2021. március 01. 16:00 - Danube Institute

Botrány van az oltási igazolvány körül Németországban

Berlin 5 napos határidővel hirdetett meg közbeszerzési pályázatot az oltásigazolási kártyára.

nemet_vakcinautlevel.jpg

Bár miközben az Európai Unióban a 27 tagország között még folynak a tárgyalások egy digitális oltási igazolvány lehetséges bevezetéséről, 2021. január vége óta a felső-bajor Altötting járás már QR-kóddal ellátott kártyákat állít ki az oltott személyek számára, mely gyakorlatra a berlini is felkapta a fejét, elengedhetetlennek tartva a kártya szövetségi szinten való bevezetését.


Csakhogy ezek után sokáig haboztak a hivatalos lépések megtételével, elsősorban az alapjogok ily módon való korlátozásának kényes ügye, valamint a hamisíthatatlan kártya kifejlesztésének hosszadalmas kifejlesztési ideje miatt. Ezt követően a napokban a Die Welt cikke szerint hirtelen sürgőssé vált a kérdés:


2021. február 24-én, szerdán Jens Spahn (CDU) egészségügyi miniszter március 1-jei határidővel versenypályázatot hirdetett meg a különböző német vállalatoknak.


Mostanra több cég bejelentette pályázási szándékát, a többi között a Deutsche Telekom is megerősítette a pénteki nap folyamán, hogy részt kíván venni a pályázaton, és időben be fogja nyújtani pályázatát.


Az azonban vitathatatlan, hogy egy ilyen több millió dolláros projektre ez a pár napos határidő meglehetősen szokatlan.


A CDU és CSU közös munkacsoportot hozott létre még a járvány első hullámának idején, ahol már az ősz folyamán megállapították, hogy szükségszerű és kardinális az oltási igazolásokra kitalálni valamiféle megoldást – nyilatkozta pénteken Andreas Grode, a Gematik stratégiai tanácsadója egy YouTube-on is fellelhető, Bitkom Egyesülettel folytatott beszélgetés során. Szerinte már karácsony előtt hat héttel elkezdett gondolkozni a kormány az igazolási kártya tervezetén, így legkésőbb ekkor már az egészségügyi minisztérium is tudhatta, hogy nélkülözhetetlen lesz egy hamisíthatatlan oltási igazolás kidolgozása.


Az azonban kérdéses, hogy Jens Spahn mi miatt tétovázott ilyen hosszú időn keresztül, hogy hivatalosan is elkezdje a fejlesztés megpályáztatását és megrendelését.


Amennyiben arra hivatkozunk, hogy az alapjogok korlátozásának kérdésköre akadályozta őt, úgy fontos tudnunk, hogy már tavaly májusban felkérte a Szövetségi Egyészségügyi Minisztérium a Német Etikai Tanácsot, hogy megvizsgálják a kártya bevezetésének jogi aspektusait – fejtette ki véleményét Steffen Augsberg, a Giesseni Justus Liebig Egyetem alkotmányjogi szakértője és a Német Etikai Tanács tagja egy interjúban. Számára is érhetetlen a szövetségi kormány vonakodása, különösen, ha az alkotmányos oldalt nézzük. Továbbá, hogy legkésőbb nyár óta már feltételezhető volt ennek az oltást igazoló kártyának a szükségessége.

nemet_vakcinautlevel_belso.jpg


Ráadásul a szakértő szerint mivel az oltást már többen is megkapták, valószínűleg hamarosan jogi lépéseket akarnak majd tenni a beoltottak, amennyiben a korlátozásokat továbbra is fenntartja az állam.


Mario Brandenburg, az FDP technológiapolitikai szóvivője arra is rámutatott, hogy mivel az oltási sorrendet szándékosan úgy alakították ki, hogy a sérülékeny csoportok kaphassák meg elsőként a koronavírus elleni vakcinákat, már nem is lesz indok, hogy korlátozzák ezen emberek szabadságjogait.


A Welt magazin cikkében ismertetik Jens Spahn álláspontját is. A miniszter szerint a digitális oltási igazolás csak „ideiglenes” megoldás, mivel 2022. január 1-jétől az elektronikus betegnyilvántartási rendszerben (ePA) digitális oltási tanúsítvány érkezik majd az összes oltáshoz.


Azonban a cikk szerint Spahn téved. Az ePA nem felel meg a digitális oltási tanúsítványra vonatkozó uniós követelményeknek.


Hamisíthatatlannak, egyértelműen egy személyhez rendelhetőnek és általánosan leolvashatónak kell lennie. Mark Langguth, az ePA egyik fejlesztője Twitteren megírta, hogy nem szabad elfelejteni, az ePA-hoz nem tartozik oltási kártya, hanem egyfajta „papíralapú személyi igazolvány elektronikus másolata”, sajnos jogi vonatkozás nélkül, azaz szabályozatlan”.


A hirtelen és a semmiből jött versenypályázaton egész Németország meglepődött, és számos szakértő osztotta meg véleményét az üggyel kapcsolatban. Jan Ziekow, a Speyer-i Német Közigazgatási Tudományok Egyeteméről arra figyelmeztetett például, hogy


jogi következményei is lehetnek a kormány lépésének, és egy majdhogynem „verseny nélküli eljárást csakis kivételes indokkal lehet meghirdetni például azért, mert csupán egyetlen vállalat rendelkezik a szükséges technológiára vonatkozó licencekkel, vagy mert néhány cég tekinthető csak kompetensnek”.


Az ajánlattételi felhívás és az ajánlatok benyújtása közötti szoros határidő szintén kritikus hangokat váltott ki a szakértőkből, és figyelmeztették Spahn-t, hogy egy, az odaítélési eljárás elleni per csak még tovább késleltetné az oltásigazolási kártya bevezetését, így javasolták a határidő meghosszabbítását.


Szemlézte: Spiesz Bianka

komment
süti beállítások módosítása