelen, hogy a jóslatait nem szabad figyelmen kívül hagyni. A minapi Twitter-bejegyzése pedig ebből fakadóan enyhén szólva aggasztó.


Burry először is megosztott egy 1974-es könyvet, amely az 1923-as német és az 1929-es amerikai pénzügyi válságokat hívatott részletesen elemezni Jens Parsson gazdaságkutató tollából. Emellett kijelentette, hogy

az Egyesült Államok kormánya a fedezet nélküli pénznyomtatással, amit a gazdaság felélesztésébe akar pumpálni – a jelenlegi államadósság/GDP arány mellett – gyakorlatilag inflációba kergeti az országot.

coins-1015125_1920.jpg

Ezután egy sor újabb bejegyzésben hosszasan idézett a könyvnek a német válságot megelőző időszakot tárgyaló fejezetéből. Az idézett részek néhol kísértetiesen hasonlítanak a nyugati világ jelenlegi atmoszférájára. Parsson leírja például, hogy a márka összeroppanását megelőző éveket leginkább a tőkés társadalom vagyonának robbanásszerű növekedése jellemezte, amivel párhuzamosan a szegénységben élők száma szintén megugrott. A legtöbb nagyvállalat különösen jól működött, a csőd szinte hallatlan jelenséggé vált, és a tőzsdemanipuláció nemzeti sporttá nőtte ki magát. Ahogy nőtt a szakadék a legfelső és az alsó osztályok között, annál több és több egyszerű ember próbált szerencsét a tőzsdén, míg a piac teljesen szétszabdalódott. Az árak közben az egekbe ugrottak, míg a bérek stagnáltak és végül elkerülhetetlenné vált a krach. Az idézet szöveg utolsó mondata szerint

Németország infláció-ciklusa nem egy, hanem kilenc éven át futott, amelyben nyolc évig tartott az érlelődés szakasza és az utolsó év jelentette az összeomlást.” Az idézet megszakadt, és Burry egyetlen baljós mondattal közölte, hogy tulajdonképpen mire is gondol mindezzel: „2010-2021: Érlelődés.

Hogy kerek legyen a történet, egy nappal később Burry a következőt írta ki a Twitterére: „Az emberek azt mondják, hogy legutóbb nem figyelmeztettem őket. Pedig megtettem, de senki sem hallgatott rám. Ezúttal újra megteszem. És így sem figyel senki. De itt a bizonyíték, hogy én figyelmeztettelek.” Nemsokkal ezután minden indoklás nélkül törölte az összes eddigi bejegyzését és azóta is üresen áll az oldala, hiába vár további jóslatokra a csaknem 400 ezer követője.


És mivel egy élő legendáról beszélünk, aki nemcsak előre látta, hogy be fog dőlni a jelzálogpiac, hanem negyedévnyi pontossággal meg is jövendölte annak idejét, ezt jóslatot is komolyan kell venni. Mit is mond tehát Burry? Röviden azt, hogy

a következő években egyik pillanatról a másikra bekövetkezhet az amerikai dollár totális összeomlása,

vagyis Weimar-szintű hiperinfláció kezdődhet, amilyet manapság Venezuelában vagy Zimbabwében lehet tapasztalni. Egy ilyen forgatókönyv kétségkívül a ’29-eshez hasonló méretű világválsághoz vezetne, hiszen nemcsak Amerikát, hanem a világ országainak 61%-át (a dollárfedezetű valutákkal rendelkezőket) közvetlenül érintené az infláció. Természetesen utánuk – ha kissé enyhébb mértékben is – minden más országra is átterjedne a válság, mindegy milyen standardot használnak.


Talán csak tréfa volt, vagy talán ezúttal téved. De ha nem, és tényleg hiperinfláció vár ránk, akkor már csak az a kérdés, hogy mikor?

süti beállítások módosítása